(Fotó: Varga Andrea, Facebook)

Tombol a nyár, eljött a fesztiválok, népművészeti rendezvények ideje. Az Érsekújvári járásban is sorra szerveződnek a Csemadok rendezvényei, népművészetet ápoló, mentő szervezetek által.

Bényben nem a Csemadok, hanem egy örökséget ápoló csoport, a Rozmaring néptáncegyüttes második alkalommal szervezte meg a szabadtéri színpadon a „Idesanyám indítsa el a farom” c. népművészeti rendezvényt. Erre a rendezvényre tavaly és az idén is meghívták a kurtaszoknyás falvak, és a környékbeli települések népművészeti csoportjait. Sajnos az előzőkből kevés helyen működik már csoport, csak a kéméndi Gyöngyösbokréta hagyományőrző éneklő- és néptánccsoport, akikkel Baranyai Péter kisdiák is jelen volt.

(Fotó: Varga Andrea, Facebook)

Bartról egy szólóénekes, Hutura Kristóf szerepelt, a tardoskeddi Recefice gyermek citerazenekar, s a baráti kapcsolatok révén ott volt az Érsekkétyi Pacsirta, a farnadi Nádaska néptánccsoport, a nagyölvedi Rozmaring népdalkör, a kéméndi alapiskola első osztályos tanulói, s valamennyi bényi csoport, az óvodások, Balogh Viktória, Molnár Csenge, és Szököl Lia Rozália népdalénekesek, s a szervezők, a Rozmaring Néptánccsoport, és a Búzavirág nyugdíjasklub csoportja.

A rendezvény fővédnöke a község polgármestere, Herbácskó Anita volt. A rendezvény megnyitójában elhangzott, hogy a rendezvényt Csókás Ferenc emlékére szervezik.

Éltetni szeretnék azt az örökséget, amiért ő egész életében dolgozott. A népi hagyományokat ő nemcsak színpadra vitte, mikor kérték, de mindennapjaiban megélte és igyekezett a falu közösségén belül is életre kelteni.

Csodálatos örökséget kapott az őseitől, a néphagyomány legszebb, legértékesebb kincseit: a Garam mente, a kurtaszoknyás falvak  népdalait, népszokásait, néptáncait, viseletét, ezeket ismertette meg itthon, a környéken, de az országos rendezvényeken is. A sok-sok érték mellett, amit megteremtett, a legnagyobb volt, hogy a kilencvenes évek elején ebbe a tevékenységbe bevonta a többi kurtaszoknyás falu lakóit. S megtörtént a csoda: minden faluban létrejöttek a folklór-, vagy néptánccsoportok és a Kurtaszoknyás Falvak Találkozói. A rendezvény címe – Idesanyám indítsa el a farom–  is őt idézi, az emléke előtt tiszteleg, mellyel a Rozmaring néptáncegyüttes szeretné újra összehozni az egykori kurtaszoknyás találkozókat.

(Fotó: Varga Andrea, Facebook)

A bényiek őrzők a strázsán, értékmentők a néphagyományban. A fiatal szervezők reményeink szerint átadják a helyi, regionális értékeket az utókornak. Tisztelet nekik!

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)