Parádés teljesítmény Krstovićtól, a montenegrói csatár az idény összes EKL és a Fortuna Liga meccsén betalált az ellenfelek halójába (Fotó: dac1904.sk)

A dunaszerdahelyi DAC a Fortuna Liga 2. fordulójában Zsolnán vendégeskedett, ahonnan izgalmas párharcot  követően 1:1-es eredménnyel távozott.

A sárga-kékek 2158 néző előtt ebben az összeállításban léptek pályára: DAC 1904: Veszelinov – Pinto, Kružliak (K), Muhamedbegovic, Ciganiks (72. Brunetti) – Veselovský (83. Dimun), Nebyla (72. Nicolaescu), Káčer – Andzouana (60. Ramadan), Krstović, Moumou (60. Rymarenko)

Ha a DAC helyzetkihasználása jobb, akkor három ponttal is távozhattak volna, hiszen azsolnaik mindössze kétszer, a csallóköziek poedig 12-szer próbálkoztak kapuralövéssel. A szögletarány pedig 8:4 volt – ugyancsak a DAC javára.

A zsolnai szurkolókat az első félidő 13. percében Myslovič bombája juttatta vezetéshez, a DAC a második félidőben, a mérkőzés  77. percben  egyenlített. De micsoda góllal!! Bármelyik “topligában” is élményszámba menne Krstović ollózós gólja!

Ezt követően is volt izgalom bőven, hiszen a mérkőzés hajrájában a zsolnai Gidi piros lapot kapot, mégis ők jutottak büntetőhöz. A magyarországi Veszelinov Dániel, DAC kapusa gondoskodott az újabb bravúrról, és megfogta a 11-est.

A mérkőzés összefoglalója a DAC 1994 hivatalos oldalán:

Adrian Guľa, a DAC vezetőedzője így látta a mérkőzést: „Nagyszerű, nyílt sisakos mérkőzés volt a nézők számára, sok helyzettel, támadásokkal. Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, akárcsak a hazaiaknak, akik oldaláról éreztem a tiszteletet. Nagyon jólesett, hogy nem felejtették el, amit korábban közösen elértünk. Más meccs volt ez a számomra legbelül, mint bármely másik. Igyekeztem ezt leplezni a játékosaim előtt, de éreztem, hogy más a hangulatom. A foci ünnepe volt ez a találkozó, tempós, impulzív játékkal. Beigazolódott, amit eddig is tudtunk, hogy ez a két csapat mindig jó párharcot vív egymással. Amit sajnálok, hogy nem volt ma videóbíró, amely segíthetett volna a játékvezetőknek a kétes szituációk eldöntésében. Nagyon örülök, hogy fizikailag is végig bírtuk a meccset, és még az egyenlítő gólunk után is rá tudtunk tenni egy lapáttal. A fiúk hajtottak a végsőkig, győzelemre törően futballoztak. A végén jött a büntető, de Veszelinov óriásit védett. 21 lövésünk volt, ebből 10 ment kapura, a hazaiaknál csak 2. Krstović találata ismét élményszámba ment. Kevesen mondták volna, hogy négy nappal az ollózós gólja után, amit a Feröer-szigeteken lőtt, rúg még egy ugyanolyat. Nagyon kevés hiányzott a győzelemhez, de ugyanezt vendéglátóink is elmondhatják.” (forrás: dac1904.sk)

Két forduló után négy négypontos csapat vezeti a tabellát, köztük a DAC, amely legközelebb otthon európai porondon lép pályára, csütörtökön otthon a Vikingurt (Ferörer-szigetek) fogadja az Európai Konferencia Liga selejtezői 2. fordulójának visszavágóján. A DAC előnnyel lép pályára, hiszen a múlt héten idegenben győzött 2:-ra.

(on)