Vasárnap, június 18-án a nyitracsehi Jurta Látványtár környezetében színes és hangulatos rendezvényre került sor. A szervezők újra felidézték a több évszázados hagyományra visszatekintő, de csaknem elfelejtett nyári tűzgyújtást. Ez nem más, mint amit a mai szóhasználatban nyári napforduló ünnepeként ismerünk.
A zoborvidéki népességet, amely a palócság legnyugatibb részét alkotja, többen székely eredetűnek mondják. Jakab Elek, a székelyek kiváló kutatója említi, hogy a palócok családi életét, gondolkodásmódját, hagyományait tanulmányozva arra a meggyőződésre jutott, hogy a két népcsoport között etnikai egység létezik. Ugyanő említi, hogy az erdővidéki Colunbán nemzetségnek a székelyek első tisztviselője Kolon bántól származtatja magát. Kolon település Zoboralja egyik legismertebb hagyományőrző faluja. A Bodok helységnév párját megtalálhatjuk a sepsiszéki Bodokban, Zoborét pedig Homoród vidékén. Ghymes nevének párja megtalálható az erdélyi Gyimesben.
Az etnográfiai és folklorisztikai stílusjegyek, az antropológiai jellegzetességek ugyancsak arra utalnak, hogy itt valóban egy kimondottan székely jellegű etnikumtöredék maradt meg hosszú évszázadok óta. Ezek túlnyomó részének azonban a 18. században, a Habsburgok nyomása elől menekülniük kellett Kárpát-medence más térségeibe.
De sokan itt maradtak és még a 20. század derekáig őrizték ősi szokásaikat. Hagyományaikkal kapcsolatban sokan felteszik a kérdést: „Napimádók lettek volna?” Nincs kizárva, hogy Kelet „győzhetetlen Napisten”-imádása gyökeret vert a Kárpát-medencében letelepült népesség körében.
Még ma is léteznek erre utaló dűlőnevek pl. Barslédecen a Hajnalgyep vagy Hajnalkert, ahol kora hajnalban tűzgyújtással köszöntötték a felkelő napot, mint az élet forrását. Amint megcsillant a nap karimája, lángra lobbant a farakás, felzendült az ének és megkezdődött a szertartásos tánc. De gyakori volt a hajnalégetés is, amikor lakodalmak alkalmával kora hajnalban a vőlegény házánál tüzet raktak, s azt dáridózva körültáncolták.
Nagy általánosságban a Szent Iván-napi tűzgyújtással kapcsolatosan bukkanhatunk a régi tűz- és szerelemünnep maradványaira.
Ez volt a nyári napforduló, amikor az új tűz csiholása, a tűz átugrása, valamint az állatok tűzön való áthajtása tisztító erővel bírt a nép hiedelmében.
Az itt elterjedt szentiváni ének szövegét már Ipolyi Arnold megemlítette, akitől Jókai Mór kikölcsönözve átadta a „Bálványosvár”-ban szereplő székely hajadonoknak:
Tüzet megrakáljuk,
Négy szögre rakáljuk,
Egyik szögén ülnek
Szép öreg emberek,
Másik szögén ülnek
Szép öreg asszonyok,
Harmadikán ülnek
Szép ifjú legények,
Negyedikén ülnek
Szép hajadon lányok.
Ez az elrendezés nemcsak közönséges csoportosulást jelent. A tűznek négyszögre rakása és az embereknek ilyen elhelyezkedése a négy világtájat, a Nap uralmának az egész világra való kiterjedését példázza. Kifejezi azt, hogy az egész nép jelen van, az öregek és fiatalok, a nők és a férfiak, hogy a tűznek és az Istenének tiszteletet tegyen. A Szent Iván elnevezés szláv hatást mutat, de csak annyiban, hogy a magyaroknál munkálkodó papok között sok volt a szláv nyelvű és ők honosították meg az Iván elnevezést.
Az ünnepélyes megnyitó után, amelynek keretében a felszálló, szikrázó lángok és a fehér füst közben elhangzott a Kormorán együttes által komponált Zoboralja himnusza, elkezdődött a kétórás színes műsor. A nyitracsehi rendezvényen megjelentek a rokon népek képviselői is, akiknél ugyancsak fellelni ezt a hagyományt, bár sokkal mélyebb tartalommal.
Azerbajdzsáni török barátaink Lǝman Әlizadǝ és párja, Nazim Musabǝyli gyönyörű kosztümökben adták elő azokat a táncokat, amelyek felidézik az emberi szív belső tüzének – a szerelemnek – ünnepét. A tűznek számukra olyan nagy a jelentősége, hogy a Baku melletti Atǝşgah – tűz trónja templomában Kr. u. 470-től folyamatosan őrzik a lobogó szent tüzet.
Őket egy tehetséges budapesti fiatal citeraművész, Janurik Tímea követte, aki káprázatos előadásával elvarázsolta a közönséget.
A népszerű „Tavaszi szél vizet áraszt” című dal magyar nyelvű éneklésébe bekapcsolódott azeri barátnője is, aki aztán mindenki meglepetésére törökül folytatta. A közkedvelt magyar éneknek ugyanis közben megjelent a török fordítása is.
Az éneklés közben nagyon hamar kiderült, hogy népdalaink közül sok – dallamában és szövegében hasonló – megtalálható a türk rokon népeknél is. Hiszen náluk is létezik egy – Fehér virágom – című népdal. Az azeri előadóművész hibátlan magyarsággal adta elő az „E kertemben egy madár” című dalunkat.
Mi több, az egyik azerbajdzsáni népdalnak itt volt a premierje, mivel azt nemrég sikerült magyarra fordítani, hogy kétnyelvű produkcióval lepjék meg a hallgatóságot. A közös éneklésben felhangzott „A csitári helyek alatt” című, csaknem egész Kárpát-medencében ismert dal is, amely azonban már mementóként figyelmeztet a zoborvidéki magyarság számbeli fogyására, hiszen a dalban említett településen 20% alá csökkent a magyarok számaránya.
Előkerültek a modernebb hangszerek is, a Gödöllőről érkezett Göntér Balázs gitárjával és énekléssel bekapcsolódott az előadott dalokba. Teret kaptak a legfiatalabb kibontakozó tehetségek is: a tizenéves Tóth Myrtill, akinek édesanyja ugyancsak Zoboralja szülötte, hegedűszólóval bűvölte el a közönséget. A húga, Jázmin pedig a Szent György Lovagrend zoboralji apródainak sorait erősítette, akik már hagyományosan a harcművészet minőségét és tökéletességét nyújtották az érdeklődő közönségnek. Ők annak kapcsán léptek fel, hogy most került az első nyilvános bemutatásra a két Szent György-lovag, Csámpai László és Bíró Szabolcs székíró által írt Apródok kézikönyve, amely további történelmi és módszertani adatokkal szolgál a legifjabb katonai hagyományőrzők képzésében.
A látványos nyári napfordulót felidéző műsor nem jöhetett volna létre Földessy László zsérei pánsípművész sokoldalú szervezői és előadói tehetsége nélkül. Online térben évtizedek óta közreadott verseit Székely Emánuel költői név alatt terjeszti a nagyközönség elé.
A több mint tíz éve önerőből eredményesen működő Jurta Látványtár szervezésében megint egy elfeledett hagyományt élesztettek újra. Kíváncsian várjuk, lesz-e folytatója ennek a több évszázados hagyománynak azokban a falvakban, ahol ezeket sok évszázaddal ezelőtt meghonosították?
(Csámpai Ottó/Felvidék.ma)
