A protestáns gályarab mártírok lelki-szellemi örökségére irányította a figyelmet a Gömöri Református Egyházmegye március 30-án tartott felnőttképző estje, melynek előadója dr. Csorba Dávid, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára volt.
A rimaszombati Csillagházban összegyűlt érdeklődőket Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese köszöntötte. Kiemelte, hogy két év után rendeznek újra felnőttképzést, melynek témájául nem véletlenül választották a gyászévtizedet.
Fontos a megemlékezés, s megláthatjuk, hogy őseinknek jóval nehezebb dolgokkal kellett megvívniuk, mint amivel ma szembesülünk – mondta az esperes, kérve, hogy
merítsünk erőt a gályarabok történetéből.
Csorba Dávid kiemelte, hogy a legtöbb emléket Gömör adta a gyászévtized nyomorúságairól. 1917-ben, akkor még magyar földön, Harsányi Istvánnak és társainak állított a gömöri református egyházmegye a reformáció jubileumán emlékművet Rimaszombatban a református templomban. S úgyszintén a városban, nem messze a Csillagháztól, a Daxner utcában helyezték el a gályarabok emlékművét.
S máig több helyen őrzik az egyházközségek a saját hithőseik emlékét, állítanak táblát, készítenek emlékműsort.
Az előadó a korabeli, különösen Nyugaton fennmaradt dokumentumokat kutatja. Meglátása szerint a gályarabság az üldözöttséget, a hitvallásos kiállást, a kiválasztottság hitét, a magyaros felfogást és a felekezeti önállóságot képviseli.
Mint kifejtette, a gályarabokra nagyon korán úgy tekintettek, mint Krisztus új mártírjaira. Hűségükkel Krisztus máig érvényes szabadítását jelezték.
Kitért a történelmi tényekre, arra, hogyan lesz valakiből gályarab. Vázolta az utat, amit megtettek és a körülményeket, melyeket elszenvedtek. A hitükért tartották őket fogva.
Elmondta, ezer főt idéztek be 1674 tavaszán a pozsonyi törvényszék elé, köztük református és evangélikus lelkészt, iskolarektort és egyházfit. Összesen 70 főt ítéltek el. Az elítélt prédikátorok előtt három lehetőség állt: hivatásuk megtagadása, emigráció, vagy a római hitre való áttérés. A kutatások szerint 40 fő lett a túlélő.
Mint ismert, Michiel de Ruyter avagy Ruyter Mihály holland tengernagy szabadította ki őket 1676. február 11-én. A hitvallók kálváriája azonban azzal nem ér véget. Szabadulásuk után még száz évig tartott a jogorvoslatért vívott küzdelem. A véres ellenreformáció után az üldözés folytatódott.
Csorba Dávid külön kiemelte a gömöri hithősöket, akik 22-en voltak.
Ők egy közös pecsétet használtak, ami fogságuk jelképé vált, s a kutatásokat is megkönnyíti az emlékeik feltárásában. Élettörténetük akár külön-külön is megírható, s példaként állítható a mai kor elé.
Az előadótól megtudtuk, hogy Gályarabút néven honlapot készít, amely a nyár folyamán már a nagyközönség számára is elérhetővé válik. Emellett forgatókönyvet is írt a gályarabságról, illetve dolgozik egy köteten, amit nemzetközi nyilvánosság elé szán.
Így minden bizonnyal a gályarabok szabadításának 350. évfordulója (2026) tiszteletére a történetüknek egy hitelesebb, sokoldalúbb és közérthetőbb elbeszélését hagyja majd hátra.
Nagy Ákos Róbert esperes megköszönve az előadást, azzal a gondolattal zárta a rendezvényt, hogy „a gömöri reformátusságunk olyan érték, amiért lehet áldozatokat vállalni”.
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
