Bárczi István 1943. április 11-én, a költészet napján látta meg a napvilágot Gömörpanyiton.
A nyitrai Pedagógiai Főiskolán magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett, majd Tonkházán, Fegyverneken és Nagyölveden tanított. 1970-től az Új Szó riportere, valamint a Csemadok szakelőadója, 1973-ban a Szabad Földműves munkatársa volt. 1973-tól Tornalján tanított.
Hosszú évtizedeken keresztül a tornaljai alapiskola (ma Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola) falai közt vezette be diákjait az irodalom rejtelmeibe, ismertette meg sokukkal a költészet szépségét.
Versei 1962-től jelentek meg a Hétben, az Irodalmi Szemlében, az Új Ifjúságban, irodalmi riportjait az Új Szó közölte, (1970–1971). Egyetlen verseskötete, a Tükör előtt 1968-ban jelent meg.
Verseskötetében a falusi zárt világ biztonságából érkezett a kilátástalanságba. Dacos-víg alaphangját komor létszemlélettel társította.
A legfiatalabb szlovákiai magyar költőnemzedék tehetséges tagjaként mutatkozott be a Tükör előtt című első verseskötetében Bárczi István. A faluból indult el, mint a legtöbb szlovákiai magyar költő, hogy a városba érve elcsodálkozzon a világ dolgain, tájékozódjon és megtalálja egyéni látásmódját. Könyvének Az udvar négyszöge című ciklusában az otthon élménye, a környezet felfedezése dominál, s különösen a ciklus címadó verse pregnáns kifejezésű és jellemző. Igen találó a Tükör előtt című szinte az egész kötet jellegét megadó vers. A szegénység ciklusban az alapélmény kibővül, már ítéletet is mond, és sajátos erkölcs- és világnézet megalkotására tesz kísérletet. Az utolsó ciklus címe: Téboly, ebben az élmény és az ítélet összefogására, egy magasabb szintű, mai szemszögű valóságábrázolásra törekszik.
2012. május 16-án elhunyt, a tornaljai temetőben nyugszik.
Özvegye Kovács Magda novellista, meseíró, lánya Bárczi Zsófia író, irodalomtörténész, egyetemi docens.
Verseit néhai Dinnyés József zenésítette meg.
Bárczi István: Tükör előtt
Nézem az arcom, forgatom:
tehát üvegplakett.
Ez vagy. Tehát üvegfalon
a fény, a visszavert.
Egy arc. Egy ember. Egy magyar.
És még ki tudja, mi?
Verset írt, indult nagy hamar
perelni, vallani.
Nézem az arcom, faggatom:
bírod e majd, komám ?
Pattog öröm, kín, szánalom
az évek ostorán.
Lépj ki! Plakettarcod vesd le!
A tükör ostoba.
Mindig a formát kereste,
a tartalmat soha.
Vagy zúzz oda nyers öklöddel,
komám, a te ügyed.
Összetört? Mosollyal född el.
Nem kár, ha csak üveg.
(HE/Felvidék.ma)
