Fotó: Rastislav Kácer, Facebook

Nem néztem utána, mekkorát ugrott az országos szeszfogyasztási mutató, mióta Rastislav Káčernek hívják az ország külügyminiszterét, de van rá egy gyorsan inflálódó tízcentesem, hogy ezen az egyetlen területen valamicskét hozzátett az ország fejlődéséhez ez a rosszul sikerült Slota-karikatúra. Önbevallás szerint is kizárólag piával csúszik le számára Szijjártó külügyminiszter egy-egy megnyilvánulása, de ránézésre is kinézi belőle az ember, hogy az alapjáraton is masszív magyargyűlöletét gondosan ápolgatja-locsolgatja. 

Más racionális magyarázat ugyanis nem nagyon maradt arra, ahogy ez a magyargyűlölő a féktelen és meggondolatlan (vagy nagyon is jól meg- és átgondolt?) beszólásaival lerombol mindent, amit hosszú évek alatt kínnal-keservvel – és sokszor talán csak látszólag – sikerült felépíteni a két ország, két nemzet kapcsolatában. 

Bármit el tudok képzelni Rastislav Káčerről, akár azt is, hogy egyszerűen tényleg ennyire megette az agyát a (m)etil, és meg sem gondolja, miket hord össze élő egyenes adásban vagy épp a közösségi oldalán, s azok milyen következményekkel járnak. De azt is, hogy egy nagyon jól átgondolt és precízen kivitelezett terv része mindaz, amit ez a jól képzett nyugati ügynök színjózanul és hideg fejjel véghezvisz – folytatva egyébként elődje, a csak árnyalatnyival finomabbnak és intelligensebbnek tűnő Ivan Korčok munkáját. 

A cél világos: a két szomszédot a Trianonban túszul ejtett felvidéki magyarságon keresztül lehet legkönnyebben egymás torkának ugrasztani, az pedig egyenlő a már így is számos tüdő- és haslövést kapott V4 további szétverésével. Adja magát a kérdés, kinek érdeke mindez? 

És innen nézve már az is teljesen érthető, hogy a Szlovák Köztársaság amúgy mindig mindenbe belecsicsergő elnöke ez ügyben miért nem aktivizálja magát és miért nem siet a két ország közötti kapcsolatok megmentésére – ami erkölcsi és alkotmányos kötelessége is lenne? Csakhogy

az ukrán és a megválasztott cseh elnök pomponlányától aligha várhatunk ilyet, különösen, ha ugyanattól a hivataltól kapja a munkaköri leírást, mint külügyminisztere.

Normális esetben ugyanis már réges-régen minden követ meg kellett volna mozgatnia, minden lehetséges és rendelkezésére álló eszközt bevetnie, hogy Káčert eltávolítsa hivatalából. Lehet, hogy csak megbízott külügyminiszter, de még ilyen minőségében is sokkal több kárt okoz, mintha teljes jogú vezetője lenne a szlovák diplomáciának.

Ján Slota még fénykorában, „hatalma” csúcsán is csak egy röhejes alkesz volt, nagy pofával, de szerencsére semmiféle közjogi hatalommal. Rastislav Káčer azonban a szlovák diplomácia vezetője, ilyen minőségében Szlovákiát képviseli, vagyis amit ő böfög, azt úgy kell érteni, hogy az ország böfögi.

És bár a máskülönben rendkívül kényes Európát nem igazán érdeklik Szlovákia aljasságai, azért a veszély mégis valós: ha a szlovák külügyminiszter megteheti, hogy magyarellenes hangulatot szítson, akkor az „egyszerű ember” vajon mit gondoljon?

Már miért is ne rúgnánk bele a hülye magyarjába, ha ezt maga a szlovák diplomácia első embere teszi a kocsmai színvonalú Facebook-oldalán, vagy éppen a televízióban? 

És hogy szokott ez lenni? Találjunk egy közös ellenséget, bélyegezzük meg, címkézzük fel, esetleg még aggassunk is valamilyen jelképet a mellére, hogy jó láthatóan elkülöníthető legyen – majd kenjük rá minden bajunkat, szerencsétlenségünket, tegyük őket érte felelőssé. Ez következik, tisztelt külügyminiszter úr? Készülhetünk a mečiari időkre, a kertek végében elhelyezett magyar helységnévtáblákra, iskoláink újbóli és újbóli megvédésére? Esetleg még keményebb valóság következik, mert a magyarokat „Putyin-bérencnek” tekinti – ergo ellenségekről van szó?

Számíthatunk arra, amit a demokrácia fellegvárában, az USA-ban élő japánok éltek meg a második világháború alatt, midőn koncentrációs táborokba internálták őket? Hová vezet mindez?

Ezért is nagyon fontos, hogy ha már a közösségi média a legutolsó bitjéig át van itatva az egymás iránti indulattal, sőt gyűlölettel, legalább a diplomácia és az állami vezetés szintjén józan hangok szóljanak. De leginkább tettek.

És e tekintetben most minden felelősség a miniszterelnöknél és a köztársasági elnöknél van, mert az aligha várható, hogy a Káčer nevezetű önjáró löveg magától befejezze az ámokfutást.

Szűcs Dániel/Felvidék.ma