A felvidéki gyökerekkel rendelkező Nágel Kornél grafikusművész, Pilinszky János születésének 100. évfordulójára emlékezve, Kikönyöklök a szeles csillagokra címmel kiállítássorozattal tiszteleg Pilinszky életműve előtt, és különleges tusrajzain keresztül szemlélteti a költő műveit. A kiállítás gerincét az Apokrif versszakaihoz készült képek, valamint a Pilinszky-életmű kevésbé ismert darabjai alkotják.
A Kikönyöklök a szeles csillagokra című, Pilinszky János verseihez készült grafikai anyagát, 2011-ben mutatta be először Nágel Kornél grafikusművész. A harminc tusrajz az évek során kiegészült új lapokkal és az első karantén ideje alatt nagy részük átdolgozásra és továbbgondolásra került, ennek válogatását mutatják be a kiállítások.
Nágel Kornél nagyszülei az 1948-as felvidéki kitelepítések idején voltak kénytelenek elhagyni a szülőföldet. A fiatal grafikusművész édesapja révén vallja szőgyéni gyökereit. Az apai nagyszülők Tatán leltek új otthonra. Édesapja már Tatán született. Az 1981-ben született Nágel Kornél 2000-ben tartotta első kiállítását, amelyet azóta számos egyéni és kollektív tárlat követett. 2005 óta magyar költők műveit illusztrálja.
A szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban 2019-ben mutatta be munkáit. Akkor így tisztelgett az elűzött, kitelepített nagyszülők emléke előtt, idézve Pilinszky Apokrif művének verssorát szóban és grafikában:
„Gyerekkoromban, amikor vonattal jöttünk Szőgyénbe, a komáromi pályaudvaron az átszállásnál már éreztem valamilyen átszellemülést és megilletődést rajtuk. De akkor még nem értettem ezt az érzést. Nyolc évvel ezelőtt tudtam a Pilinszky-sorozatomban, az Apokrif 9. részletében illusztrálni és ténylegesen megélni, átérezni:
Haza akartam, haza jutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra.
Bár szülők már nem várták őket, de testvérek, rokonok, a Pacsirta nevű falurész, a templom, az ifjúkor, és a máshol újrakezdett élet sorai, ezt jelenti számomra, a mai napig. Ezt csak akkor vettem észre, mikor vártam a kép vonalainak a száradását” – mondta el akkor Nágel Kornél.
A művészt 15 éves korában érintette meg Pilinszky költészete. Fontos szerepet játszott életében és művészetében is. Felismerte Pilinszky tiszta hangú költészetében a hitbéli és emberi hozzáállását az élethez, ami személyes élete minden területén útmutatást adott és ad számára a mai napig. Az évek múlásával semmit nem veszített fényéből ez az érzés. Amit kamaszként nem tudott megfogalmazni, arra újabb és újabb megértést talált, akár harmincévesen, akár most, negyvenévesen. „Mindig mást ad és mindig igazat ad” – fejezte be gondolatmenetét a művész.
Az Apokrifról készített grafikái mellett minden esetben olvashatóak a verssorok is. Erről így vall: „Az a zseniális Pilinszkyben, hogy nem kell ismerni az egész életművet, elég csak egy versszak, vagy egy verssor, amit a szemlélő a kiállításról hazavisz. Lehet, hogy egy-egy kép tud olyan hatást kelteni – még akkor is, ha a nézőnek nem is az élete része Pilinszky költészete – ami aztán arra ösztönzi, hogy utánanézzen, vagy újra leemelje a könyvespolcról a kötetét. Az Apokrif életművének fő verse és az egész huszadik századot, az egész Pilinszky-univerzumot átöleli, lefedi azt a gondolati síkot, melyet ő ad nekünk” – mondta el Nágel Kornél.
A sümegi tárlatot rendhagyó módon maga az alkotó nyitotta meg a költőhöz írt levelével: „Kedves Pilinszky János, kedves barátom! Megígértem, hogy írok, ha kész lettem a közös munkánkkal. Most már, hogy nem vagy esténként nálam, így már csak emlékezni tudok rád. Jó volt, ha néha meglátogattál, s egy-egy vonalat te fejeztél be a készülő képemen. Hidd el, ezek lettek a legjobb részek. Tudod, hisz meséltem és mutattam, hogy kortársaidat is illusztráltam előtted. Velük sohasem a teljes csönd állapotában voltam. József Attilához, Faludyhoz, Máraihoz, Radnótihoz mindig találtam zenét, viszont verseidnél jobb volt inged suhogását s óvatos lépteidet zeneként hallgatni. Tudod, hisz együtt nevettünk azon, hogy akkor kezdtem el, amikor teljesen megértettem a plakátok magányát, s azt, hogy néha milyen üres is tud lenni az élet.”
A levél további részéből kisejlik kettejük különleges és misztikus kapcsolata, ami láttatja egy-egy mű megszületését s melyből kitűnik Pilinszky munkásságának, műveinek ismerete, csodálata és szeretete. A tusrajzok megszületéséről így vall: „Tudod, sokáig nem is mertem arra gondolni, hogy képek készüljenek verseidhez. Nem tudtam úgy olvasni és érezni őket, hogy ezekhez bármit is hozzá lehetne tenni. Aztán egy este elkezdtek megrohanni a képek. Soha nem történt még ezelőtt velem ilyen. Úgy tudod ezt elképzelni, mintha egy múzeumban motorral száguldanál végig. Nem is tudtam felfogni minden részletét, csak kézzel tudtam a témákat leírni, s úgy változtatni, hogy mik is voltak ezek a felvillanások. Ezek után áldott és csendes esték követték egymást, miközben soraid s a készülő kép már ott volt előttem.”
Levelében végül köszönetet mondott mindazért, amire alkotói munkája során a költő tanította és megköszönte a verseket, amelyek mindegyike fontos dolgokra világított rá.
Nágel Kornél – elmondása alapján – bízik abban, hogy a jövőben újra megtalálják egymást a költővel és a keze nyomán újra születnek alkotások Pilinszky János költészetének sorairól, értő és érző embereknek.
A centenárium alkalmából a művész alkotásaiból az év folyamán több helyszínen nyílt kiállítás, az elmúlt napokban Tatán, a Református Gimnáziumban, valamint Sümegen, a Püspöki Palotában, ahol január végéig várja az érdeklődő közönséget.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
