Fotó: Eduard Heger (OĽANO) szlovák kormányfő közösségi oldala

Most fontosabb, hogy a járványhelyzettel foglalkozzunk, nem pedig Mária Kolíková igazságügyi miniszter SaS-be való belépésével vagy a koalíción belüli posztok elosztásával. A koalíció abban egyezett meg, hogy ezzel a problémával a járványhelyzet megoldása és a reformok elfogadása után foglalkozik. Ezt Eduard Heger (OĽANO) kormányfő közölte a TASR hírügynökségnek adott interjújában.

Szerinte fontos, hogy a koalíció prioritásaival foglalkozzanak. „Ha elfogynak a fontosabb ügyek, elkezdhetünk foglalkozni a kevésbé fontosakkal. Ez az ügy egyértelműen a kevésbé fontosak közé tartozik” – mondta Heger Kolíková kapcsán. Szerinte észszerű megoldás volt, hogy ezt a témát félretették. Kolíková szeptemberben lépett ki a Za ľudí pártból, ahonnan vele együtt több képviselő is távozott, akik az SaS frakciójához csatlakoztak.

A koalíciós partnerek azóta nem foglalkoztak sem a koalíciós szerződés kérdésével, sem a posztok újraosztásával.

A liberálisokhoz így a kormányon belül négy tárca tartozik. A koalíciós szerződés szerint és a választási eredmények alapján azonban csak három tárca jár az SaS pártnak.

Igor Matovič pénzügyminiszter és az OĽaNO vezetője már többször felhívta a figyelmet a koalíciós szerződésre, amely a posztok elosztását az elért választási eredményekhez köti. Szerinte az igazságügy-miniszteri poszt betöltése nincs összhangban ezzel.

Richard Sulík gazdasági miniszter és az SaS elnöke azzal érvel, hogy a hozzájuk való csatlakozással nőtt a frakciójuk létszáma, és hogy a koalíción belül – az OĽaNO után – a legtöbb képviselővel rendelkeznek.

(TASR/Felvidék.ma)