Figyelemre méltó írás jelent meg a mai Magyar Nemzetben „LMBTQ: intő jelek az egyházban” címmel. Arról az ijesztő tendenciáról szól, ami nyugaton már maga alá temette a keresztyén tanításoktól beláthatatlanul messzire sodródott egyes felekezeteket s amely már a mi ajtónkon is kopogtat. Nem véletlenül fejezték ki a magyar történelmi egyházak aggodalmukat a genderidiotizmus egyre fenyegetőbb térnyerése miatt.
A hanyatló nyugat leghaladóbb egyházai már megválasztották a maguk első transznemű püspökét (USA), Európa élhaladói, a skandinávok pedig már áldásban részesítik az azonos neműek házasságát. És természetesen ha szélsőségekről van szó, a németek sem szeretnének kimaradni. Az EU már nagyköveti szinten sérti, gyalázza hitünket – amelynek még az említését is megtagadta saját alkotmányában.
Látszólag minden együtt van ahhoz, hogy ajtóstól rontson ránk a deviancia – a kérdés az, hogy egyházaink (és persze az állam) képesek lesznek-e ellenállni a nyomásnak.
A dolog egyszerre bonyolult és rémesen egyszerű is. Egyrészt ugye ott vannak a sokadik generációs emberi jogok, amelyek a nagy francia elsötétülés óta fokozatosan kitúrták trónjáról az Istent, s helyébe az emberi agy válogatott torzszüleményeit ültették.
Ezekre – különösen az emberi méltóság jogára – hivatkozva követeli magának a megállíthatatlanul nyomuló genderlobbi, hogy boruljunk előtte térdre és fogadjuk el azt, ami öröktől fogva természetellenes és istentelen.
Csakhogy már az emberi méltóságra hivatkozás is hazugság. Az ugyanis nem valamiféle polgári vagy emberjogi nyilatkozatok terméke, hanem egyenesen Istentől származik:
Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére
– szól a Szentírás. Ebből, a létező legfőbb forrásból származik az emberi méltóság, nem másból. S így folytatódik:
Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket
(1Móz 1:27).
„Ezért elhagyja a férfi az apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és egy testté lesznek.”
(1Móz 2:24).
A kérdés csupán az: mit nem ért ebből egy svéd, amerikai vagy német evangélikus egyházfi/nő/egyéb?
Elég egyértelmű: Isten nem fluid gendereket, queer-eket, guydyke-okat, harci helikoptereket és más hasonló „nemi identitásokat” teremtett, hanem férfit és nőt. Az ő kapcsolatukra adta áldását.
Pont. A keresztyénség nem svédasztalos reggeli, ahol a terülj-terülj asztalkámról kedvére csipegethet magának mindenki, ízlése, tetszése, illetve az úgynevezett korszellem változása szerint. A menü kétezer éve elkészült, lejegyeztetett és bár az első pillanattól kezdve kikezdték, soha nem törik és nem hajlítható. Csak az ember, aki (ki)forgatja.
„Hisszük, hogy minden ember egyenlő és egyenlő méltóságú, de az emberi lét kiteljesedésének biztosítéka egy férfi és egy nő között fennálló szeretetteljes családi, házassági kapcsolat, melyet a gyermekeikkel együtt az Örökkévaló áldása kísér”
– olvasható a magyar történelmi egyházak által megfogalmazott közleményben.
Ha úgy érthetőbb: a házasság intézménye a miénk, el a mocskos kezekkel tőle, találjatok ki magatoknak valami mást! Az ugyanis nem járja, hogy azok, akik elfogadásról, toleranciáról papolnak, a legcsekélyebb mértékben sem hajlandóak tolerálni a keresztyénség évezredes intézményeit, tanításait, hagyományait – s ezek követőit pedig még annyira sem.
Századunk rekonkvisztája nem (csak) a mórok, de az agyhalottak kiűzéséről fog szólni – és semmivel sem lesz könnyebb, mint a sok évszázaddal korábbi forduló…
(Szűcs Dániel/Felvidék.ma)
