Fotó: Pixabay

Az AKO ügynökség a JOJ televízió megbízásából ezúttal arra volt kíváncsi, hogyan viszonyulnak az emberek a parlamenti képviselők javadalmazásának kérdéséhez. A megkérdezettek 83 százaléka úgy véli, hogy a választás után alakuló kormánynak be kellene fagyasztania a képviselői fizetéseket, s mindössze 13,5 százalékuk ellenezné ezt a lépést.

A felmérésben résztvevők 3,3 százaléka nem tudott válaszolni a kérdésre és 0,1 százalékuk nem kívánt választ adni. A közvélemény-kutatásra július 24. és 28. között került sor, ezer személy bevonásával.

Ami a pártok szerinti megoszlást illeti, a Republika mozgalom szavazóinak 82 százaléka véli úgy, hogy az új kormánynak be kellene fagyasztania a képviselői fizetéseket, 11 százalékuk szerint pedig talán így kéne tennie. Ugyancsak nagy számban egyetértettek az SNS választói, 79 százalékuk határozottan helyeselné, 18 százalékuk inkább helyeselné.
A képviselői fizetések befagyasztása mellett tették le a voksukat a Hlas választói, 66 százalékuk igennel, 23 százalékuk talánnal válaszolt. Egyetért az OĽaNO a priatelia koalíció szimpatizánsainak 67 százaléka is, további 20 százalékuk pedig mérlegelné ezt a lépést.

A legkevésbé a liberálisok helyeselték a megoldást, a Progresívne Slovensko szavazóinak 8 százaléka szerint ezt nem szabadna megtenni és 23 százalékuk szerint inkább nem kéne. Hasonló nézeten vannak az SaS párt választói, 11 százalékuk nem ért egyet és ugyancsak 11 százalékuk szerint ezt inkább nem kéne megtenni.

A kereszténydemokraták 5 százaléka nem helyesli és 15 százalékuk inkább nem helyesli ezt a lépést. A képviselői fizetések befagyasztásának helyeslői között több volt a nő, mint a férfi. Míg a nők 66 százaléka válaszolta, hogy ezt feltétlenül meg kéne tenni, addig a férfiak 60 százaléka adta ezt a választ. Ugyanakkor a férfiak 18 százaléka és a nők 22 százaléka szerint mérlegelni kéne a lépést.

Kor szerinti megoszlásban a leginkább az 50–65 éves korosztály értett egyet, 68 százalékuk határozottan és 19 százalékuk megfontolandónak tartja lépést. Hasonlóan vélekedtek a 66 év felettiek is, 67 százalékuk határozottan helyeselné, 21 százalékuk megfontolná a lépést.

Az ellenzők táborának zömét a 18–33 évesek alkotják, 6 százalékuk határozottan ellenezné, 13 százalékuk szerint pedig inkább ellenezné. Hasonló álláspontot képviseltek a 34–49 és közötti válaszadók is, 3 százalékuk kifejezetten ellenezte, 11 százalékuk pedig inkább ellenezte a befagyasztást. Ami a végzettséget illeti,a képviselői fizetések befagyasztásának helyeslői között a legnagyobb számban a szakmunkáslevéllel rendelkezők voltak, 70 százalékuk határozottan helyeselné, 15 százalékuk inkább helyeselné.

A második legnépesebb csoportot a felsőfokú végzettséggel rendelkező megkérdezettek alkották, 56 százalékuk határozottan helyeselné, 27 százalékuk pedig megfontolandónak tartaná.

A képviselői fizetések befagyasztásával a legkevésbé az érettségivel rendelkező középfokú végzettségűek értenek egyet, 4 százalékuk határozottan helytelenítené, 10 százalékuk pedig inkább helytelenítené.

A legnagyobb számban a Besztercebánya megyében élők értettek egyet, 67 százalékuk határozottan, 22 százalékuk inkább helyeselné. A második helyen a Nyitra megyében élők állnak, 74 százalékuk feltétlenül, 13 százalékuk inkább helyeselné. Az ellenzők táborában Pozsony megye lakossága áll az élen, 6 százalékuk mindenképp, 18 százalékuk inkább ellenezné, a Kassa megyében élők 7 százaléka feltétlenül ellenezné, 11 százalékuk pedig inkább ellenezné.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)