Bárdos Gyula, Neszméri Tünde és Forró Krisztián (Fotó: Fekete Márta/Felvidék.ma)

Dunasápújfalun június 27-én tartotta alakuló ülését a Szövetség párt Szenci járási szerve. A konferencián jelen volt Forró Krisztián, a párt országos elnöke, valamint küldöttként Bárdos Gyula, a Szövetség elnökségi tagja és Gujber László Pozsony megyei képviselő is.

A köszöntőben Neszméri Tünde elmondta, a községben több mint 50 éve nincsen magyar iskola, a magyarság részaránya 13 százalék, ennek ellenére próbálják felkarolni a magyar családokat, magyar rendezvényeket tartanak, hiszen szerencsére vannak olyan családok, amelyek a magyar iskola mellett döntenek, ezek a gyerekek Félbe vagy Szencre járnak iskolába. Minden küldött és vendég megkapta a Dunasápújfalu értékei című kiadványt ajándékba, amelyet a Csemadok alapszervezete adott ki.

Duray Rezső, titkár elmondta, hogy a járásban 14 helyi szervezete van a Szövetségnek, ebből csak Szencen alakult meg mind a három platform, a községekben csupán az MKP platform alakult meg, így az a Szövetség helyi szervezete is.

Szavaznak a küldöttek (Fotó: Fekete Márta/Felvidék.ma)

A konferencián megválasztották az elnököt, Neszméri Tündét, és az elnökséget, melynek tagjai: Bárdos Gyula, Csuka Attila, Gujber László, Heringes Tibor, Kiss Pál, Klenovics Gábor, Németh Gabriella, Németh Tibor, Pomichal István, Polák Zoltán, Szabó Imre.

Az elnökségben tehát az MKP platformot 6 személy képviseli, a Most-Hid platformot 4, míg az Összefogás platform részéről 2 személy kapott helyet.

Forró Krisztián pártelnök kiemelte, a Szövetség az összes nemzetiséget kívánja képviselni, akik velünk együtt élnek, ezért van benne a nevünkben a magyarok, nemzetiségek, régiók. Ma már sajnos kevés azt mondanunk, hogy mi magyar párt vagyunk, ez már nem elég hívó szó a választóknak. Ezért készülnek felmérések arról, hogy mi érdekli a lakosokat.

Duray Rezső gratulál Neszméri Tündének (Fotó: Fekete Márta/Felvidék.ma)

Gujber László megyei képviselő a helyhatósági és megyei választásokra való felkészülésről szólt. Több nehézséget okoz, hogy együtt tartják a két választást, a járásban négy szavazólapot kapnak a választók és két borítékot, nem szabad majd összekeverni, melyik szavazólapot melyik borítékba teszik az emberek. Gujber László ismertette a választási körzetek határait és elmondta, hogy csak Szencen történt változás, innen két mandátuma lesz a járásnak.

Bárdos Gyula a megyei választásokra való felkészülésről szólt, kiemelve, hogy sajnos nem lesznek olyan széles koalíció tagjai, mint az előző alkalmakkor. Azt is elmondta, eddig csak két körzetben vannak jelöltjeik: Szencen, a XXI. körzetben Klenovics Gábor és Németh Gabriella, és a Szencet körülvevő falvakban, a XXII. körzetben Neszméri Tünde. A XXIV. körzetben még keresi a párt a megfelelő jelöltet, illetve felmerült annak lehetősége is, hogy független jelöltet támogat majd a Szövetség.

Gujber László megyei képviselő (Fotó: Fekete Márta/Felvidék.ma)

Mivel a járásban a magyarok részaránya csupán 9 százalék, nagyon nehéz lesz, de meg kell próbálnunk sikereket elérni.

Neszméri Tünde megválasztott elnök megköszönte a bizalmat, kiemelte, csak akkor lehetnek sikeresek, ha az összetartozást és a szövetséget komolyan gondolják. Azt kell keresni, ami összeköt, a közös pontokat, ebben az esetben sikeresek lehetnek szülőföldjükön, a Szenci járásban.

(Fekete Márta/Felvidék.ma)