(Fotó: N – Vladimír Šimíček)

Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselője nem vonja vissza azt a törvénymódosító tervezetét, amely megtiltaná a különféle szexuális orientációjú közösségek szimbólumainak kifüggesztését. Gyimesi Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő ezzel kapcsolatos felszólítására reagált a TASR hírügynökségnek.

„Tisztelem a kormányfőt és a véleményét, az értékrendjét, de a törvénymódosítást nem vonom vissza” – mondta Gyimesi. Heger Gyimesi javaslatával kapcsolatban hétfőn (május 30.) jelentette ki, hogy az csak még jobban megosztja a társadalmat. „Éppen az ellenkező irányba kell haladnunk, az érzékeny társadalmi témákról higgadtan és tisztelettel kell beszélnünk” – hangsúlyozta. Heger szerint Gyimesi megszegte a kormánykoalícióban lefektetett szabályokat, mivel a javaslatot a koalíciós tanács és az OĽaNO-frakció jóváhagyása nélkül terjesztette elő, Tomáš Taraba (frakción kívüli) ellenzéki képviselővel.

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke viszont helyesnek nevezte Gyimesi javaslatát, hogy az állami intézmények épületeit ne használhassák semmilyen szexuális orientáció „propagálására”.

A javaslatot a parlamenten kívüli Szövetség is bírálta. „Egy kisebbségi politikusnak tudatosítania kell, hogy minden kisebbségi téma feszültségforrássá válhat” – jelentette ki Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke. Szerinte Gyimesi javaslatának célja, hogy elterelje a figyelmet a kormány alkalmatlanságáról. „Felháborító, hogy éppen egy kisebbségi politikus él vissza ilyen kisebbségi témával, mindennemű empátia és csipetnyi tolerancia nélkül” – tette hozzá Sólymos.

Gyimesi és Taraba közösen terjesztette elő az állami szimbólumok használatáról szóló törvény módosítását. Azt akarják elérni, hogy állami intézményekre, beleértve az emberi jogi biztos hivatalát is, tilos legyen kifüggeszteni olyan szimbólumot, amely bármilyen szexuális orientációjú közösség vagy szervezet ideológiáját propagálja.

(TASR/Felvidék.ma)