Az élet ünnepén, a keresztyénség születésnapján, az Istengyermek jászolbölcsője köré sereglő milliárdnyi emberi gondolat, hálaadás, öröm pillanataiban fáj legjobban azok hiánya, akiket értelmetlenül és kegyetlenül tépett ki közülünk a világjárvány az elmúlt csaknem két év alatt.
Micsoda karácsony lesz ez ismét a nagyvilágban, a Kárpát-medencében és idehaza, az anyaországban! Mennyi könny hull majd a feldíszített fenyőfák előtt, mellett! Lélekrengető még csak belegondolni is! A világjárványban eddig elhunyt 5 339 977 ember mindegyike valakiknek – a családjának, barátainak, ismerőseinek, munkatársainak – pótolhatatlan veszteség, hatalmas érzelmi trauma, megválaszolhatatlan miértek elindítója és fenntartója. Hazánk – a ma reggeli, december 15-i worldometers.info adatok alapján – az 1 208 020 fertőzöttel, a 37 232 halottal, a még most is 153 napi elhalálozással, illetve a 1 005 586 kigyógyulttal és a pandémiás világlistán elfoglalt 38. „helyezésével” igazából csak imádkozhatna! Hogy legyen vége már. És még nem tudjuk, hogy a történelmi hazában élő magyarság a szomszédos államokban mekkora veszteséggel küszködik, arról meg végképp sejtelmünk sincs, hogyan áll a világmagyarság, a 15 milliós magyarság a megbetegedések és elhalálozások számával.
És ennek emberi oldalával ki tud szembenézni valóságosan, ami nagy ünnepeken, az isteni Család és az emberi család ünnepén mindennél jobban fáj. Mi az a minimum, amit mindannyiunknak meg lehet, meg kellene tennünk – mindannyiunkért? Magyarként, keresztyénként, emberként.
Isten Lelke fordul most hozzánk, itthon, Kárpát-medencében és a nagyvilágban, s kérlel: találjátok meg a módját és tegyetek meg minden tőletek telhetőt lelkiismeretek szerint, hogy a könnyek felszáradjanak, a sebek begyógyuljanak, s megfogyatkozva bár egy kisvárosnyi magyarral, de törve nem, éljen összezártabban, egységesebben a nemzet e hazában.
A magyar lelki szolidaritásban, testvéri együttérzésben leljünk végre jobban egymásra!
A magyar nemzeti együttérzés kifejezése ma: egyet sokakért
Minden elveszített magyarért mindnyájan mondjunk 1 imát, gyújtsunk 1 gyertyát, tartsunk 1 emlékező percet – szenteste, karácsony két ünnepén és óesztendő utolsó óráiban! Családi otthonokban, templomokban, ahol csak lehet.
A fájdalomnak nincs pártállása, nincs felekezeti, vallási hovatartozása. A fájdalom egyetemes. Aki magyar, lelkiismerete, szíve belső indítása alapján tartson ebben az egyszerű szolidaritási akcióban velünk! Elég lesz a 37 232 elhunytért, és a hozzájuk kapcsolható legalább tízszer annyi hozzátartozóért, meg az éppen akciónk pillanataiban szenvedőkért, haldoklókért, szeretteikért egy imát elmondani, Urunk könyörgését, a Mi Atyánk-ot, vagy a Hiszek egy Istenben… összkeresztyén Credot, katolikus testvéreinknek néhány Üdvözlégyet, zsidó testvéreinknek egy chaddist.
Gyújthatunk emlékező/emlékeztető gyertyát, akár egy nemzeti színű szalaggal és gyászszalaggal körülfonva. Az emlékezés csendjébe belevonhatjuk a lakásunkban tartózkodókat, családunk tagjait, megkérhetjük erre ismerőseinket. Isten ránk bízta a lelkiismereti és egyéni kezdeményezés nagy lehetőségét, szabadságát. Éljünk vele ezen az ünnepkörön! Milyen jó lenne, ha a különféle pártok és oldalak, a Magyar Kormány, s a nemzet egységét kifejező köztársasági elnök úr is megtalálná az össznemzeti kifejezésmódját az együttérzésnek. Imádkozhatunk ezért is! Akár a félárbócra engedett nemzeti- és gyászlobogóért. Hogy megérezhessük nemzeti jelképeinken át is mi, magyar polgárok, hogy magyarságunkért közös fájdalmunkban minden barikádon, futóárkon képesek vagyunk túllépni – egymásért.
Micsoda karácsonyi ajándék lenne, újra átélni és megérezni, hogy határon innen és túl, s szerte a nagyvilágban mi, magyarok testvérek vagyunk mindenek előtt és mindenek fölött. 37 200-nál több, elnémult magyar lélek kiált felénk minden pillanatban.
Halljuk meg a pusztító kor miatt elmenni kényszerültek néma kiáltását lelki és lelkiismereti füleinkkel! Tegyünk meg legalább ennyit: csak egyet – sokakért. Miként karácsony ura, Jézus is egyetlenegy életét adta oda sokakért. Ezért jött karácsony éjszakáján a Földre. Egy imáért, egy gyertyáért, egy emlékező percért is – hogy mi, ma élők ezt a minimumot meg tudjuk tenni az elveszítettekért és családjaikért. Szeretetből. Így is lehet, s mennyire szükséges is így ajándékozni ezen a karácsonyon: magyar nemzeti, egyéni és közösségi együttérzést! Szóljanak az imák – Isten meghallja őket. Égjenek a gyertyák – legyen láthatóvá szolidaritásunk. Álljunk meg egy percre – mert ma másokért, holnap lehet érted, értünk kell! Csak egyet tegyünk meg ma ezek közül – sokakért…
Magyarként sokakért – oszd meg, küldd tovább, mondd el ezt a kérést!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
