Dúl a harc Ukrajnáért. Sajnos aligha Ukrajna érdekében, hanem azért, ki tudja ott a lehető legjobban érvényesíteni a befolyását. Az amerikaiak abban a tévhitben élnek, hogy megnyerték a hidegháborút, s ezáltal már övék a végső győzelem, miközben továbbra sem veszik komolyan „összeszerelő és gyártóműhelyüket” – Kínát. Csak az a „kis” hiba csúszott még ebbe, hogy lebecsülték Oroszországot.
Azt az országot, amely nagyságával, potenciáljával, s nem utolsósorban atomfegyvereivel továbbra is fontos tényező maradt. Az Ukrajnáért folyó kimondatlan háború fontos tényezője az ország geopolitikai helyzete. Tulajdonképpen két kimondatlan háború folyik: Oroszország úgy támadta meg orvul Ukrajnát, hogy az előkészületeket (eléggé átlátszóan) hadgyakorlatnak álcázta, nem üzent háborút, ahogy illett volna (amennyiben háború esetén még illendőségről lehet beszélni), csak „felszabadítóként” tört be. Mert ahova az orosz hadsereg bejön, ott mindig kizárólag felszabadításról van szó. Ismerjük ezt.
Mire Európa felébredt, már visszafordíthatatlan események történtek. Azóta sem tudja, hogyan kezelje a dolgokat, sorozatosan bakizik és filozofál. Lemaradását legújabban azzal szeretné kompenzálni, hogy Ukrajnát EU-tagsággal hitegeti.
Zelenszkij pedig arról ábrándozik, hogy Ukrajna már júniusban (szokatlan rohamlépésben) tagjelölti státuszt kap az EU-tól. Ha jól emlékszem, nálunk ez nem ment ilyen gyorsan, a teljes tagság pedig – gondoljunk csak Szerbiára – rengeteg tárgyalással, egyeztetéssel jár. Mert az EU-tagságnak vannak bizonyos feltételei, legalábbis hivatalosan.
Érdekes lesz megfigyelni, Ukrajnának mennyi engedményt tesznek majd, vajon milyen előny, illetve hátrány származik Ukrajna háborús helyzetéből. Mert azért ne feledjük: az EU lényegében gazdasági tömörülés, s célja a különböző szinten lévő államok gazdasági kiegyenlítése (volna).
Ám ha külföldi (nyugati) áru jelenik meg a polcokon, az még nem jelenti a gazdasági és főleg lélektani fölzárkózást.
Igaz ugyan, hogy politikát csináltak ebből, ami érthető, ha tudatosítjuk, hogy a gazdaság lényegében politikai tényező, bár ez nemigen van a tálcán. Esetünkben a tálcán az volt, hogy az 1989-es fordulat után mennyire önföláldozóan akar segíteni nekünk a Nyugat, küldtek is ajándékként néhány mentőautót.
A lényegi feladat viszont az volt, hogy ezt a szocialista vircsaftot át kellett formálni kapitalista rendszerre. Az, hogy hirtelen lett néhány milliomos, még nem jelentette az igazi fordulatot. Az sem, ahogy a Nyugat „önzetlenül” segített: megvásárolta néhány gyárunkat, hogy azok aztán szép csöndben csődbe menjenek, és globalizáltan behozatalra kényszerüljünk. Nem a szocializmus győzelme, hogy szükségből sok mindenben önellátóak voltunk 1989 előtt. Mára viszont úgy globalizálódtunk, annyira behúztak a nemzetközi létesítményekbe, termelésbe, üzletekbe, hogy egy-egy ország vagy iparág problémája mindenkit (minket is!) magával ránthat – de
míg a globalizáció sikere állítólag maga a globalizáció sikere, addig egy-egy ország problémája már nemzeti bűn.
Ezen túl az EU-tagság lélektani tényező is, amire szintén nem voltunk felkészülve (s Ukrajnával kapcsolatban is érthető kételyek merülnek föl). Amikor a zsidók Mózes vezetésével elmenekültek Egyiptomból, negyven évig vándoroltak a sivatagban, míg eljutottak az ígéret földjéig.
Figyelemreméltó a bibliai példázat: az Úr megmutatja Mózesnek az új hazát, de úgy rendelkezik, hogy ő már oda nem mehet. Indoklása egyszerű: nem lehet szabad egy nép, amely megélte a rabszolgaságot.
Mert ez nem szimpla gazdasági kérdés, a szabadságot mentálisan és érzelmileg is fel kell dolgozni, új nemzedék kell ahhoz. Ez az, amire a EU-ba való belépésünkkor nem voltunk felkészülve, a kommunista, és ne feledjük: az ikertestvér fasiszta gondolkodás továbbra is mételyezi szívünket, agyunkat egyaránt. Más szóval: nem azért vettek fel olyan szívesen az EU-ba, mert minden téren felkészültek lettünk volna, hanem azért, mert kellett az új piac. El tudja valaki képzelni, milyen jó üzlet lesz ellátni a szétbombázott Ukrajnát mindenféle kölcsönnel, elavult fegyverekkel, s egyéb, a keletnek szánt ócskább áruval? Csak azért, miként nálunk is mondták, mert alkalmazkodtak a helyi igényekhez. Ilyen önzetlenek és empatikusak ezek.
Közben pedig, ami tényleg fontos volna, az önrendelkezés, elvész a süllyesztőben.
Aich Péter/Felvidék.ma
