A Remény hetilap idei 32. száma, amely augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának napján jelenik meg, temérdek színes olvasnivalót kínál.

Az újság első oldalán,„Életünk hegye” címmel megjelent vezércikket Sankó Szabolcs peredi plébános írta. Ahogy a lap olvasói már megszokhatták, a második oldalon többek között a legfrissebb anyaországi, világegyházi és hazai hírek kerülnek terítékre.

A Faggatózó elnevezésű rovatban az érdeklődők egy újabb beszélgetést olvashatnak, amely ezúttal Zalka Lóránt bősi történelemtanárral, cserkészvezetővel, közösségépítővel és szerzővel készült.

A Felvidéken megvalósuló események közül az újság beszámol mások mellett a Kistapolcsányban lezajlott Kármelhegyi Boldogasszony-búcsú részleteiről. Az ünnepi esemény csúcspontja egy főpapi magyar szentmise volt, amit idén Varga László kaposvári megyéspüspök mutatott be oltártestvéreivel együtt.

A legfrissebb Reményben olvashatók jegyzetek és írások mások mellett Bodzsár Gyula, Jakubecz Márta, Gábor Bertalan, Danczi Mónika, Bali Mária és Sárközi János tollából is. A vasárnapi homíliát Szakál László János atya osztja meg az olvasókkal, az újság hátsó oldalain pedig aktuális lelki programok és ajánlók várják az érdeklődőket.

A szerkesztők jó egészséget kívánnak minden kedves olvasónak!

(Bartalos Nikolas/Remény/Felvidék.ma)