A Boldogságos Szűz Máriának, a Világmindenség Királynőjének emléknapját XII. Piusz pápa 1954. november 1-jén, a Mária mennybevétele dogma kihirdetésének negyedik évfordulóján rendelte el. A II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform tette át augusztus 22-re, éppen egy héttel Nagyboldogasszony ünnepe után. Jó gondolni arra, hogy közben ünnepeltük István királyunkat is, akinek jóvoltából Máriát úgy is tiszteljük, mint a Magyarok Nagyasszonyát.
A keresztény világ kezdetektől fogva ünnepelte Mária királynői méltóságát. Az efezusi zsinaton az évszázados gyakorlatot szentesítettek dogmával 431-ben.
Azóta Máriát, mint Istenszülőt, Isten Anyját ünnepeljük (Deipara, görögül: Theotokosz).
A Bibliára alapozott ősi hagyomány szerint Mária Dávid király családjából származott. A Jelenések könyvének napba öltözött asszonya csillagkoronával tűnik fel (Jel 12,1).
A Boldogságos Szűz királynőként való tisztelete megjelenik többek között Nazianzoszi Szent Gergelynél, Órigenésznél, Szent Jeremosnál.
Szent Amadeusz lausanne-i püspök így emlékezett Mária dicsőségére:
„Nézd csak, milyen fölségesen ragyogott Mária csodálatos neve már mennybevétele előtt itt a földön, és mindenütt ismeretes volt már dicsőségének híre, mielőtt e kiváló teremtményét a mennybe vette volna Isten. Illő volt, hogy Fia érdemei folytán előbb itt a földön dicsőség övezze a Szűzanyát, utána pedig megkapja dicsőséges helyét a mennyben is. Illő volt, hogy itt a földön dicső legyen, hogy azután bejusson a mennyei teljes boldogságba. Illő volt, hogy miként itt a földön az erények legmagasabb fokára felemelte Őt a Szentlélek, ugyanúgy a legnagyobb mennyei dicsőségbe is bevigye.”
Az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepét követő emléknap különösen fontos a magyar nép számára, hisz az ünnep kiegészíti a Nagyboldogasszony ünnepének gondolatmenetét. Az ünnepet Szent István király is mindig megtartotta.
Hogy mennyire tiszteletben tartotta Máriát, mint a mennyek királynőjét, a régi kódexek őrzik, miszerint a beteg király érezve halála közeledtét, magához rendelte a püspököket és országának vezető tisztségviselőit. Megtárgyalta velük, hogy kit válasszanak helyette királynak, atyailag intve őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek, szeressék az igazságot és alázatossággal gyakorolják a szeretetet! Mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után a kezét és szemét az égre emelve így fohászkodott:
„Ég Királynője, végső könyörgéseimben a Szentegyházat a püspökökkel és papokkal, Magyarországot a Szentkoronával, az összes jogaival, a népekkel és az urakkal, a birtokodba és szerető gondoskodásodba helyezem mindörökre, és nékik utolsó istenhozzádot mondva – lelkemet kezedbe ajánlom.”
Ezért mi magyarok a Szent Szüzet nemcsak égi pártfogónknak, (Patrona Hungariae) nevezzük, hanem Magyarország Királynőjének, vagyis országunkat Szent László óta, Regnum Marianum-nak.
Ágoston atya, pesti ferences, homíliájában így fogalmaz: „Mária ma is azt mondja nekünk, amit földi életében: „tegyétek, amit Jézus mond”! Kérjük Máriát, mint Királynőnket, Anyánkat és Nagyasszonyunkat: segítsen minket, hogy miután alázatos és szelíd földi szolgálattal követtük őt, nekünk is részünk lehessen vele együtt az örök dicsőségben!”
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
