Március 22-én a víz világnapjára emlékezünk 1993 óta. Ennek okán érdemes megemlékeznünk dr. Balogh Zoltán életútjáról, aki külön figyelmet fordított arra, hogy a felvidéki magyar reumatológusok szakmai éves üléseiken részt tudjanak venni.
1934. május 8-án Barabásszegen (Zala megye), földműves családban született. Tisztességet, emberséget tanult az egyszerű szülői házban, ahonnan gazdag tarisznyával indult el szerencsét próbálni. Pannonhalmán a gimnáziumban még évtizedek után is emlékeztek rá, mint kitűnő diákra, akit minden érdekelt és mindent tudni akart. Kedvenc tanárai között meg kell említeni páter Szigeti Kiliánt, a Magyar Gregoriánum lemezsorozat szerkesztőjét, aki a királyi Magyarország XI. és XII. századi énekekeit gyűjtötte és dolgozta fel. Balogh évtizedek múltán is segítette volt tanárait.
Orvosi diplomáját Pécsett szerezte, diákévei alatt a PEAC kiváló atlétája, diszkoszvetője volt.
1956-ban helyt állt a forradalom oldalán, érdemeiért az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének angliai szervezete a „Pro Patria et Libertate” emlékéremmel tüntette ki.
1960-tól a Pécsi Orvostudományi Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikájának gyakornoka, majd tanársegédje, a klinika igazgatójának, Hámori Artúr professzornak egyik jobbkeze lett. A hallgatók és szigorló orvosok szigorú, de igazságos oktatóként tisztelték. 1965-ben laboratóriumi, 1967-ben belgyógyászati, 1971-ben reumatológiai és fizioterápiai szakképesítést szerzett.
Életének újabb állomása Harkány lett, ahol a Gyógyfürdőkórház igazgató-főorvosaként 1971–1976-ig bevezette az ún. baranyai modellt, a közvetlen szakmai kapcsolatot a reumatológiai szakrendelő intézetek és a harkányi kórház között.
Emellett foglalkozott a harkányi víz egyedülálló kéntartalmával, amelyről tudományos cikkeket közölt.
Bozsóky Sándor, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) főigazgatója is az általa bevezetett rendszerben látta a reumatológia és annak hatékony alkalmazása jövőjét. Az országos hálózat kiépítésére meghívta őt, így 1967. szeptember közepétől az ORFI főigazgató-helyettese és a „D“ reumaosztály vezető főorvosa lett.
Elévülhetetlen érdeme, hogy kialakította a reumatológiai osztályok hazai hálózatát, azok ORFI által történő patronálását, továbbá az osztályok és szakrendelők közötti területi és beutalási együttműködését.
1983-ban a „Reumaellátás kialakítása Magyarországon“ képezte kandidátusi értékezése tárgyát. Hamarosan címzetes egyetemi docensi rangot kapott.
A budapesti ORFI-ban folyó morfológiai és immunológiai kutatást messzemenően támogatta. E sorok írója Balogh Zoltánnak és Tanka Dezső professzornak köszönhette, hogy 1976–1982 között Jénában dolgozhatott Günther Geyer professzor intézetében. A munka eredménye habilitáció, egy szaktanulmány és 35 tudományos dolgozat lett.
Több szervezetnek volt vezetőségi tagja, mint például a Magyar Balneológiai Egyesületnek (MBE). Számos hazai és nemzetközi kongresszus szereplője, referense. Bevezette osztályán hetenkénti rendszerességgel a külföldi folyóiratok áttekintését. Osztályának egykori orvosai, tanítványai különböző reumatológiai/rehabilitációs osztályok vezető főorvosai lettek.
Az ORFI-ban töltött két évtized után újabb kihívással kellett megbirkóznia. 1987. március 1-től a Hévízi Állami Kórház miniszteri biztosa, majd főigazgatója lett. Ennek előzménye, hogy 1986. március elején leégett a hévízi tófürdő központi történelmi épületegyüttese, melynek újjáépítése az ő feladata lett. Itt szembesült azzal, hogy „a Hévízi-tó vízhozama az 1970-es évektől a Nyirádon folyó bauxitkitermeléssel járó nagyarányú karsztvízkiemelés következtében rohamosan csökkent. Emiatt nem csupán a Hévízi-tó került veszélybe, hanem a budai gyógyforrások és a Közép-Dunántúl ivóvízbázisának nagy része is. A Hévízhez közeli nyirádi bányákban oly mértékben csökkentették a karsztvíz szintjét, hogy magának a Hévízi-tónak a forráshozama is meredeken zuhanni kezdett. 1983-ban az eredeti 110 méteres nyomás helyett csak egy 4 méteres karsztvízoszlop nyomása tartotta életben a tavat. Ha azonban a karsztvíz szintje a forrás beömlési szintje alá kerül, az így keletkező szívóhatás egyszerűen kiszippantja a tó vizét. Korábban hasonló okokból apadtak el az esztergomi, a tatai és a közeli tapolcai gyógyforrások is” – foglalta össze a súlyos helyzetet.
1994-ben, mint az ország és a világ egyik természeti kincsének, az ő sziklaszilárd, megrendíthetetlen álláspontjának köszönhetően, az akkori kormány azonnali hatállyal elrendelte a nyirádi bánya bezárását. A Hévízi-tó vízhozama folyamatosan emelkedett és 2012-re rendeződött.
A helyes döntés érdekében végzett tevékenysége elismeréseként „Pro Urbe Hévíz” kitüntetésben részesült. Nem lebecsülve ennek értékét, dr. Balogh Zoltán valójában Kossuth-díjat érdemelt volna.
Nyugdíjas éveiben is aktív maradt. Több könyvben írt a Hévízi-tó megmentéséről. Levéltári okmányok alapján összeállított három kötete 2006–2010 között „A Hévízi-tó kálváriája egy orvos szemével” címmel a Kairos kiadó gondozásában jelent meg.
Szakmai kihívásokban bővelkedő életet élt. A reumatológia és balneoterápia melletti elkötelezettsége hihetetlen munkabírással párosult. Még az irigyeit is meg tudta győzni. Felesége, Maja, aki 2020-ban tragikus hirtelenséggel halt meg, mindenben támogatta.
Azóta egyedül élt. Napjainak értelmét külföldön élő két gyermeke és két unokája jelentette, akiket a világjárvány miatt csak komoly nehézségek árán tudott meglátogatni. Utolsó hónapjait szeretett Hévízén töltötte.
Tanítványai mondták: „Ha azt mondom Zala megye, azt mondod Hévízi-tó; ha azt mondom Hévízi-tó, azt mondod dr. Balogh Zoltán.”
COVID-19-fertőzés következtében, 2022. február 7-én Hévízen halt meg. Eszter lánya mellette volt utolsó napjaiban. Hamvait Budapestre szállították.
Tisztelői a Hévízi-tó és a magyarországi fürdők megmentőjének életművét nem fogják elfelejteni!
A szerző külön köszönetet mond Balogh Zoltán családjának, dr. Koó Évának, dr. Hittner Györgynek (ORFI), dr. Horváth Györgynek, dr. Bergmann Annamáriának (Hévíz Kórház), dr. Debreceni Lászlónak (Pécs), valamint Tóth Jánosnak, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum nyugalmazott igazgatójának és feleségének, a gazdag életút feltárásában nyújtott segítségükért.
(Dr. Makovitzky József/Felvidék.ma)
