Az első világháborút követő államfordulat után több faluban továbbra is a helyi egyházközség maradt az iskola fenntartója. Így volt ez Felsőtúron is. Igaz, a csehszlovák hatóságok megpróbálták hatalmukat kiterjeszteni a nem állami iskolákra is: kétnyelvűsítették az iskolai nyomtatványokat és bélyegzőket, bevezették a szlovák (csehszlovák) nyelv oktatását. Felsőtúron ezen kívül is történtek dolgok: emelkedett a tanulók létszáma, s így új osztályterem épült, az iskola pedig két tanerőssé vált. Ám megalakult a községben a szlovák iskola is, melynek azonban nem az egyház volt a fenntartója.
Az államfordulatot megelőzően, a XIX-XX. század fordulóján, illetve a világháború idejében gyakran cserélődtek itt a pedagógusok is. 1895-től 1897-ig Papp Sándor volt az igazgatótanító, aztán 1907-ig Kovács Imre lett a kántortanító. Majd 1909-ig Árvai Sándor oktatott, aztán 1911-ig Szántó Ferenc volt az iskolamester. Az őt követő Tóth Lajos is csak 1914-ig tevékenykedhetett Felsőtúron, mivel ekkor bevonult a háborúba, s többé már nem tért vissza. A kántorkodást így a szomszéd faluban oktató Willant Henrik végezte itt is. Miután ő is megbetegedett, ezt a tisztséget Varga Irma segédtanítónő töltötte be. 1919-ben Szinger Józsefet választották meg kántortanítónak, akit később igazgatónak is kineveztek. Ő aztán 30 éven át töltötte be ezt a tisztséget.
Az új tanító felmenői, a német eredetű Singerek még a Monarchia alatt jöttek e vidékre a Trencsén megyei Tepličkáról, ahol a család férfitagjai iparosok voltak, kályhacsempék és csempekályhák készítésével foglalkoztak, de a kalapos mesterséget is űzték, sőt a földművelés sem állt távol tőlük. Szinger József soknemzetiségű családból származott (anyai felmenői szlovákok voltak), életét a nagy sorsfordulók határozták meg. Az ügyes és jó eszű gyermeket apja Zsolnán, Esztergomban és Léván taníttatta. Az utóbbi helyen tanítói képesítést nyert. 1919-ben Szarka János akkori bíró ösztönzésére pályázta meg a felsőtúri tanítói állást. Nagy igyekezettel látott munkájához, s mint önéletrajzában írja: megmutatta, hogy „kicsi helyen, kevesebb jövedelemmel is lehet megelégedéssel élni, sőt szerezni is valamit, ha szorgalmasan dolgozik az ember“. Felsőtúr népe már az előtte itt szolgáló tanítónőt, Varga Irmát (aki később az új tanító felesége lett) is megbecsülte és szerette, hisz ő is nagyon jól tanított, „szorgalmas volt és mindenki irányában kedves, vezette a póstát is“. Amint megtudtuk, Szinger József is „egyes minősítésű tanító lett“, a nép őt is tisztelte, a gyermekek pedig „rajongásig szerették“. Pedig nem volt könnyű az ő helyzete sem, hisz – mint írta – az iskolán kívüli közigazgatás is megannyi koloncot rakott vállára: „Hol népszámlálás, mindenféle összeírások, statisztikák; mindig került valami ingyen, vagy gyengén díjazott közmunka, amire mindig jó volt a tanító“. De Szinger József önként is sokat vállalt: színdarabokat tanított be, dalárdát vezetett, orgonára gyűjtött és gyakran szerelte azt, harangszentelést szervezett, majálisokat rendezett, színpadot épített, igazgatóelnöke és könyvelője volt a fogyasztási szövetkezetnek. Példamutatóan együttműködött az akkori plébánossal, Tóth Ignáccal. Elnöke volt továbbá az esperesi kerület katolikus tanítóegyesületének, valamint az Ipolyság és Vidéke Méhészeti Egyesületének,
s még a Hanza Fogyasztási Szövetkezeti Újságban is publikált szakcikket. De tartott téli tanfolyamokat a felnőtteknek, foglalkozott alkalmi dalok és énekek szerzésével; halotti búcsúztatóit sokan megdicsérték.
Szinger József 1933-tól példásan vezette a község történeti krónikáját is, melyben külön fejezetet kapott az itteni oktatásügy. Innen tudjuk, hogy az iskola tanterme, melyet utoljára 1910-ben alakítottak át, 1929-ben már nem felelt meg a tanulók létszámának. Ekkorra a tankötelesek száma ugyanis „fölszaporodott 90-ig, aminek oka részben a 222. sz. kisiskola-törvény értelmében életbe lépett 8 éves mindennapos tankötelezettség, részben pedig a betelepített szlovák családok tanköteles gyermekei voltak. Ekkor indult meg az első kísérlet az iskola megosztására. Azonban az itteni szlovák családok követelték a tanfelügyelőségen, hogy nekik szlovák iskola nyittassék. Kérésük teljesítve lett, és 1930. évi február 3-án megnyílt a szlovák állami népiskola 30 tanulóval, kik közül 16 szlovák és 14 magyar gyermek volt.“ (Szinger, 11. p.) Az is kiderül Szinger feljegyzéseiből, hogy az iskola megszervezője és fenntartója a Slovenská Lyga volt. A megnyitó ünnepélyes szentmisével kezdődött, melyen a kormány képviseletében részt vett Pavlovič Jozef állami tanfelügyelő. Utána ünnepi ebéd volt Mintál István házánál, majd Adámy János házánál táncmulatságot tartottak. Az első szlovák tanító Túron a Korponáról érkezett Otiepka Ľudovít volt. Őt rövidesen Ondrej Chmelko követte, aki 1932-ig tevékenykedett a faluban. Majd Ján Gubáš lett a tanító, aki haláláig itt lakott, s a község temetőjében nyugszik. Az iskola éveken át bérházban működött, először Varga András, majd Mészáros János házánál. Az éves 3000 korona bérköltséget a Slovenská Lyga, illetve az állam térítette.
Szinger szerint az állami szlovák iskola csak részben és rövid időre tudta a magyar felekezeti iskola működését befolyásolni. 1931-ben már szükségessé vált ennek az intézménynek a további fejlesztése, amennyiben a tanulók létszáma 74 lett, „holott a kisiskola-törvény az egy tanerős iskola tanulólétszámát maximum 60-ban állapította meg.“ Az iskolaszéknek ezért idejében gondoskodnia kellett a második tanterem felépítéséről. Ki is írták az építési pályázatot, melynek eredményeképpen Stefanek József helybeli kőművesmester felvállalta a 7 méter hosszú tanterem építését. Ennek költsége 9500 korona volt, az összköltség pedig (a tanterem felszerelésével együtt) mintegy 12 000 koronát tett ki. Ezt az „r.k. hitközségi tagok állami egyenesadó arányában fizették“.
Megkapta az intézmény a második tanítói állás jóváhagyását is: egy időre Fischer Katalin, majd Dudok Margit lett az újabb tanerő. Ennek az igazgató, Szinger József is igencsak örült, mert mint írta a családi krónikában:
„Ekkor tudtam meg, milyen különbség van egy tanerős és két tanerős iskola közt. Fele munka és nagyobb siker, nagyobb öröm.”
Helyzetükön az is javított, hogy az itt lakó uraságoknál is nevelősködhettek, „ami által megbecsülést és sok anyagi előnyt szereztek“.
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
