Az ember egy idő után, sok évtizeddel a lelki vándortarisznyájában, úgy él, mint a kicsiny gyermek. Szinte minden csodálatba ejti. Már az, hogy él. Vagy mert magasztosnak, lenyűgözőnek talál valamit, vagy mert visszataszítónak. Ma, Szentháromság utáni 10. vasárnapon, ami a világkeresztyénségben Izrael vasárnapként szerepel, két történelmi valóságon csodálkozom el egyszerre: Isten ószövetségi népén, meg hazámon, Szent István országán.
Nagyon egyszerűen fogalmazva: mindkettő léte ha nem is közvetlen istenbizonyíték, bár sokan vélik így, de Isten kiválasztó, megtartó kegyelmének kétségtelen jele. És az Ő világkormányzásának, világpolitikájának paradigmája is. Izrael története a szellemi, isteni ígéretek lélekmilliókban iránytű pontosságú vezetésével. A rabszolgasors és exodus bibliai szabadítás történeteivel, szétszórattatással, szellemi fertőzésekkel, bálványimádások, elhajlások százszámnyi „paráznaságával”. De mindennek ellenére Isten hűségének kőszikla valóságával, s végül a megígért föld megtalálásával. Hasonlatosképpen magyar eleink messzi keletről indulásával, valami különös történelmi kéz vezetésével századokon és sztyeppéken, idegen birodalmakon átjutás okozta vérontások után a Kárpátok övezte Pannónia elérése.
Majd honalapítás, honveszélyeztetés, szétszaggattatás ellenére mégis nemzetként, mégis élünk, magyarságként itt vagyunk és itthon vagyunk. Amíg Isten akarja.
Mindeközben Isten megtanította népét, mindkettőt, a történelem sajátos szemléletére. Felülnézetből, az Ő tervei, akarata, kijelentése felől, elsődlegesen fontos transzhistóriás magaslatokról.
Meg alulnézetből, a „meddig még Uram?”, meddig a földi szenvedések keserű mélységpoklaiból, könnyek, szegénység, megalázottság porából, a mégis túléljük „békaperspektívájából”. Amikor egyének és közösségek, nemzedékek közös felfohászkodásának egyetlen élményalapja ez volt: itt már csak Isten segíthet rajtunk. És segített. S megtanította velünk is, hogy e két perspektívát szinkronban hordozva magunkban, az emlékezés visszatekintésével és a remény előretekintésével töltsük fel magunkat az egyetlen léterő energiáival: Istennel. Solus Deus! De mindig Háromként minden egyes emberért. Augusztus 20. apró csodáiban is felfedezni véltem e dimenziókat, minden időjárási és napjainkat terhelő bel-, és külpolitikai tehertételhalmaz közben.
Novák Katalin államfő beszédei az ország történelmi fővárosában, Szent István koronás szálláshelyén, majd a Sándor-palotában a legmagasabb magyar állami kitüntetések átadásakor asszonyi érzelemgazdagsággal és felelős politikai vezetői mérlegeléssel ölelte egybe mindannyiunk előtt ezeket a dimenziókat. S a kitüntetettek élete is a maguk koordinátái között ezt a felül-, és alulnézetes, emlékező és előretekintő sorsdimenzionáltságot mintázta. Az volt az érzésem, hogy a történelem Istene által, Szent István örökségeként, felrangosított hazában élhetek, s ez hálával, örömmel tölti el szívemet.
Mint egykoron Felvidék „kálomista” költő-papjáét, Tompa Mihályét, mikor 1867-ben ezt fogalmazta meg: „Nagy, nagy e szó Haza; fogalmában csudálatos, titkos erő van, mely elragadja a lelkemet. Szeretete szülte a történet legragyogóbb jeleneteit, abban lettek sokan dicsőkké, áldottakká s vésték fel nevüket a hallhatatlanság oszlopára”.
Mivel ő is tudott Istenünk történelemformáló akaratáról, s minduntalan kereste háttérben munkálkodó kezének egy-egy sejtető mozzanatát, mi is ezt tesszük ezzel a néhány gondolattal…
Isten világpolitikájának, kormányzói kezének megvillanásai
A bibliai kijelentés, majd a keresztyén történelemszemlélet, az európai történetteológia és történelemfilozófia kezdetek óta ismeri azt a hatalmas harcot, ami hol szellemi síkon, hol harctereken dúlt/dúl az Isten rendteremtő akarata és vezetése, valamint a diabolosz, az örök Ellenkező és serege káoszkirobbantó, destruktív munkálkodása között.
De az is kezdetektől fogva világos felismerés, hogy Isten korlátozhatatlan szuverenitása, önállósága, függetlensége következtében Ő képes felhasználni a politikai felsőbbséget (Róm 13), uralkodókat, hatalmasságokat, függetlenül morális minőségüktől, hogy az Általa megtervezett világpolitikát történelmi végcélja felé kormányozza. S ebben Ő még a rosszat is jó céljai szolgálatába képes állítani.
A bibliai József egyiptomi miniszteri karrierjéből kétségtelen, hogy a fáraó birodalmában vályogvető rabszolgaként élt zsidókat miként tudta kiszabadítani szolgája magas pozíciója révén, illetve az Isten cselekvő kezének intő jelére figyelő hívő emberi engedelmesség nagyszerű összjátékaként.
