A szőgyéni Tájház új Pajtája várja a rendezvény résztvevőit (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Rövidesen újabb Petőfi-emlékezésre kerül sor Szőgyénben, a Tájház új Pajtájában, 2023. április 22-én 14 órai kezdettel, mely a Szövetség a Közös Célokért, a Limes Anavum Honismereti Társulás, a 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat és a Szőgyén Öröksége Társulás összefogásával valósul meg, „Dörmögj testvér egy sor Petőfit, s köréd varázskör teremtődik!” címszóval, mely Illyés Gyula Haza, a magasban című költeményének egyik jótanácsa.

Kárpát-haza szerte emlékezünk a nemzet nagy költőjére, Petőfi Sándorra, születésének 200. évfordulója alkalmából. A Felvidéken nincs olyan helység, ahol valamilyen módon, ne tartanának emlékezést, ünnepséget ebből az alkalomból. Iskolák, intézmények, szervezetek tűzik zászlójukra ezt a nemes, lélekemelő eseményt.

Szőgyénben, elsőként a Csongrády Lajos Alapiskola irodalomkedvelő tanulói egy kedves jelenettel idézték fel a költő életét, melyet irodalomtanáruk Nothart Erika írt és rendezett.

A Theatrum Hungarikum színház felvidéki körútján Szőgyénben ugyancsak előadta Petőfi-műsorát, majd a Felvidékre, és a községbe elsőként érkező Petőfi-múzeumbusz látványa bevonzotta az irodalomkedvelő és Petőfi-rajongó közönséget, nemcsak a helyieket, de a környék falvaiból érkezőket is.

Az április 22-ei kötetlen Petőfi-délutánra mindenkit szeretettel várnak a szervezők, bárki elhozhatja kedvenc Petőfi versét, Petőfivel kapcsolatos könyvet, képet, tárgyi emléket.

Az emlékező közösség a Pajtában megtekintheti a cserkészek Petőfi-képkiállítását, és meghallgathatja Oriskó Norbert, Petőfi-kutató, „A természet vadvirága” című könyvének bemutatóját.

A nemzet költője minden korosztályt megszólít, így szerepelnek a cserkészek, a Csongrdys diákok, az óvodások, és a Szőlővirág asszonykórus megzenésített Petőfi-verseket énekel.

A szervezők várják az érdeklődőket, szavalókat, egy-egy Petőfi-vers tolmácsolására vagy csupán meghallgatására, közös együttlétre, nemzeti költőnk születésnapja alkalmából.
A vendégváró asztalon, helyi különlegességekkel kedveskednek a résztvevőknek, köztük a szőgyéni lagziskaláccsal és a szőgyéni kúcsoskaláccsal.

Ünnepeljük együtt Petőfi Sándor születésnapját! Petőfire emlékezni dicsőség, melyet Ő maga így fogalmazott meg: „Mi a dicsőség?… tündöklő szivárvány, / A napnak könnyekben megtört sugára.” Fürödjünk együtt e tündöklő szivárványban!

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)