Az előző részt Sasvári Sándor Jézus Krisztus alakításával fejeztük be. A kiváló színész a Rock Színház produkciójában tizenegy éven keresztül alakította a főszerepet. Mint említettem, akkor vette fel a Hungaroton is, a lemez sztárszereposztásában Sasvári mellett Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula, Gregor József neve olvasható.
Sasvári alakítása immár klasszikusnak számít, hiszen egy rendszerváltás előtti pezsgő időszakban lett emblematikus figurája egy kivételes produkciónak és korongnak. A művész most negyedszázad után tért vissza ismét Krisztus megformálójaként a Madách Színház színpadára.
Három leányunokánkat születésnapi-névnapi ajándékként vittük el az előadásra, a jegyeket meglepetésnek szántuk, s csak az utolsó pillanatban tudták meg, hová is megyünk. Mindenesetre nagyon örültek, ez arra utalt, hogy az ő generációjukat sem hagyta érintetlenül e klasszikus darab.
A Madách Színház kissé kopott nézőtere zsúfolásig megtelt az előadásra. A kezdet megadta az alaphangot, markáns vörös háttérből bontakozott ki a kereszt, a beözönlő fiatalok jelmezbe bújtak. A jelenet kissé asszociált a Norman Jewison filmjében látottakra, amikor egy lerobbant buszból kászálódnak elő a hippi fiatalok, hogy az ókori romok között maskarát váltva egy számukra ismert-ismeretlen történetet adjanak elő.
Sasvári egykori és mostani alakítását számos kritika méltatta, s csak ismételhetem a leírtakat. Jóval túl a hatvanon, kicsit őszbe csavarodott fürtökkel pillanatok alatt elhitette a közönséggel a krisztusi kort. Mozgása talán megfontoltabb, de hangja továbbra is szárnyal, s nem lehet rá nem odafigyelni. A gondos rendezőnek hála, hozzá méltó partnerekkel lehet együtt a színen.
Mindig nehéz rangsorolni, de számomra a Heródest alakító Posta Victor és a Kajafást megformáló Kőrösi András játéka marad emlékezetes. Mindkettőjük művészi előélete ismert, kiváló hangi adottsággal, s karakteres színészi játékkal oldották meg a rájuk bízott feladatot. Az utóbbi – kivételes basso profondo hangjával – méltó utódja a már említett lemezen szereplő Gregor Józsefnek, s szívesen hallgatnám vele egyszer Kharon szerepét Monteverdi Orfeojában.
Serbán Attila markáns Júdása, Balogh Anna bájos Mária Magdolnája egyaránt hozzájárult a darab sikeréhez. Még egy szereplőről szólnék, a Heródest megformáló Csonka Andrásról. A zsidó fejedelem figuráját igencsak pederasztikusra vette, s jóllehet igazi színfoltként hatott, de az átlagos Bibliaolvasó nehezen tudta elképzelni, hogyan „indulhatott be” egykor Salome táncától, s mit kezdett a színen igencsak neglizsében rajongó hölgyek hadával.
A tánckart elismerés illeti, a koreográfia néha sematikusnak, máskor virtuóznak hatott. A vetített díszlet és a jelmezek híven szolgálták a drámát. A zenei alap nagyon, sőt túl népszerű, így annak kiszolgálása, kitöltése rendezőként nem könnyű feladat. Szirtes Tamás korrektül szolgálta a történetet, a karaktereket jól elválasztotta, emelte ki. A közönség hosszan, állva tapsolva jutalmazta az előadást.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
