A Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya július 10-16-a között rendezi meg Jászón a 25. Mécs László Szabadegyetemet. Mihályi Molnár László a következő sorokat fogalmazta meg a rendezvény elé.

„ „Fényt hagyni magunk után!” – írta Mécs László, hirdette a Megváltó, óhajtják leginkább a kitaszítottak, árvaházra és mostoha sorsra ítéltek, a sötétségben tévelygők és bolyongók.

Ám a ködben és félhomályban elkápráztatottaknak is szüksége lenne rá. Igazi fényt, valódi világosságot, nem szemfényvesztők reflektorainak felvilágosodását!
Ne a sötétséget szidjuk! Mondjuk el az igazat, gyújtsunk világosságot, mutassuk meg a világ valódi arcát! Tanuljunk a történelemből, ismerjük meg helyzetünket, ismerjük fel helyünket a világban! Fogjuk meg egymás kezét, üljük körül az asztal vagy tábortüzet, a színpadot vagy az oltárt, és emelt fővel nézzünk a jövőbe! Becsüljük meg értékeinket, s akkor a velünk tartók, az utánunk jövők, a nyomdokainkba lépők is ezt a példát követhetik.

Ezt vállalta nemzedékünk 1968 óta: nyári táborok, honismereti túrák, értékőrző közösségek és csoportok szervezése során. Bizony azóta sokan elmentek közülünk… Ahogyan egyik társunk mondta: Már a mi erdőnket vágják. Minden nemzedéknek megvan a maga kihívása, amire cselekvő választ kell adnia. A miénk ez volt, a következő megint más. A cél ugyanaz: hogy megmaradjunk, gyarapodjunk emberként, magyarként, nemzetként a Szent Korona alatt.

Megtanultuk, hogy az igazság szabaddá tesz, megtisztít, felemel, de a hamis világkép megöli az álmokat, eltorzítja a lelkeket és elrabolja a jövőt.

„Keresd a fényt éj-homályban,
az Igében légy a társam,
és az úton megtalálsz”” – írta Mihályi Molnár László.

A XXV. MÉCS LÁSZLÓ SZABADEGYETEM – JÁSZÓ  2023.  július 10–16. részletes programja:

HÉTFŐ:
17.00 – Nyitóműsor énekesek, szavalók a térség legjobbjai és a Petőfi kiállítás megnyitása
19.00 – ESZPÉ – „Kósza szél” (Zsapka Attila, Korpás Éva, Sipos Dávid, Emmer Péter)
20.30 – Borkóstoló  a bogácsi Szent Márton borlovagok bemutatója

KEDD:
9.00  – „Szabadság, szerelem…” – Takaró Mihály Petőfiről
10.00 – „Túszjátszmák” – Popély Gyula beszél Hitler szlovák bábállamáról, amely a 2. világháború kirobbantásának társtettese volt
11.00 – Kárpátalja elrablása  – magyarok a pokol tornácán – Mihályi Molnár László előadása
15.00 – Ornitológia gyerekeknek
16.00 – A mecenzéfi planetárium bemutatkozása
17.00 – Madách Imre, az alsósztregovai géniusz – Takaró Mihály előadása
19.00 – Regős Gábor  a magyar gazdaság helyzetéről
20.00 – „ A feltaláló” – A BÉRES CSEPPEK ÉS BÉRES JÁNOS kálváriája filmbemutató és beszélgetés a rendezővel, Gyöngyösi Bencével

SZERDA:
9.00 – 17.00
buszkirándulás a régió emlékhelyeinek, templomainak megtekintésére, bemutatására (Jánok, Szepsi, Péder, Csécs, Makranc, Bodolló)
17.00 – „Legyen világosság” – Mécs László versei Pregitzer Fruzsina előadásában a jászói apátság templomában
19.00 – „A katakombák magyarja, Mécs László” – Czapár-Martincsevics András előadása és könyvbemutatója
20.00 – „Ahonnan elindultam” –  a Bódva-völgyi Stúdió portréfilmje Zirig Árpád költőről és beszélgetés a költővel

CSÜTÖRTÖK:
9.00 – 16.00
„Szent László nyomában” – gyalogtúra a Szent László-forráshoz, közben gyógynövényismeret, megálló Debrődön Vidasits Ede, a szabadságharc tábori főpapjának sírjánál, a Szent János-forrásnál, és ebéd a Szent László-forrásnál (szalonnasütés)
16.00 – OMEGA a basszusgitáros szemével, beszélgetés, könyv- és lemezbemutató MOLNÁR Györggyel.
17.00 – „Eddig el nem mondott történet – mecenzéfi kivégzések a beneši dekrétumok szellemében” – beszélgetés Dunajszky Gézával és vetítés.
19.00 – „Háború Ukrajnában” – Gorbacsov közeli ismerőse, Zolcer János előadása
20.30 – Borkóstoló – Dobos Zoltán bemutatja a szepsi BONUM VINUM borházat

PÉNTEK:
10.00 – 12.00  a „MAGYAR HISZEKEGY” költőjére, Papp-Váry Elemérné Sziklay Szerénára emlékezik  Szabó-Sári Anikó, valamint a költőnő unokája, Szinyei András
14.00 –  Mónus József László a világcsúcstartó íjász, a „Farkas” : távlövés a Jászói-szikláról
15.00 – „Miről mesélnek a bódvavendégi üvegnegatívok?” – Bodnár Mónika néprajzos, muzeológus előadása
16.30 – 18.00 – „Esterházy János – Isten szolgája és népének mártírja, valamint Duray Miklós emlékezete” – Molnár Imre történész és Koltay Gábor filmrendező emlékezik, valamint Gubik László, Dunajszky Géza, Czapáry-Martincsevics András,  Bartók Csaba és Mihályi Molnár László vesz részt a beszélgetésben
19.00 – „Egy életen át a magyar zászló becsületéért!” – Mónus József László beszámolója
20.00 – „A szabadság ára” – filmbemutató a rendező Koltay Gábor  bevezetőjével

SZOMBAT: Szent László hagyományai a magyar kultúrában
Helytállás a magyarságért

VASÁRNAP: Ünnepi szentmise

(HE/Felvidék.ma)