Fotó: Pixabay

Eduard Heger a jelek szerint érzi a viharfelhőket, ezért az ország történetének legjelentéktelenebb kormányfője az aktivitás jeleit igyekszik mutatni. A pontokba foglalt koalíciómentési nesze semmi, fogd meg jól után sebtében kilátásba helyezte, hogy 2023-ban a háztartások számára nem kéne jelentősen emelni a villamos energia árát.

A TA3 vitaműsorában kijelentette, hogy az emelés mértéke nem fogja követni a piaci árak alakulását. „A gáz árának tekintetében is keressük a megoldásokat, egyebek mellett több intézkedést készítünk elő a cégek, vállalkozások számára is” – folytatta, hozzátéve, hogy hétfőn (22-én) tárgyal erről Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszterrel.

A kormányfő szólt az egészségügyi dolgozók fizetéséről is, kijelentve, hogy továbbra is kész a képviselőikkel találkozni és tárgyalni velük munkafeltételeik javításáról.

Egyúttal azonban megjegyezte, hogy az egészségügyi dolgozók fizetésemelésénél csak a reális lehetőségekből indulhatnak ki. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy az egészségügyi nővérek fizetésére vonatkozó javaslat az alapfizetések eddigi legnagyobb arányú emelését jelenti. „Ez átlagosan 400 eurós emelést jelent, s hasonló a helyzet a mentősök és az orvosok esetében is” – jelentette ki Heger. Hozzátette, további lehetőségeket is keresnek arra, hogyan javíthatnák az egészségügyben dolgozók fizetési feltételeit. „Olyan intézkedéseket készítünk elő, melyek hatékonyabb befektetéseket és megtakarításokat eredményeznek, s ezeket aztán az ágazat feltételeinek stabilizálására fordítjuk” – ígérte.

Hogy ezek az ígéretek mennyire reálisak, s mennyire csak a kormány iránti bizalmatlanságon próbálnak némiképp korrigálni, az borítékolható, tény azonban, hogy ehhez az érdemi munkát már hónapokkal korábban is késő lett volna elkezdeni, s ezek a konkrét alapokat nélkülöző általános ígéretek elég gyenge lábakon állnak.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)