Fotó: Kétyi Alapiskola

A Kétyi Egyházi Alapiskola tanulói a Petőfi 200 emlékév kapcsán egynapos tanulmányi kiránduláson vettek részt Losoncon a Nógrádi Múzeum Galériában a Szövetség a Közös Célokért diákutaztatási programja keretében.

Az alábbiakban Dánó Henrietta, iskolaigazgató nyilatkozott a még június 23-án megvalósult kirándulásról:

„Az iskolából 26 diák és 6 pedagógus jelentkezett, hogy a Petőfi emlékév keretében Losoncon, a Kalandos Petőfi és A lánglelkű költő kiállítások megtekintése tárlatvezetéssel c. programokon vehessenek részt.

A Losonci Nógrádi Múzeum Galériájának művészettörténésze, Németh Bozó Andrea fogadta a csoportot nagy szeretettel, majd a csoport két részre osztódott. Az egyik csoport városnézéssel kezdte a programját. Legelőször is a Kubinyi-térre vonultunk, ami Losonc történelmi központja. Itt található a Kubinyi-szobor. A szobor körül van a katolikus templom, a Lehár Ferenc kastély, valamint a városháza, ami most városi múzeumként működik. A térről az utunk a közelben lévő zsinagóga felé vezetett, mely épület Lipót magyar építész egyik legjelentősebb zsinagógája. Érdekesség volt számunkra a zsinagóga körüli több kőtábla, melyeken a tízparancsolat volt látható, olvasható. A kőtáblákon lévő parancsolatok körül lakatok voltak, amivel, gondoltuk, a megtekintők a tetszésüket fejezték ki. Szerencsés csoport lévén bejutottunk a zsinagógába is, amely mostanság különböző rendezvények helyszíne. A zsinagógától a városközpontba haladva tekinthettük meg a Pedagógiai Szakközépiskolát, a református templomot, mely épület különlegessége a toronyban elhelyezkedő 1,8 méteres rézkakas.

Visszaértünk a múzeumba. Egy szösszenetnyi pihenés után, elkezdődött a tárlatvezetés. Németh Bozó Andrea művészettörténész nagyon érdekesen, figyelemfelkeltően tartott előadást Petőfi losonci látogatásáról, ott létéről. Az első kiállítási helyszínen Petőfit, mint kalandort ismerhettük meg. Itt egy különös dologra lettünk figyelmesek, egy kabátra, ami miatt többek között az író visszament a városba. A másik helyszínen Petőfi szerelmeiről olvashattunk, láthattunk. Ezen a helyen alkalmunk adódott korabeli ruha mögé bújni fényképezkedés céljából. A harmadik helyszínen az író feleségét mutatta be a művészettörténész.

Fotó: Kétyi Alapiskola

E csodás nap lezárásaként Losonc után Szklabonyát vettük célba, ahol a Mikszáth Kálmánt időző kiállításon idézhettünk fel az íróval kapcsolatos sztorikat.
Nagyon szépen köszönjük a szervezetnek, hogy lehetőségünk volt részt venni e szép eseményen” – nyilatkozta Dánó Henrietta, iskolaigazgató.

(NT/Felvidék.ma)