Október 7-én kezdetét vette az 53. Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozata, amely a Szenci járás magyarságának legnagyobb rendezvénye. A Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Szenci Területi Választmánya és a társszervezők által megtartott rendezvénysorozat koszorúzási ünnepséggel, zenés-irodalmi előadással és kiállításmegnyitóval kezdődött.
A szokásokhoz híven a megnyitó előtt egy héttel tanulmányi kiránduláson vettek részt az érdeklődők, amely az idei évben Gödöllőre, a királyi kastélyba vitte a járás magyarjait. Az egynapos kiránduláson résztvevők megtekintették a kastélyt, Sisi időszakos kiállítását és a kastélyparkot is.
A hivatalosan október első péntekén kezdődő Szenczi Molnár Albert Napok színes programmal várja az érdeklődőket, amellyel Szenc szülötte, a zsoltárfordító, tudós, nyelvész, Szenczi Molnár Albert emléke előtt tisztelegnek az egész járásban.
A bevezetőben Pongrácz Flóra előadásában hallhatták Czáboczky Szabolcs: Ars poetica című művét. Majd Neszméri Tünde köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: a Csemadok több mint fél évszázada emlékezik meg Szenczi Molnár Albertről, akit méltán állíthatunk példaképül a magyarság elé, tudását nemzete javára fordította, megküzdve szegénységgel, de hűen szolgálta nemzetét.
A megnyitó ünnepi szónoka Nagy Zsolt búcsi református lelkész volt, aki beszédében kiemelte:
„Tudósunk – akit utazóként is érdemes számon tartanunk – újszülöttként 1574. augusztus 30-án érkezik meg egy szenci faragómolnár családjába, és sok vándorlás után kevesebb, mint hatvanévesen, 1634. január 17-én, Kolozsvárott ér célba – szemét örökre lehúnyva – az aratás Urának kévéjébe kötve. Kisiskolás gyermekként veszíti el édesanyját. Egy évére már Győrben tanul, aztán szinte évente mindig másutt: Gönc, Debrecen, Kassa. Tizenhat évesen már külföldet járja. Németország, Ausztria, Svájc, Olaszország neves iskoláiban gyűjtöget. Megy és megy tovább, és sokat dolgozik. Utolsó éveire pedig ismét a magyar hazát lakja. Bár kézügyessége engedné, ő nem ácsszekercével farag életfogytig, hanem önzetlen tudományával. Nagy üzenet ez korunk emberének: jobb alázattal fejlesztve, mint önigazultan fejvesztve élni.”
– mondta bevezetőjében a lelkész.
Nagy Zsolt elmondta azt is: „az emlékezethez emlékezetet ragasztva jöttünk hozzátok Búcsról. Falunk szülötte, a tavalyi nyárelőn porsátrát magáról levető Gál Sándor író, költő megálmodója volt e hagyománnyá érett napoknak. Adja Urunk, hogy felvidéki magyar közösségünk sokáig emlékezzen még!”
A búcsi lelkész kitért arra is:
„Szenczi Molnár Albert csak tizenegy éves, amikor anya nélkül marad. Huszonkilenc évesen – időközben elszegényedett – apját is elveszíti. Hatvanadik életévét meg sem éri. Akinek ilyen számok jutnak, miért nem dacol Istennel, emberrel, az egész világgal? „Ó, Felséges Úr, mi kegyes Istenünk, Melly csudálatos az te neved nékünk! Nagy dicsőséged ez egész földre Kiterjed, és fölhat az egekre!” – fordította a nyolcadik zsoltár első szavait. E rácsodálkozós Isten-tisztelet volt az ő békessége. Nem csak azt látta, hogy neki kijutott, hanem azt is, hogy neki Ki jutott. Az érte is meghalt és feltámadott Úr Jézus Krisztus. Ezért tudta, kinek érdemes szolgálni, kihez szabad igazodni. Tudta, kivel érhet naponként és majd a legvégén is boldogan a célba. Ennek szellemében szolgálta népét is.”
A beszéd után a civil szervezetek, intézmények vezetői és a politikai párt képviselői elhelyezték az emlékezés virágait, majd a közönség közösen elénekelte a magyar himnuszt.
A megnyitó ünnepség Szenczi Molnár Albert köztéri szobrának megkoszorúzása után a kultúrházban folytatódott, ahol Rák Lakatos Viktória, Lakatos Róbert és Horváth József az Álom című zenés-irodalmi műsorát hallhatták az érdeklődők, majd Farkas Andrea Üvegre festve című kiállítását Pongrácz Flóra nyitotta meg, Sikula László: A festő geológus című kiállítását pedig Dolán György értékelte. Mindkét festő a Szenci járás szülötte.
Farkas Andrea a szenci alapiskola után mezőgazdasági közéspikolába járt, majd Szencen óvodapedagógia szakra. Gyermekkorától különös vonzalmat érez a művészetekhez, leginkább a képzőművészethez. Számára a világ, amely elénk tárul, a színekre épül. Színekkel fejezi ki azt az összetett érzésvilágot, amit szeretne megmutatni a közönségnek. Sikula László geológusként dolgozott, de volt Magyarbél polgármestere is, 1972-ben, ötven évvel ezelőtt kezdett festeni, a kiállításon az 50 év képeinek válogatását láthatja a közönség. A kiállítások a szenci kultúrház második emeleti kiállító termeiben október végéig tekinthetők meg.
Nagyjainkra, tudósainkra emlékezni kötelességünk, hogy példát tudjunk állítani a magyar közösség elé, hogy munkásságukból erőt tudjunk meríteni. A Szenci járás maroknyi magyarsága már érzi, szükség van ilyen példaképekre, ennek ékes bizonyítéka, hogy a megnyitón a járás minden magyar községe képviseltette magát.
(NT/Felvidék.ma)
