Illusztráció (Forrás: Pixabay.com)

Sokszor hallottam azt a harsogó „Biblia-kritikát”, miszerint Isten kegyetlen, amiért „kiirtotta” a kánaáni népeket. Mármost: nem mintha Istennek szüksége lenne arra, hogy én megvédjem Őt, de mégis azt fogom tenni. Mert bizony néhány dolgot tisztázni kell a kánaáni népek ügyében. Ugyanis a „kritikusok” nincsenek tisztában az adott helyzettel, és sekélyes ismerettel bár, de keményen ítélkeznek!

Most nézzünk a dolgok mélyére, értsük meg az akkori kánaáni helyzetet és állapotokat, és ne ítéljük a minket féltőn, odaadóan szerető Istent, mert ezzel magunkról állítunk ki szegénységi bizonyítványt.

A Biblia nem mesekönyv, hanem az emberiség legpontosabb történelemkönyve olyan információkkal, melyeket minden más történelemkönyv elhallgat. Emberi történelmünk elején történt, i. e. 2100-ban, hogy megszületett Úr városában (mai Irak) Ábrahám. Teremtőnk az igaz szívű, istenfélő Ábrahámnak és utódainak ígérte Kánaán földjét. Azonban amikor Józsué vezetésével az izraeliták bevonultak volna Kánaánba – az ígéret földjére –, az előreküldött felderítők rémisztő hírekkel tértek vissza Kánaán feltérképezéséből.

Így számoltak be Mózesnek és Józsuénak arról, hogy mit láttak Kánaánban:

„Elmentünk arra a földre, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel és mézzel folyó föld az. Csakhogy erős nép lakik azon a földön, a városok falakkal vannak megerősítve, és nagyon nagyok, sőt még Anák óriás leszármazottait is láttuk ott! A Délvidéken Amálék lakik, a hegyvidéken a hettiták, a jebúsziak és az emóriak laknak, a tenger és a Jordán partján pedig a kánaániak élnek. (…) Sőt láttunk ott óriásokat is, Anák óriás fiait: parányi sáskáknak éreztük magunkat, és ők úgy is tekintettek ránk.” (4Mózes 13:3-32)

Izrael fiai előtt tehát nem akármilyen kihívás állt: le kellett küzdeniük az istentelen, démoni óriásokat, a félvér nefilimeket, akiknek kilétéről a „Kik voltak az óriások a Bibliában?” c. írásomban írtam. Az izraelitákat olyan rettenet fogta el e hír hallatára, hogy a nefilimekkel kell megküzdeniük, hogy félelmükben Mózesre támadtak, amiért ilyen feladat elé állította őket. Káleb és Józsué nagyon nehezen tudták csak a nép riadalmát lecsillapítani, és lelket önteni beléjük, mondván: „Velünk van az ÚR! Ne féljetek!”

Az óriások – a nefilimek –, az emberek és a bukott angyalok természetellenes kapcsolatából származtak, és nem csupán félelmetes óriások voltak, de gonoszok és elvetemültek is, valódi sátánfattyak. A sátán terve az volt, hogy a bukott angyalokat – a démonokat – ráküldi az emberek lányaira, akik majd hibrid utódokat szülnek: a démoni és az emberi vérvonal keverékét. Sátán terve az volt, hogy így rontja le emberi génállományunkat. Ez a sátáni terv el is kezdődött, és e génkeveredés termékei voltak az óriások, a nefilimek. (A génmanipuláció nem új találmány! Ez már régi sátáni fondorlat az emberiség ellen! Bill Gates nem olyan nagy feltaláló…)

E gonosz, elvetemült, hibrid sátáni faj – a nefilimek – lakták tehát Kánaánt! Izrael népének Kánaánba vonulása pedig azt jelentette, hogy meg kellett küzdeniük ezekkel az óriásokkal, sőt, le kell győzniük őket, hogy a vérfertőzés, és emberi génállományunk megrontása véget érjen.

Kánaánban nem minden nép volt a hibrid, génmódosított nefilim fajból, azonban e többi népekben is volt valami rettenetes: szörnyű bálványimádásnak hódoltak.

Azt tudjuk, hogy minden bálvány, minden hamis isten mögött egy-egy démoni lény áll. E démonok beszélnek a fából faragott szoborból vagy a vasból, bronzból kiöntött bálványból. Ahogy ezt Pál apostol is egyértelműsítette: „Amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.” (1 Korintus 10:20-21)

A kánaáni népek között dívott többek között az Aséra-imádat. Az Asérák női alakra kifaragott faoszlopok voltak, s a termékenységet jelképezték. A kánaáni népek pedig e faoszlopok előtt hajbókoltak, ajándékokat vittek és különböző rituálékat végeztek az oszlopok körül.

Baál volt a kánaániták kedvenc „istene”, aki szintén azt ígérte, hogy termékennyé teszi az országot. Szexuális jelentésük volt a Baállal kapcsolatos tárgyaknak is, például a Baál-oszlopoknak, -rudaknak… A Baál templomban a templomi prostitúció és a gyermekáldozatok egy másik jelentős részét alkották az elvetemült, istentelen Baál-imádatnak. Mondani sem kell, hogy Szent Teremtőnk előtt gyűlöletes mindennemű nemi szabadosság, a gyermekek feláldozását pedig Istenünk egyértelműen tiltja!

A szörnyűséges Baál-imádat úgy zajlott, hogy a Baál szobrot – melynek közepében tűz égett – körbevették a felnőttek, és dobokkal, énekléssel, rikoltozással nagy zajt csaptak, hogy ne lehessen hallani a tűzbe dobott gyermek sikítását… Majd e szörnyű tett után orgiába csapott át a sátáni rituálé.

