(Fotó: csöndör Kinga)

Petőfi Sándor művei soha nem hallott verzióban, egy különleges koncerten hangoznak el március 4-én 19:40-kor a Dunán. A Petőfi-bicentenárium alkalmából Ferenczi György kérte fel a magyar zenei élet kiemelkedő alakjait, hogy a költő tiszteletére rendhagyó koncertet adjanak a közmédia nézőinek. Az esemény részleteiről Pál István népzenész mesélt előzetesen a Duna Almárium című műsorában.

 Az elmúlt 17 évben Ferenczi György és zenekara, az 1ső Pesti Rackák számtalan Petőfi-verset zenésített meg. A költő születésének 200. évfordulója alkalmából nagyszabású koncertet ad a Dunán ezekből.

A kétszeres Artisjus-díjas zenészt és együttesét olyan szólisták egészítik ki a március 4-i koncerten, mint Pál István „Szalonna” népzenész, Roby Lakatos hegedűvirtuóz, Oláh Ibolya, A Dal 2022 győztese, valamint az Antares zenekar.

Az előadókat Magyarország leginnovatívabb bigbandje, a Modern Art Orchestra kíséri majd Fekete-Kovács Kornél vezetésével a különleges zenei fúzió megkoronázásaként.

A koncert részleteiről az Almárium vendégeként mesélt a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti vezetője, Pál István „Szalonna”, aki szerint a népzenébe tökéletesen belesimul Petőfi verseinek ritmusa, de még a blues-rock elemek is jól állnak neki, különleges fűszert adtak a produkciókhoz.

„Izgalmasak a zenés crossoverek, de csak akkor, ha elbírják egymást a műfajok és komfortos a zenészeknek. A Petőfi 200 koncerten pazar hangzás született. Ferenczi Gyurinak nagy tudása és jó érzéke volt ahhoz, hogy ezt megalkossa. Évtizedek óta ismeri a népzenét, táncházakba járt, ahol magába szívta a műfaj szabályrendszerét, mindemellett elmélyült a woodstocki rockzene kultúrájában, Jimi Hendrix virtuóz gitárjátékában is” – szögezte le a Liszt Ferenc-díjas népzenész a Duna műsorában.

Pál István hozzátette, a magyar nyelv egyedi lüktetésének köszönhetően sikerült jól párosítani a különböző témájú költeményeket és népdaltípusokat: a forradalmi versekhez verbunkos dallamok, a lírai művekhez a siratók hangzása társult.

A teljes beszélgetés újranézhető az Almárium Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a műsor korábbi adásai is.

(MTVA/Felvidék.ma)

 

Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák rendhagyó Petőfi-koncertje a Modern Art Orchestrával – március 4-én 19:40-kor a Dunán!