A honvédsereg az 1849. évi tavaszi hadjárat második szakaszának legnagyobb győzelmét Nagysalló mellett aratta 1849. április 19-én. A Feldunai hadsereg másnap folytatta útját a komáromi erőd felé, ekkor került sor a kéméndi ütközetre. E vidéken még napokig zajlottak kisebb-nagyobb harcok, amelyek során a VII. hadtest a Nagysallónál szétugrasztott császári-királyi alakulatmaradványokat felszámolta.
1849. április 20-án – pénteken – a magyar fősereg Nagysalló felől tovább menetelt Komárom felé. Az I. (Klapka György vezérőrnagy) és a III. hadtest (Damjanich János vezérőrnagy) Jászfaluig vonult, a szeniczei Gáspár András vezérőrnagy parancsnoksága alatti VII. hadtest kétharmada a Garam mentén nyomult a Duna felé, míg a Garam túlpartján nemes-visi Horváth János alezredes 1600 fős „száguldó különítménye” cirkált.
Gáspár épp beérkezett Bénybe, amikor elővédje jelentette, hogy Kéménden egy ellenséges hadoszlop tartózkodik. Franz Wyss vezérőrnagy mintegy 2500 főt számláló dandára báró Ludwigh von Wolhgemuth altábornagy tartalékhadtestének erősítése végett indult el Esztergomból, de nem voltak értesülései a nagysallói ütközetről és annak kimeneteléről.
A továbbiakban idézzük a VII. hadtest parancsnokának jelentését, amelyet a Koltán települt főparancsnokságra küldött:
„A hadsereggel N[agy]bényre érkezve az elővéd azt a jelentést hozta, hogy Kéméndet az ellenség megszállta; ezért azonnal felvonultunk csatarendben, lovasságot küldtünk ki a jobbszárnyra, majd aztán három harcvonalban Kéménd felé nyomultunk előre, ezt már elhagyottan találtuk, mivel csak gyenge osztagok tartották megszállva, továbbá azért is, mert a Garam másik oldalán táborozó Horváth alezredes úr lőtte őket. Kéménden túlra érkezve azt tapasztaltuk, hogy Párkány felől erős ellenséges tömegek közelednek ide; ezért gyorsan előreküldtünk egy üteget és a megkerülő oszlopot gyorsabb előnyomulásra utasítottuk. A tüzérség azonnal lőtte az úton jövőket és a hegyszorosban a jobbszárnyunk felé előnyomuló osztagot, amely erre Kőhídgyarmat helységen keresztül gyorsan visszavonult és állást foglalt. A megkerülő oszlop ütege erre az időre megérkezett és azon oldalról lőtte, egy másik üteg szintén előrejött és lőtte a csapatokat, amelyek azonban távolabbra húzódtak vissza, és egy óránál tovább ágyútűzzel válaszoltak.
Ez idő alatt Horváth alezredes úr tüzérei mindig a hegyen előrehatolva lőtték az ellenséget, azonban valószínűleg eredmény nélkül, mivel az nem mozdult, ekkor egy taracküteg nyomult előre rejtve a falu közelébe és lőtte az ütegeket, mire valamennyien Párkány felé vonultak vissza, az ellenség azonban távolabb újból állást foglalt, és lőtte Horváth alezredes urat.
Ezt követően 3 huszárosztályt küldtünk előre Gyarmaton keresztül egy fél taracküteggel, és mivel az ellenség kezdett előrenyomulni, néhány lövéssel visszavetettük. Gyarmatot lovassággal, a Gyarmattól jobbra eső hegységet gyalogsággal szálltuk meg. A csapatok már táborban vannak.
Úgy látszik, hogy az ellenség néhány kisebb osztag kivételével, teljesen visszahúzódott Párkányba.
A hadtestnek az erős ágyútűz ellenére nincs vesztesége.”
Wyss halogató visszavonulása közben még néhányszor tüzelőállást foglalt, majd Párkányon keresztül visszatért Esztergomba. Gáspár nem üldözte, holott erre ösztökélte táborkari főnöke, bibersheimi Zámbelly Lajos táborkari őrnagy, valamint szentmiklósi és óvári Pongrácz István táborkari őrnagy is, akik szerint Párkánynál megszoríthatták volna a császáriakat.
Görgei Artúr vezérőrnagy visszaemlékezéseiben az alábbi sorokat jegyezte fel a kéméndi ütközetről:
„Április 20-án Damjanich és Klapka Jászfaluig nyomult előre Komárom felé; a VII. hadtest kétharmada pedig a Garam mentén a Dunához lefelé vonulva, Kéméndnél összeakadt egy erős ellenséges hadoszloppal, tüstént megtámadta és arra kényszerítette, hogy az esztergomi hajóhídon át a Duna jobb partjára meneküljön.
