(Fotó: Dömötör Ede)

A Komáromi Jókai Színház a 2022/23-as ünnepi, hetvenedik évadjának nyitányaként a nagyszínpadra átültetve, felújítva mutatja be Schwechtje Mihály Az örökség című színművét.

„Az örökség tétje művészeten túli. Ez a darab arra figyelmezteti az olvasókat és a nézőket, hogy a magyar cigányok és nem cigány magyarok közös történetét az áldozathibáztatás és a felelősséghárítás narratívái torzítják. Hogy harminc év szabadság nem volt elég az együttélés új formáinak elképzeléséhez. Hogy a hatalmat birtokló politikai osztály tagjai hovatartozástól, hirdetett és valóságosan követett értékválasztástól, radikálisnak látszó nézetkülönbségektől függetlenül egyesültek az alávetettek iránti részvétlenség bűnében. Hogy a »róluk« való beszédet a hétköznapi rasszizmus szótára uralja. Hogy az alávetettek ebből az örvényből többnyire csak lefelé találnak kiutat, és akik mégis, néha, ritka kivételként a felszínre vergődnek, odafönn többnyire osztoznak minden magyarok közös tehetetlenségében” – írta 2019-ben, Az örökség ősbemutatója elé Németh Gábor, az előadás dramaturgja. Schwechtje Mihály műve 2020-ban megkapta a legjobb kortárs magyar drámának járó díjat.

(Fotó: Dömötör Ede)

A Komáromi Jókai Színház 2021 októberében Rédli Károly rendezésében, Lakatos Róbert zenéjével mutatta be a darabot a Benkő Géza Stúdiószínpadon.

András, a Németországban élő orvos édesanyja halála miatt utazik haza, valahová a magyar mélyvidékre, hogy elrendezze a hagyatékkal járó ügyeket. Gyors fordulóra számít, esze ágában sincs belefolyni a helyi történésekbe. Aztán mégsem hagyja nyugodni, amit maga körül tapasztal: hogy amíg a községben programokkal szeretnék ösztönözni a családalapítást, a Koreának nevezett telepről nyomtalanul tűnnek el a gyerekek, és ez szemmel láthatólag senkit sem zavar.

Az előadás mindvégig magába szippantja, állásfoglalásra készteti a közönségét.

Hajlandók vagyunk-e szembenézni a problémákkal, vagy inkább elfordítjuk a tekintetünket? Megelégszünk-e a kényelmes, megnyugtató válaszokkal, vagy tovább kérdezünk? Belenyugszunk-e, hogy a helyzet megváltoztathatatlan, vagy…?

(Fotó: Dömötör Ede)

A premier időpontja 2022. szeptember 16. (péntek), 19 óra.

Bár az eredeti stúdióelőadást a járvány harmadik hullámát kísérő lezárások miatt csak néhány alkalommal láthatta a közönség, a Komáromi Jókai Színház júniusban ezzel a produkcióval szerepelt a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján, ahol Szvrcsek Anitát az előadásban nyújtott hiteles drámai alakításáért díjazták.

A további főbb szerepekben Olasz István, Béhr Márton, Cs. Tóth Erzsébet, Fabó Tibor, Holocsy Krisztina, Szabó Viktor, Hostomský Fanni, Matusek Attila és Liszkay René Philip látható.

(Fotó: Dömötör Ede)

Hangszeren közreműködik: Iván András és Iván Péter.

Díszlettervező: Szőke Anita m. v.
Jelmeztervező: Gadus Erika m. v.
Zeneszerző: Lakatos Róbert m. v.
Koreográfus: Richtárcsik Mihály m. v.
Dramaturg: Varga Emese
Rendező: Rédli Károly m. v.

(Komáromi Jókai Színház/Felvidék.ma)