Czibor Angéla: Az a tény, hogy ebben a régióban megkaptuk az iskolabuszt, újabb kihívás elé állít bennünket. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy minőségi oktató-nevelő munkát tudjunk végezni, és hogy rászolgáljunk, a bizalomra (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)

A Tarczy Lajos Alapiskolában az idei tanévnyitó ünnepség többet jelentett, mint az eddigiek, hiszen a gondviselés úgy alakította az iskola útját, hogy a XXI. Tarczy-emléknapot is ezen a napon tartották.

Czibor Angelika, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség elnökét, Pápa Város küldöttségét, Unger Tamás alpolgármester vezetésével, a pápai Tarczy Lajos Általános Iskola igazgatóját, Venczel Csabát, Fekete Irént, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökét, Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét, Magyari Ferencet, Hetény polgármesterét és a szülőket.

A Rákóczi Szövetség képviselői, Kun Orsolya és Forró Krisztián bemutatkozása (Fotó: FK FB)

„Az elmúlt évek alatt kiérdemeltük a szülők bizalmát, akik egyre nagyobb számban íratták a környező falvakból a mi intézményünkbe a gyermeküket. Ennek egyik oka, hogy iskolánk a hagyományok közvetítésével, de korszerű módszerekkel és eszközökkel igyekszik a lehető legjobb tudást és nevelést adni a gyermekeknek. A távoktatás káros hatását ugyan mi is megérezzük, de a szülők ebben az időszakban mélyebben betekinthettek a nálunk folyó munkába. És nagyon sok szülőtől kaptunk elismerő szavakat, amit ezúton is megköszönünk. Fontos számunkra a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése, ezért a velük való munkára nagy hangsúlyt fektetünk. A pályázataink pedig hozzájárulnak a felszereltségünk fejlesztéséhez. Fontos szempont a szülőknek az is, hogy helyben tudjuk biztosítani a sokrétű délutáni tevékenységet, és az Ógyallai Művészeti Iskola kihelyezett részlegének köszönhetően a művészeti képzést is. További vonzerőnk a közösségformálás, a gyökerek erősítésével az egészséges lokálpatriotizmus megalapozása.
Az a tény, hogy ebben a régióban megkaptuk az iskolabuszt, újabb kihívás elé állít bennünket. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy minőségi oktató-nevelő munkát tudjunk végezni, és hogy rászolgáljunk a bizalomra. Az iskola nevében szeretném kifejezni hálás köszönetünket a Rákóczi Szövetségnek a bizalomért és a támogatásért. Erről a helyről ígérem, egész közösségünk nevében, hogy igyekszünk a jövőben is megfelelni ennek a bizalomnak, és törekedni fogunk a további eredményes együttműködésre” – mondta tanévnyitó köszöntőjében az iskola igazgatója, Czibor Angelika.

Köszönet Csáky Csongornak, a Rákóczi Szövetség elnökének (Fotó: FI FB)

Ezt követően Palcsó Attila református lelkész megáldotta, Jelencsics Erich Gábor katolikus plébános megszentelte az új autóbuszt.

„A tanévnyitó ünnepségeinken mindig merítünk az általuk megszervezett, felvidéki magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén elhangzó üzenetekből, évindító gondolatokból – mondta továbbá az igazgatónő. A Deresk községben tartott országos tanévnyitó ünnepségen Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár szájából hangzott el Esterházy János gondolata: minden magyar ember két kincset őriz szívében – a magyarságát és keresztény hitét, létét, amit nem is lehetne egymástól elválasztani. E kettő az, aminek szellemében kell, hogy mi is munkálkodjunk, hogy kisdiákjaink szívében megőrizzük e két kincset, hogy ők is tovább örökíthessék majd gyermeküknek. Eme célunk mellett azonban fontos feladatunk az is, hogy

a világ folytonos változásai közepette mi magunk is tudjunk megújulni, alkalmazkodni az új elvárásokhoz, megfelelni az új kihívásoknak.

Az SZMPSZ ebben próbál a segítségünkre lenni, mi pedig élünk az általuk nyújtott lehetőségekkel” – zárta ünnepi beszédét Czibor Angelika igazgatónő.

Fekete Irén: Megkülönböztetett figyelemmel köszöntöm az első osztályt megkezdő tanulók szüleit, akik identitásukat nem feledve, kultúránkat nem felcserélve, anyanyelvünket nem sutba dobva, úgy döntöttek, hogy a nagy múltú, hagyományok hűséges őrzésének módját ragyogóan ismerő Tarczy Lajos Alapiskolába íratták be gyermeküket (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)

Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke is elmondta a tanévnyitóval kapcsolatos gondolatait: „Ünnepnap ez a mai, ünneplőbe öltözünk, szívünket már napok óta készítjük az eseményre. Izgalom, várakozás, érdeklődés változik bennünk. Hosszú századok óta ez az érzés jellemzi főleg az iskolakezdőket. Mi a vonzó az iskolában? Legtöbben csak akkor jönnek rá, amikor már régen befejezték a tanulmányaikat. Csak a kiválasztottak vannak vele tisztában, hogy iskolásnak lenni – kaland.

