(Fotó: pamiatky.sk)

Az idei év A falfestmények éve nevet kapta, amelynek keretében számos érdekes programot szerveznek a csetneki, jolsvai, Gömör-Kishonti régióban. Augusztus folyamán minden szombaton Pelsőcről mikrobuszt indítanak, így a résztvevők könnyen megközelíthetik a gótikus templomokat, az út során megnézhetik az ottani értékes falfestményeket, freskókat és részt vehetnek a többi programban is. A szervezők workshopokkal is várják a látogatókat és dokumentumfilmet szintén vetítenek a falfestményekről.

A térség gótikus templomai és a bennük levő freskók, falfestmények megkapták az Európai örökség címet. Erről a TASR hírügynökséget Zuzana Jóbová, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat Turisztikai és Idegenforgalmi Megyei Részlegének igazgatónője tájékoztatta.

Az augusztusi programok része lesz a Pelsőcről induló mikrobuszos kirándulás, amelyet minden szombaton indítanak és a Csetnek környéki templomokat látogatják meg.

A rozsnyói körzetben levő templomok a Gótikus út projekt keretében ugyancsak várják a látogatókat. Ehhez a projekthez kapcsolódik az augusztus 12-ére, szombatra szervezett Etelka kohó meglátogatása, és egy kulturális program is várja a látogatókat.

A Gömör-Kishonti Múzeum Rimaszombatban augusztus 8-án az érdeklődők számára workshopot szervez Fényképezd le a középkort! címmel. Ekkor a látogatók betekintést nyerhetnek a múzeum fényképészeti részlegének munkájába. Ugyancsak Rimaszombatban az Astroparkban augusztus 23-án szabadtéri filmvetítés lesz, a dokumentumfilm a középkori freskókat, falfestményeket mutatja be.

A programsorozatot a Besztercebányai Megyei Önkormányzat intézményei együttműködve a Kassa Megyei Önkormányzattal, további szervezetekkel és civil társulásokkal valósítja meg az augusztusi hónapban.

A csetneki, jolsvai és rimaszombati térségben levő gótikus templomok idén először látogathatók a nyári szezonban rendszeresített nyitvatartási időben.

A Gömör-Kishonti régióban mindmáig húsz történelmi jelentőségű templom őrződött meg középkori falfestményekkel. Tavaly, 2022-ben 12 gótikus templom falfestményeit ismerték el az Európai örökség címmel.

A falfestmények éve program célja, hogy a széles közönséget megismertessék ezekkel az értékes műemlékekkel, felhívják a figyelmet értékükre és arra, hogy mindannyiunk ügye ezek megbecsülése, további megőrzése.

(BM/Felvidék.ma/teraz.sk)