Ebben a harcban a VII. hadtestnek – már említett – Vácról a Garam alsó folyásához irányított különítménye is részt vett; a Garam mentén a jobb parton hátráló ellenséget a bal parton lépésről lépésre kísérte és két ágyújából a folyón keresztül lehetőleg szakadatlanul lőtte.
Ennek a különítménynek az volt a rendeltetése, hogy a kéméndi összecsapás után a Garamon átkelve csatlakozzék a VII. hadtest zöméhez. De mivel a kéméndi áthidalás nem jöhetett létre, a különítmény kénytelen volt a Garam bal partján Zsemlérig vonulni, hogy ott végre átmehessen a jobb partra.
Az előző napon Nagysallónál megvert ellenségből április 20-án már csak szétugrasztott csoportokra akadtunk a Nyitra vizén innen, amelyek ráuntak a céltalan bolyongásra, és a hadifogságot választották.”
Gáspár április 21-én délelőtt 10 órakor Köbölkút–Bátorkeszi térségét szállta meg, „s a menet közben semmi figyelemre méltó nem történt azon kívül, hogy az elővéd 4 fogatolt, nagyobbrészt egyenruházati cikkeket és néhány fegyvert is tartalmazó kincstári szekeret, valamint két tiszti poggyászszekeret vett el az ellenségtől. (…) továbbá a magas Hadseregfőparancsnokságnak további rendelkezés végett beküldetik néhány tüzérségi vázlat, amelyeket szintén az elfoglalt poggyászban találtunk. Ugyancsak mellékelten beküldetik néhány levél és újság, amelyeket az itteni postán találtunk.”
Görgei utasította, hogy Esztergom felé hajtson végre erőszakos felderítést, ám ezt elmulasztotta. A fővezér emiatt kérdőre vonta Gáspárt, aki azzal védekezett, hogy Horváth alezredes jelentette, miszerint a császáriak lerombolták a garamkövesdi hidat, s Párkányt kiürítve Esztergomba húzódtak vissza, a VII. hadtest elfáradt csapatait pedig kímélni akarta. Április 22-én aztán megtartották az álruhás kémszemlét, amelynek során kiderült, hogy az Esztergomban lévő ellenséges tüzérség miatt nappal nem lehet megközelíteni a Duna-hidat – ezért egy osztagot hagytak Párkányban –, de Gáspár azt is észlelte, hogy a császáriak Szőny felé húzódnak. A Sándor-huszárok járőre a császári-királyi 8. „Lajos József főherceg” sorezred 12 közvitézét fogta el és hat ökröt zsákmányolt. Este 22 óra körül Kudelkay Ferenc Sándor-huszár főhadnagy három huszárja helyi lakosok segítségével felégette a párkányi Duna-hidat, ezzel megakadályozva, hogy az Esztergomban lévő ellenséges erők újabb támadást kíséreljenek meg.
Eközben a császári fősereg elhagyta Pestet és a nyugati határ felé indult, a magyar I. és III. hadtest pedig elérte Komáromot és felszámolta annak északi zárlatát. Mivel olyan hírek érkeztek, hogy Wohlgemuth tartalékhadteste Érsekújvár felé nyomul, Gáspárnak Perbetére kellett vonulnia, hogy a fősereg hátát biztosítsa. Április 23-án Bátorkesziről Gáspár a következőkről tudósította a fővezérséget: „(…) éppen most jelentette a Poeltenberg-hadosztály, hogy az ellenség Esztergomban előkészületeket tesz a híd leégetett részeinek helyreállítására; hogy ezt meggátoljuk, máris egy nagyobb különítmény küldetett oda.
Poeltenberg ezredes úr egyben azt is jelenti, hogy portyázó vezényletével a Farnadnál álló ellenség ellen Szőgyénig előrenyomult, itt azonban egy lovas járőrtől megtudta, hogy ezt a mintegy 500 főből álló ellenséges csapatot egy Léváról érkező csapat már egészen elfogta.”
A Kéméndtől nem messze fekvő Köbölkúton, a Páris patak partján 1999. április 20-án avatták fel azt az emlékművet, amely az 1849. április 20-i kéméndi ütközetben részt vevő Poeltenberg Ernő és honvédei dicsőségét hirdeti.
(Babucs Zoltán, hadtörténész/Felvidék.ma)
