A katolikus egyházban a nagypénteki csonka misével kezdetét veszi a gyász. Az egyház pénteken este és nagyszombaton egész napon át Krisztus sírjánál időzik. Az oltár minden dísztől megfosztva áll. Nincs szentmise, nincs harangszó. A harangok „Rómába mentek” – tartja a nagyböjti hiedelem.
A szent három nap (Sacrum Triduum Paschale), – nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat – a csend, az ima, a meditáció, és a húsvéti vigíliára való felkészülés ideje. A néphit szerint a harangok elcsendesülése annak a jelképe, hogy elmentek Rómába gyászolni Krisztust. Helyüket a fakereplő vagy a kalapács hangja foglalja el. A csöndesség nemcsak a sírbolt magányát, de az apostolok félelmét és hallgatását is jelképezi. A harangok legközelebb nagyszombat estéjén a feltámadási körmenet alkalmával szólalnak meg újra a Glória hangjaira, és hirdetik a feltámadt Krisztus dicsőségét.
A szombat esti vigília szertartása négy, jól elkülönült részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend a 4. századra vezethető vissza.
A vigília a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy „Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké”. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, mely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.
Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. A föltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, nem ennek a térnek és időnek keretei közé támadt föl, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az Egyház liturgiája mintegy megjeleníti a föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz.
Jelképesen ez a föltámadás pillanata. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. A hívek a sötétben járók, akik várják a fényt. Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála”. Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.
A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, mely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig.
Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.
A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása, vagyis a keresztvíz megszentelése és a keresztelés.
Az Egyház vizet szentel, a hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják és velük együtt a hívek. Nemcsak azért, mert ezen a napon mindannyian ünneplik a keresztség titkát, hanem azért is, mert mindenkinek testvéri felelősséget kell vállalnia a keresztelendőkért és egymásért.
A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozás nem más, mint a feltámadt Üdvözítővel való találkozás. A feltámadási körmenet a szertartás leglátványosabb és legmagasztosabb része. A hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét. Ez a szép közép-európai hagyomány kiviszi a föltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. Az egész világ számára elviszik az Örömhírt: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!
Forrás: Magyar Kurír, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