Elindulni tiszta lappal, tudást tudásra halmozni, az ismereteket cseppként összegyűjteni, néha lemaradni, máskor szárnyra kapni, olykor talán könnyezni is, tudva azt, hogy a kudarcot helyre lehet hozni.

Mindez együtt az iskolaévek felejthetetlen kalandja. Ezeket az éveket megélve válnak gyermekeink felkészült, érett, az újra nyitott és befogadó, szilárd ismeretekkel felvértezett ifjakká. Megkülönböztetett figyelemmel köszöntöm az első osztályt megkezdő tanulók szüleit, akik identitásukat nem feledve, kultúránkat nem felcserélve, anyanyelvünket nem sutba dobva, úgy döntöttek, hogy a nagy múltú, hagyományok hűséges őrzésének módját ragyogóan ismerő Tarczy Lajos Alapiskolába íratták be gyermeküket. Jó választás volt!” – mondta Fekete Irén.

Hosszú évek óta először fordul elő, hogy 17 kisgyermek kezdi meg az első osztályt (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)

Az iskolában van egy olyan hagyomány, hogy a rangidős diákok vezetik be az elsősöket az iskolai életbe. Az idei tanévnyitón is így történt.

Az idei tanév beiratkozása azt mutatja, hogy megvan a bizalom a szülők részéről az iskola irányába. Hosszú évek óta először fordul elő, hogy 17 kisgyermek kezdi meg az első osztályt, s ezt támogatja a Rákóczi Szövetség iskolabusza is.

Megérkezett a hetényi iskolabusz (Fotó: FK FB)

A Rákóczi Szövetség 10 ezer forintos támogatást adott át minden magyar iskolába íratott első osztályos kisdiáknak, valamint minden tanuló megkapta az iskolatáskát is, amit az elsősök át is vettek.

Az ünnepségen Écsi Gyöngyi csengettyűseinek fellépését hallgathatták meg a jelenlévők.

Hetény községnek csodálatos értékei vannak, és születnek, éltek és élnek itt csodálatos emberek.

Olyanok, akik életútja messzire vezetett, és nagyhírű egyéniségekké váltak, és olyanok is, akik a hetényi közösségért munkálkodtak egész életükben. Egyikre jó példa maga Tarczy Lajos, aki az egész életen át tartó tanulásával, oktató-nevelő munkájával kivívta, hogy első református hitvallású tanárként ingyen kapta meg a királyi tanácsosi címet és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lehetett. Az ő szépunokája, Kocsis Laura a Bécsi Levéltárban lelt rá arra a kiadványra, amelyben a nemesi címerek közt felfedezte a Tarczy család címerét. Az egyik Tarczy nap alkalmával tőle kapták meg a címert, ami tavaly még csak nyomtatott formában díszítette az iskola falát, a tanévnyitó napjától pedig fából kifaragva kerül méltó helyére, mert az iskola Tarczy méltó utódaiként igyekszik végezni pedagógiai munkájukat.

Tarczy családi címer- Hencz Szabolcs fafaragó munkája (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)

Az iskola egykori pedagógusa Dékány Éva adományának köszönhetően elkészült a fából kifaragott Tarczy családi címer. A remekmű Hencz Szabolcs fafaragó munkája nyomán, és értékét tekintve, az ő adományából is készült és az alkotó elhelyezte az iskola előterének falán.

A részvevők megkoszorúzták Tarczy Lajos emléktábláját, tisztelettel adózva az iskola névadója és a támogató, őket segítő barátjuk emléke előtt, akik már csak lélekben lehettek velük.

A tanévnyitó rendezvény a „Hetényi gazda/g/ságunk” című kiállítás megnyitójával ért véget, amelyen Rancsó Andrea, az iskola pedagógusa és a Felvidéki Értéktár Bizottság elnöke kalauzolta körbe a vendégeket (Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma)

A Tarczy-emléknap az iskolában már hagyományosan a helyi, regionális értékeknek egy-egy szeletét összegyűjtve, bemutatva, a gyökerek és szárnyak szellemében zajlanak.

Nincs is szebb alkalom arra, hogy a gyökerekről beszéljenek, mint egy tanév kezdete.

Hiszen egész évben a gyökereikbe kapaszkodva kell majd tanítani-tanulni, hogy a modern világunkban könnyen eltévelyedő ifjúságunkat a hagyományos értékeink mentén tudjuk felvidéki, közösségi, magyar ifjúsággá nevelni.

A tanévnyitó rendezvény a „Hetényi gazda/g/ságunk” című kiállítás megnyitójával ért véget, amelyen Rancsó Andrea, az iskola pedagógusa és a Felvidéki Értéktár Bizottság elnöke kalauzolta körbe a vendégeket.

(Miriák Ferenc/Felvidék.ma)