Burián László emléktáblája a párkányi Szent Imre-templom mellett. Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

Burián László katolikus pap 1922. augusztus 19-én született Szencen. Életének utolsó éveiben Párkányban és a környező falvakban szolgálta az Istent és a hívő közösséget. A felvidéki magyarságot ért kegyetlen időkben is kiállt hívei mellett és a deportáltakat elkísérte a csehországi száműzetésbe.

Születésének 100. évfordulóján emlékeztek rá Párkányban. A Párkány és Vidéke Kulturális Társulás, a Magyar-Szlovák Baráti Társulás és az esztergomi székhelyű Szent István-díj Alapítvány szervezésében került sor a szeretett és köztiszteletnek örvendett pap emlékezetére. A helyiek mellett szép számban érkeztek a környező falvakból és a Duna túlpartjáról is.

Beer Miklós ny. püspök, Fóthy Zoltán esperes és oltártestvérei emlékeznek Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

A párkányi Szent Imre-templom mellett elhelyezett emléktáblánál Fóthy Zoltán helyi esperes emlékezett a mindenki által ismert és kedvelt „Laci bácsi” életútjára és munkásságára. Az emléktáblát Beer Miklós nyugalmazott váci püspök szentelte fel. Az emlékező közösség virágot, koszorút helyezett el az emléktáblánál. Ezt követően szentmisén imádkoztak lelki üdvéért.

Szentmise Burián László lelki üdvéért Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

Végezetül a „Lassú ébredés” című egyházi koncertre került sor az ősi templom falai közt, Bognár Szilvia és Heidl György közreműködésével. A dalciklus a sötétség és világosság küzdelmét, a napkeltét, az eszmélést, a feltámadást és az örök élet reményét megéneklő ókeresztény himnuszokat közvetítette és felcsendültek a magyar népi imádságok és zsoltárok.
Támogatók a Kisebbségi Kulturális Alap, CEF, Párkány Város, és a Párkányi Római Katolikus Plébánia.

Berényi Kornélia/Felvidék.ma