A Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány közel harminc éve dolgozik azért, hogy Magyarországon lehetővé tegye több száz fogyatékkal élő embertársunk családias környezetben történő lakhatását, foglalkoztatását, művészeti képzését, és a rászoruló gyermekek, családok ellátását. A valkói székhelyű alapítvány az utóbbi időszakban szorosabb kapcsolatot alakított ki az ipolysági székhelyű Charitas Saag Polgári Társulással.

Kutak Adrienn, a felvidéki társulás tagja a Felvidék.ma kérdésére elmondta, több éve működik együtt a két szervezet. Főleg beteg, fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok számára szerveznek közös programokat. A kézműves foglalkozásaik terápiás jellegűek. A Charitas Saag által működtetett Kék Sugár elnevezésű nappali szabadidőközpont kliensei számos alkalommal voltak a Lámpás 92 Alapítvány kemencei nyári táborában.

Kutak Adrienn keramikusművész, a Charitas Saag vezetőségi tagja és Varga Zoltán, a Lámpás 92 Alapítvány vezetője (Fotó: Lámpás 92 Alapítvány, Facebook)

A járvány kissé megakasztotta a közös munkát, ám tervezik a jövőbeli közösségépítő alkalmakat. Mint Kutak Adrienn kiemelte,

2022 tavaszán egy jótékonysági rendezvényre kerül sor az ipolysági Menora Saag Centrumban. A koncerttel egybekötött árveréses kiállításon a befolyt összeget az Ipoly menti fogyatékkal élő beteg gyermekek, fiatalok és szüleik támogatására fordítják majd.

Az alapítvány tovább bővíti a kemencei központját. Itt is számítanak a felvidéki fiatalokra, akik rendszeresen részt vehetnek majd a foglalkozásokon.

Az alapítvány tevékenysége igen sokszínű. A kézműves foglalkozásokon és a művészeti alkalmakon kívül lakóotthonokat, családok átmeneti otthonát üzemelteti. Ugyanakkor védett műhelyeikben fogyatékkal élőket foglalkoztatnak.

Az Alapítvány több mint 20 éve biztosít értelmi sérült munkatársai számára valódi munkahelyeket, ahol kézműves kismestereik környezettudatos módon redesign termékek készítésével és hagyományőrző mesterséggel foglalkoznak.

Montreal – egyedi ékszer különleges alkotóktól

Az alapítvány értelmi fogyatékossággal élő kézművesei Laborc Tamás tervező (FromWood) vezetésével megalkották azt a különleges ékszerkollekciót és a hozzá tartozó kulcstartót, melyet egy patinás múltú olasz autómárka,az Alfa Romeo inspirált.

Mint az alapítvány közleményében olvasható:

„az ékszerekben izgalmas módon ötvöződik egy kivételes nemesfa (redheart) és a karbon, melyet a valódi bőr és rozsdamentes acél tesz teljessé. A tradicionális és az innovatív anyagok ötvözéséből (melyek a minőségi autógyártás alapanyagai) létrejött ékszerek magukban hordozzák az időtlen szépség üzenetét.”

A kollekción megjelenő négylevelű lóhere minden levele egy-egy értéket szimbolizál: a hitet, a reményt, a szeretetet, és a szerencsét. A formatervezésben az Alapítvány Kárpát-medencei képzőművészeti programjának tehetséges alkotói is közreműködtek – szögezi le a közlemény. Az alkotók a kollekciót 2020 tavaszán mutatják be a nagyközönségnek.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)