(Fotó: DenníkN)

Ha a kormány nem hagyja jóvá a Szlovákiában feldolgozott orosz nyersolaj és a Brent nyersolaj ára közötti különbségre javasolt rendkívüli adó bevezetését, akkor a másik megoldás az üzemanyagárak szabályozása – mondta Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter a szerdai kormányülés előtt.

A kormány elé kerül a Slovnaft olajfinomító új adójának bevezetéséről szóló javaslat, de Richard Sulík gazdasági miniszter, az SaS elnöke jelezte, megvétózza azt.

„Ha Sulík vétózni akar, és a többi koalíciós partner közli, hogy csak azért engedünk elfolyni 300 millió eurót az állami költségvetésből, mert Sulík meg akarja védeni a Slovnaft magyarországi tulajdonosait, akkor a pénzügyminisztérium magyar mintára árszabályozást vezet be”

– közölte Matovič.

Matovič kedden  bejelentette, javaslatot terjeszt be egy új adó bevezetésére, amely az orosz és a Brent nyersolaj ára közötti különbségre vonatkozna. A miniszter szerint a Slovnaft csak ezen a megnövekedett különbségen mintegy 100 millió eurót keres havonta.

Matovič úgy véli, az új adó évente mintegy 300 millió eurós bevételt jelentene az államnak. Sulík bejelentette, bármilyen adóemelés „vörös vonal” az SaS számára, és a párt megvétózza a javaslatot.

Úgy gondolja, az új adó automatikusan az üzemanyagok árának emelkedését eredményezné, de ezt az olajfinomító vezetőségével kötött szóbeli megállapodásra hivatkozva Matovič visszautasítja.

(TASR/Felvidék.ma)