Fekete Irén (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a XV. Országos Közgyűlését 2022. november 5-én Rimaszombatban, a Csillagházban tartotta. Sor került a tisztújításra, újraválasztották Fekete Irént országos elnöknek, jóváhagyták a 2022-26-os időszak programját. Nem utolsósorban az Országos Választmány is megtartotta első ülését, s megválasztotta az Országos Elnökséget is.

Az értékelésben elhangzott, hogy a korábbi választási időszak sokféle tanulságot hozott magával. A programnak megfelelően nagyon sok feladatot elvégeztek.

Mint Fekete Irén összefoglalta, az elmúlt választási időszak nagyon jól indult. „Tele voltunk elánnal, lelkesedéssel, de egy év után beköszöntött a világjárvány, s mindent újra kellett tervezni. Ekkor már sem a rutin, sem a tapasztalat nem volt elegendő, de a régi mondás szerint haladtunk, hogyha csapattal dolgozunk, akkor tovább érünk. Én is ezt követtem, nagyon jó csapatom volt” – foglalta össze.

Fekete Irén és Hack László (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Kifejtette, az SZMPSZ elnöksége újratervezte a programokat, rendezvényeket, új projekteket talált ki.

„Az online forma ugyan nem hozta meg azt, amit vártunk, de mindig olyan érdekességeket tudtunk mutatni, ami meggyőzte a pedagógusokat. Ebben az online világban az volt a nagyon jó, hogy megismerték a szövetségünk munkáját. Új kollégák is bekapcsolódtak a webináriumokba, előadássorozatokba, s látták, hogy mi segíteni akarjuk az ő munkájukat, hiszen erre született a szövetség” – tette hozzá az elnök.

Mint megtudtuk, az új választási időszak is elsősorban a pedagógusok érdekvédelméről, a pedagógusok szakmai fejlődéséről és szakmai támogatásáról fog szólni annak érdekében, hogy jó magyar iskoláink legyenek.

Választás (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„A fő céljainkon kívül szeretnénk megtartani a jövőben is a jól bevált országos szintű rendezvényeinket, amelyek tényleg segítik a munkánkat. Nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a régiókra. El szeretnék menni személyesen az iskolákba, hogy tiszteletemet tegyem, s minden területi választmánynak a maximális segítséget szeretnénk megadni” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Fekete Irén újraválasztott elnök.

A közgyűlésen alapszabály módosításra is sor került. Mint megtudtuk, egy munkacsoport már májustól az alapszabály módosításon dolgozott.

Főleg olyan pontok kerültek módosításra, amit a covid és az online oktatás hozott magával. S ezen kívül a legnagyobb változás a tagságban történt. Eddig volt egyéni-, kollektív- és tiszteletbeli tagja a szövetségnek, mostantól teljesjogú egyéni és tiszteletbeli tagjaik lettek. Változás történt a területi választmányok terén is, eddig öt alapszervezet alkothatott egy területi választmányt, ezt négyre csökkentették.

Az SZMPSZ Országos Választmányának a tagjai (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Az SZMPSZ közgyűlésén továbbá megválasztották az elnökön kívül az alelnököket, az ellenőrző bizottságot és az Országos Választmány tagjait, majd az OV megválasztotta az SZMPSZ új elnökségét is.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége tíz tagú. Alanyi joggal tagja az országos elnök és két alelnök ill. a tiszteletbeli alelnök, ezen kívül az igazgatók országos társulásának és az óvodapedagógusok országos tanácsának az elnöke, s további négy gyakorlott intézményvezetőt választott az Országos Választmány.

Név szerint az SZMPSZ Országos Elnökségének új tagjai: Fekete Irén, Vörös Mária, Hack László, Ádám Zita, Morvay Katalin, Kerekes Beáta, Gyurán Ágnes (Bátka), Tamás Erzsébet (Rozsnyó), Narancsík Szilvia (Nagymácséd), Czibor Angelika (Hetény).

Az SZMPSZ Országos Elnöksége (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Azt a munkát, amit az elnökségnek kell végezni, komoly szaktudást és törvényismeretet igényel. Újra jó csapat állt össze” – értékelte az elnök.

Az SZMPSZ-nek 3645 tagja és 166 alapszervezete van. Továbbra is célul tűzték ki, hogy minden magyar pedagógus a szövetség családjába tartozzon. „Mi vagyunk azok, akik az érdekeiket képviseljük” – szögezte le Fekete Irén országos elnök.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége XV. Országos Közgyűlésén 85 küldött vett részt, s Fekete Irén 84 szavazatot kapott. „Nagyon megtisztelő, ha az emberben bíznak, s a képességeit úgy értékelik, hogy jó úton halad. Ez egy nagyon jó érzés. S főleg az, hogy az előző négy év nem tűnt el nyomtalanul, hisz azoknak a szolgálatáért tettem, akik most további négy évre megválasztottak” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Fekete Irén.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)