Boris Kollár (Fotó: TASR/Jaroslav Novák)

„A független Szlovák Köztársaság sikertörténet, és hosszú utat tett meg 30 év alatt. Büszke állam vagyunk, de folyamatosan küzdenünk kell a függetlenségünkért” – mondta Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke a TASR hírügynökségnek adott interjújában.

Rámutatott, hogy Szlovákia szuverenitása nem magától értetődő, és meg kell védeni azt.

„Szerintem ez egy sikeres projekt. Szlovákia talpra állt, biztos helye van az Európai Unióban. Mai szemmel nézve azt gondolom, hogy ez volt a helyes döntés. Büszke, bár fiatal állam vagyunk” – hangsúlyozta a parlament elnöke.

Kijelentette azt is, hogy a köztársaság kezdetei kissé kínosak voltak, és felidézte az emberek félelmeit Csehszlovákia kettészakadásával kapcsolatban, mint például a volt Jugoszláviában.

Elismerte, a felosztáskor úgy gondolta, ha akkor lett volna népszavazás, az nem történt volna meg.

Kollár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Szlovákia nagy utat tett meg az elmúlt 30 évben, ami egyértelműen mutatja, hogy nekünk országként nincs szégyellnivalónk. Kiemelte, hogy sikerült minden struktúrát befejezni, az alkotmányt elfogadni és civilizált módon megosztani.

A független történelem legjelentősebb mérföldkövének például a NATO-ba, az Európai Unióba és az eurózónába való belépést tartja.

A Szlovákia előtt álló jövőbeni kihívások között említette szuverenitásának és önazonosságának a védelmét.

„Még ha nem is tűnik úgy, mégis folyamatosan küzdenünk kell a Szlovák Köztársaság, hazánk, határaink és létünk megőrzéséért. Bár szerintünk ez magától értetődő” – mondta Kollár.

Fontosnak nevezte a nemzet büszkeségének megjelenítését a diplomáciában is. Ilyen hozzáállást vár el az ország leendő politikai képviselőitől.

Ezzel összefüggésben az ukrajnai helyzetre mutatott rá. „Ha valaki azt gondolja, hogy ez nem a mi problémánk, az nagyon téved” – húzta alá.

Kollár szerint az orosz propaganda is terjeszti a határmódosításokról szóló információkat, és nem számol egy független Szlovákiával Európa térképén.

„Ukrajna értünk is harcol. Ha Ukrajna elesik, megtörténhet a határmódosítás. Amíg Ukrajna nem esik el, az oroszok nem mennek tovább, Szlovákia továbbra is Szlovákia marad. Továbbra is harcolnunk kell a köztársaságunkért” – jelentette ki. Ezért a jelenlegi és jövőbeli politikusokhoz fordult, hogy hozzanak helyes döntéseket, mert ez az ő felelősségük is.

(tasr/Felvidék.ma)