Leonard Bernstein képe előtt (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

A kassai MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában január 11-én nyílt meg Zászkaliczky Ágnes fotórealista stílusban fogant portréinak kiállítása, melyet az intézmény igazgatója, Kovács Ágnes nyitott meg. A művész 2014-ben kezdte festeni ezeket a képeket.

Kovács Ágnes megnyitójában bemutatta a Bécsben élő művésznőt, aki eredetileg orgonaművésznek készült.

Kovács Ágnes, mögötte Bogányi Attila karmester (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

A budapesti Bartók Béla Konzervatórium és a salzburgi Mozarteum elvégzése után a festészet felé fordult. Oroszországban és Finnországban képezte magát.

Hogy témaválasztása a zene világához kapcsolódik, egyáltalán nem meglepő. Képeit Cannes-ban, Monacóban, de az Egyesült Államokban és természetesen Finnországban is bemutatta. Tegyük hozzá, Európa-szerte koncertezett is.

A portréfestészetben leginkább megmutatkozik a művész technikai tudása – mondta az igazgató. Maga nyilatkozta: „Hosszú évek tanulmányai vezettek ahhoz, hogy elérjem azt a szintet, hogy bárkiről vállaljam portré festését. A klasszikus portréfestés technikáját sajátítottam el, orosz mesterektől tanultam.” Ezek készítésénél Caravaggio és a régi mesterek technikáját is gyümölcsözteti.

A megnyitó (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

Természetesen célja nem pusztán a látvány, hanem az egyéniség, a lélek rögzítése, mely az arcon és tekinteten érhető tetten. A portré festése közben hallgatja a zenészt és a képeken olyan jelzéseket, elemeket rögzít, amit a szemlélő nem minden esetben vesz észre.

Igyekszik absztrahálva visszaadni a zenei karaktert. Színek, fekete-fehér csíkok egészítik ki az arcképet, melyek ezt a célt szolgálják – fejezte be ismertetését az igazgató.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Hetey Ágota főkonzul. A művésznő karanténba került, így nem jöhetett el Kassára. A kiállítás február 2-ig tekinthető meg minden hétköznap 10 és 18 óra között.

Fischer Annie II (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

A képeket elsősorban nem magyarázni kell, hanem megnézni, azért ajánljuk figyelmükbe ezt a tárlatot. Többek között láthatjuk a legendás Leonard Bernstein karmesterről és Fischer Annie zongoraművészről készült portrékat, hogy most csupán a számunkra legismertebb művészeket említsük.

Zászkaliczky Ágnes önarcképe (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)