A filiszteusok szokása is ez volt, csak ők Baál-Zebubnak hívták a démont, aki gyermekeik feláldozását, kínhalálát kérte tőlük.

Teremtőnk előtt az ilyen gyakorlat rettenetes! Ezért Isten szólt az izraelitákhoz Mózesen keresztül, figyelmeztetve az izraelitákat, hogy nehogy átvegyék a kánaániták embertelen szokásait.

A filiszteusok még a Dagon nevű démont is bálványozták, de brutalitásban semmi nem múlta felül a Molok tiszteletére rendezett rituálékat. Schlomo Yitzchaki rabbi, a következő magyarázatot írta a Molok-imádatról:

„Molok szobra bronzból készült, és a szobrot alulról tűzzel hevítették. A szobor kezei előre nyúltak, melyek a tűz hatására felforrósodtak, és a pogányok erre a tűzforró kinyújtott kézre tették rá gyermekeiket, amíg a gyermek elevenen megégett. A gyermek szörnyen sírt és sikoltozott, de a Molok-papok ütötték a dobot, hogy a gyermek apja ne hallja meg a fia sikoltozását, hogy nehogy részvétet keltsen benne.”

Ilyen kegyetlen, embertelen, brutális rituálékat űztek a kánaániak nemzedékről-nemzedékre!

Teremtőnk pedig egyértelmű: „Gyermekedet ne add oda, hogy elégessék Moloknak, ne gyalázd meg ezzel Istened nevét! Én vagyok az ÚR!” (3Mózes 18:21)

A moábiták bálványa Kemos volt (kiejtése: kamos). A moábiták úgy vélték, hogy e bálvány megmenti őket az ellenségeiktől, és győzelmet ad nekik a háborúkban. Kemos, e szörnyű démon, szintén emberáldozatokat kívánt a győzelmekért. Maga a moábita király, Mesa is feláldozta a saját fiát egy harc kimenetele érdekében! A várfalra szegeztette a saját gyermekét, hogy Kemos megadja neki a győzelmet.

A Tammuz-imádat is egy formája volt a démonok kultuszának. Tammuz – a bárányok állítólagos istene – bőséges állatállományt ígért, de a nőknek könnyeiket hullatva könyörögniük és esdekelniük kellett Tammuz bálványa előtt. Erről a nőket megalázó, utálatos démoni szokásról Ezékiel próféta is ír, amit a Biblia lapjain olvashatunk.

De még más gusztustalan és Isten előtt gyűlöletes eltévelyedések is szokásosak voltak Kánaán lakosai között, melyeket nem is akarok idézni a fertelmességük miatt, aki utána szeretne nézni, megtalálja e démoni praktikákról szóló leírást itt: 3Mózes 18:22-35.

Teremtőnk szükségesnek látta, hogy ezekre felhívja Izrael fiainak, és velük együtt minden istenfélő ember figyelmét, nehogy kövessék a bálványimádás és a szexuális szabadosság útjait, a kánaáni népek cselekedetei szerint. „Ne cselekedjetek úgy, ahogyan Kánaán földjén szokás, ahova beviszlek benneteket. Ne kövessétek a szokásaikat! Az én törvényeim szerint cselekedjetek, az én rendelkezéseimet tartsátok meg, és azokat kövessétek! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Tartsátok meg rendelkezéseimet és törvényeimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk.” (3Mózes 18:3-6)

„Ne kövessetek el egyet sem ezek közül az utálatosságok közül, se a közületek való, se a köztetek tartózkodó jövevény. Mert az előttetek fekvő föld lakói elkövették mindezeket az utálatosságokat, azért lett tisztátalanná az a föld. Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket. Mert aki csak egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül, ha ilyet követ el. Tartsátok meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal!” (3Mózes 18:26-30)

A Kánaánba való bevonulás és letelepedés tehát azzal járt, hogy ezt a sok rettenetet, amit a kánaániak gyakoroltak, el kellett törölni a föld színéről. Az izraeliták tehát megtisztították a földet e sok szennytől, mely Kánaánban napi gyakorlat volt, és megmutatták a kánaániaknak az Igaz Isten erejét, és hívták őket az Igaz Isten imádatára. A békejobb mindig ki volt nyújtva a kánaániak felé – az izraeliták nem mentek harcba addig, amíg nem próbálták az ott élő népet jobb belátásra bírni, a Teremtő igaz imádatára hívni.

A kánaáni népek elleni háború tehát nem vérszomjas tett volt, hanem az emberiség felszabadítása a démoni, sátáni gyakorlatok és rituálék alól. És itt még nincs vége az isteni gondviselésnek! A feltámadás pedig még mindenkire vár!

Isten mindenkit visszahoz az életre, mert lesz feltámadása igaznak és hamisnak egyaránt, és Ő igazságosan fog ítélni, mert ismer mindenkit, ismeri szívünk minden rejtett gondolatát, érzését és indítékát. Akik tudatlanságból követtek el bűnöket és utálatosságokat, azokra más ítélet vár, mint azokra, akik szándékosan cselekedtek Isten akarata ellen.

Mi is vigyázzunk, hogy élünk, mert ennek alapján dől el örökkévaló sorsunk!

(Cúth Katalin)

Kérem tekintse meg kisfilmjeimet YouTube-csatornámon, melyek a Biblia alapján választ adnak emberi létünk legfontosabb kérdéseire, és útbaigazítanak az ügyben, hogyan éljük mindennapjainkat Isten akarata szerint. YouTube–csatornám címe: A hit próbája: a mindennapok”.