Jöhettek asszírek és babilóniai szolgaságok, hadi túlerő, pogromok, perzsa királyi győzelmek, Isten világtervét és Izrael oltalmazásának eltökélt szándékát ezek sem tudták felülírni. Nem véletlen, hogy a történelem Urának világpolitikájáról nagy elemzések születtek az elmúlt századokban. Kiváltképpen a Bibliában Ézsaiás könyve 40–55. fejezete lett a kutatások alapja, amiről egy baltikumi kiváló észt–német protestáns teológus, Hellmuth Frey írt gazdag elemzést Isten világpolitikája címmel. Nyomában Walter Künneth elemezte ki ennek a világvezetésnek a részleteit.
Isten világkormányzásának néhány sarokpontja
Az első tanulság, hogy a világi hatalmasok akaratuk ellenére is Isten szolgái, kegyelmének kivitelezői, ahogyan például Nebukadneccar babilóniai királyt is népéért az Úr szolgálatába állította (Jer 27). Kimondható: a Biblia a történelmi eseményekben nem a véletlen önkényes játékát látja, gigantikus sors-, vagy szerencsejátékot, hanem Isten szuverén történelemírását.
Másodjára azt is láthatjuk, hogy Isten ítélete végrehajtására használja fel népe megtartása érdekében a politikai hatalmakat vagy az ellenséges nemzeteket. Mindig a nép engedetlenségének a korrekciójára indítja el az ellenségeket – pillanatnyi ostorát a megtisztításra.
Olykor még azt is megengedi ebben a nagy oltalmazó történetírásban, hogy a nyilvánosságot is felhasználja övéi védelmére, a korabeli „sajtót”, médiát, nyilvánosságot. Maguk a farizeusok ismerik el, hogy minden ellenpropaganda ellenére a Mindenható oltalma alatt álló Jézus elgáncsolása nagyon lassan halad. „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi” (János 12,19). És ez a legnagyobb történelmi merénylettel kapcsolatban is igaz: semmit sem tudtak elérni azzal, hogy halálra ítélték, sőt ezzel vitték közelebb megváltói műve beteljesítéséhez az egész embervilág és a jövendő javára. Hiszen: harmadnapra feltámadott. A golgotai keresztítéleten Isten történelmi és üdvösségterve győzedelmet vett, mert a világ üdvözítésének bevégzője, a Szabadító Úr nem maradhatott a sírban, s nem láthatott rothadást. Neki a szeretet és a megváltás, az üdvözítés világpolitikáját, az egyetlen igazán emberséges világpolitikát kellett győzelemre juttatnia.
A történelmi paradoxonok is az Ő munkaeszközei
A bibliai történelemszemlélet, az Isten üdvözítő, örök humánus világpolitikájának feloldhatatlan velejárója az élő paradoxon. Az, amit Luther és a reformátorok később így tanítottak: az ember egyszerre megigazított és egyszerre bűnös.
Simul iustus et peccator. Igaz, mert éppen a kereszt magaslati áldozatában megtisztulhat Jézusban, de bűnös, mert létterhét nem vetheti le, s e két valóság küzd benne mindhalálig, s a történelem végéig.
Ez a bibliai realizmuslátás az, aminek hiányában viszont történelmi illúziók között tévelyeg az embervilág. Vagy az idealizált jó ember téveszméjében, vagy az egész világ latrok barlangja pesszimizmusában. Márpedig ami egyéni létszinten igaz, az igaz egyetemes létszinten is. A történelemben egyszerre van jelen az Imperium Romanum, az önistenítő, élvezetorientált államkoncepció, meg az Imperium Christi, Krisztus Országa, ami a megbocsátás, a szeretet, az igazságosság, a sandaságtól, előítéletektől mentes új világ jelenléte.
Csak rajtunk múlik, melyiket preferáljuk, választjuk, építjük, tekintjük országépítő, nemzetépítő irányvételnek. Ez az igazi felelős döntés, a legkomolyabb szavazóurna, amit életünkben állít fel maga a történelem Ura.
S közben arról se feledkezzünk el, hogy a dilemma már eldőlt: a győzelem megtörtént. A győzelem Krisztusé. Ezért mondhatja a Feltámadott: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18). A kozmikus Krisztus-uralom, az Atya történelmi kiterjedésű világpolitikájának, üdvözítés politikájának megvalósítása megkezdődött, amikor a jeruzsálemi felházban a Mester elvesztése miatt szomorkodó tanítványok előtt megjelent, még a feltámadás napján, s így azonosította magát minden kétséget kizáró módon: Békesség nektek! (János 20,19).
Megmutatta nekik kezét és oldalát, a legvalóságosabb történelmi cáfolataként minden hamisító hazugságnak. Ez a Békesség nektek! Isten világpolitikájának cantusfirmusa, főszólama és Magna Chartája, ami immanensen, történelmi keretek között, de transzhistorikusan, azaz tér-idő fölöttien bizonyítja ugyanazt: az emberiség történelmének sokak számára rejtett, de az övéi számára teljesen nyilvánvaló theo-centrikusságát, Isten vezérművének kétségtelen működését. Egyúttal pedig a történelem kriszto-centrikusságát, hogy már a történelem igazi győztesének népéhez tartozhatunk. Mindkettő erős és nélkülözhetetlen fundamentum a jövőhöz, a magyar nemzeti léthez és Isten választottainak megmaradásához, minden látszólagos vagy valós keresztyénüldözés, ellenséges ideológia, az emberi ész vagy tudomány rövid életű cáfolatai ellenére.
Augusztus 20. személyes ünneppé válásának sok évtizedes történetében ilyen és hasonló gondolatok tisztultak fel lelkemben. Biztos vagyok abban, hogy a kedves Olvasóéban is. Így lesz tartós hatásúvá ez az ünnepünk is…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
