Sokszor hallottam már a véleményt, miszerint az Ószövetség ránk, keresztényekre nem vonatkozik, az csak az izraeliták irata, valamint hogy az Ószövetség Istene nem ugyanaz, mint az Újszövetség Istene. Nézzük akkor, mit mond maga a Biblia erről.
Amikor Jézus Urunk az „Írásokból” idézett, mindig az Ószövetségből idézett! Miért? Mert az Újszövetség akkor még nem is létezett. Az Újszövetséget csak Jézus Urunk emberkénti halála és feltámadása után írták követői, apostolai – természetesen a Szentlélek hathatós ihletése alatt. De az Ószövetségből bizony Urunk mindent meg tudott magyarázni követőinek: az emberi sors ilyenkénti alakulását, az erkölcsi követelményeket, a bűnből az örök életre való megváltásunkat, az Ő áldozatának szükségességét, a jövőnket – egyszóval mindent.
Kiről szól hát az Ószövetség?
Erre a választ maga Urunk adja meg. Így szóltak szavai azokhoz, akik nem hittek benne: „Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. (…) Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?” (János ev. 5: 39-47)
Egy másik alkalommal is megdorgálta azokat a tanítványokat, akik nem hittek az Írásoknak – tehát az ószövetségi könyveknek. Ez az esemény közvetlenül a feltámadása után történt, amikor is Urunk csatlakozott két tanítványhoz, akik Emmausba igyekeztek. A tanítványok nem ismerték fel Jézust, s elbeszélték Neki, hogy mi történt Jeruzsálemben. Ez a beszélgetés zajlott le köztük: „A názáreti Jézusról van szó, aki szavaival és tetteivel egyaránt bizonyította, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt. De népünk főpapjai és vezetői kiszolgáltatták őt, és elérték, hogy halálra ítéljék és kivégezzék a kereszten. Pedig mi azt vártuk és reméltük, hogy ő fogja Izráel népét felszabadítani. De már három napja, hogy mindez történt. Ezenkívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, ahová Jézus testét temették. De a holttestet nem találták ott. Mikor visszajöttek, azt állították, hogy látomásban angyalokat láttak, akik azt mondták, hogy Jézus él. Ekkor néhányan közülünk kimentek a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok mondták, de Jézust magát nem látták.”
Ekkor Jézus kezdett beszélni: „Milyen nehéz felfogásúak vagytok! Milyen nehézkesen mozdul a szívetek, hogy a próféták szavait elhiggyétek! Hogy lehet, hogy nem értitek: feltétlenül szükséges volt, hogy Krisztus mindezeket elszenvedje! Csak azután mehetett be dicsőségébe! Hiszen mindezt világosan megmondták a próféták is!” Azután Jézus részletesen elmagyarázta a két tanítványnak mindazt, amit az Írások róla mondtak. Mózes könyveivel kezdte, és folytatta az összes többi prófétával, az egész Íráson keresztül.” (Lukács 24. fejezet)
Jézus Urunk tehát ismét az Ószövetségből magyarázta el a két tanítványnak az emberiség történetét, a teremtéstől kezdve a bűnbeesésen át a megváltásunkig…
Nézzünk példákat arra, miként szól az Ószövetség Jézusról. Dávid a 22. zsoltárban így ír:„Szétfolytam mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Torkom kiszáradt mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.”
Dávid csontjai nem ficamodtak ki, az ő kezeit és lábait nem lyukasztották át, az ő köntösére nem vetettek sorsot a római katonák. Ugyanis ez az ószövetségi rész nem Dávidról szól, hanem Jézus Urunkról! A 22. zsoltár háromezer évvel korábban már előrevetítette és pontosan megjövendölte Jézus Urunk emberkénti szenvedéseit és kereszthalálát. E zsoltár pedig az Ószövetség része, és Jézusról szól!
Az Ószövetség Istene úgy mutatkozott be Mózesnek, hogy „Én vagyok, aki vagyok”. Tehát én vagyok, aki létezek, aki valóban élő, ható, teremtő, mindeható Isten vagyok! S „érdekes módon” az Újszövetségben Jézus Urunk hét alkalommal újra használta az „én vagyok” kifejezést magára. Miért? Azért, mert az Ószövetség és az Újszövetség Jézusról szól! Az Ószövetség Istene, aki az Atya Istennel és a Szentlélek Istennel együtt teremt, nem más, mint Jézus Urunk! Aki az emberekkel a kapcsolatot tartja, aki az izraelitákat vezeti, aki a Vörös-tengert szétválasztja, nem más, mint Jézus Urunk!
Jézus Urunk az Ószövetség Istene, aki már több ezer éve ígéretet tett arra is, hogy új szövetséget is kötni fog az emberiséggel. Az új szövetség pedig már érvényben van, habár az ószövetség parancsai sem töröltettek el. Hiszen Jézus Urunk azt mondta: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.” (Máté 5:17-18)
Jézus Urunk új szövetsége kiterjed mindenkire, aki az Ő követője akar lenni, viszont az Ószövetség sem töröltetett el, és jó, ha az abban található parancsolatokat is megtartjuk. A Biblia mind a hatvanhat könyve – az Ószövetség és az Újszövetség – Jézusról szól, aki Urunk és Istenünk, aki az emberiség sorsát figyelemmel kíséri és a történéseket irányítja.
Kérem tekintse meg kisfilmjeimet YouTube-csatornámon, melyek a Biblia alapján választ adnak emberi létünk legfontosabb kérdéseire, és útbaigazítanak az ügyben, hogyan éljük mindennapjainkat Isten akarata szerint. YouTube-csatornám címe: „A hit próbája: a mindennapok”.
(Cúth Katalin/Felvidék.ma)
