Őry Péter

Őry Péter nevét a felvidéki magyarok körében sokan ismerik. Ambiciózus polgármester Csallóközcsütörökben, a szülőfalujában, ám azt talán kevesebben tudják, hogy az Együttélés politikai mozgalomban Duray Miklós mellett már az 1990-es években, fiatalként ismerkedett a politikával. Alapító elnöke a Pro Civis Polgári Társulásnak, elkötelezett harcosa a nyelvhasználati jogoknak, az önkormányzatiság fejlesztésének. Fontos számára a családja, a közössége, a szülőföldje. A Szövetség listáján a 17. helyről indul.

A Facebook-oldalán 17 pontban fogalmazza meg azokat az értékeket, amelyekről azt gondolja, hogy a felvidéki magyarság képviselete érdekében ki kell, hogy álljon. Ebből a 17 pontból melyiket tartja a legfontosabbnak?

Számomra a 17 pontnak az elvi megközelítése a legfontosabb. Ezek az elvek pedig minden egyes megjelenő programpontban az egyenrangúságból, az egyenjogúságból és az egyenértékűségből indulnak ki. Hogy miért mondom ezt? Mert, ha a kollektív bűnösségről beszélünk, az az egyenrangúság hiányából indul ki. Ha a magassági kvótát vitatjuk az önkormányzati finanszírozásban, ami a kedvenc témáim egyike, akkor az egyenérték hiányából indulunk ki. A nyelvhasználat területén az egyenrangú nyelvhasználat kérdése az, amire nincs értelmezhető megoldása a szlovák államnak.

Ezek nem túl elméleti dolgok?

Nem hinném, mert ezek a mindennapi életet befolyásoló kérdések, a választó szempontjából is. Hogy miért mondom ezt? Például, nézzünk meg egy önkormányzati finanszírozási modellt:

a Pozsony fővárosi önkormányzat ugyanazokkal a feladatokkal rendelkezik, mint bármelyik gömöri, nógrádi, bodrogközi vagy csallóközi, csilizközi település. Míg utóbbiak 320-370 euró/fő összeggel gazdálkodnak, addig a pozsonyi 600 euró/fő összeggel. Miközben az üzemanyag, az energia mindenkinek ugyanannyiba kerül.

Ez azt jelenti, hogy a mindennapi életben sokkal nehezebben boldogul egy kisebb települési önkormányzat, hiszen az a forrás, ami egy csomagban érkezik és elosztásra kerül, annak egy jelentős része a fővárosba csorog. Ennek hátrányait érezhetjük a mindennapokban.
Az egyenrangú nyelvhasználat kérdésénél nem a hivatali nyelvhasználatot emelném ki, hanem egy olyan esetet, mint amikor az enyhén sokkos állapotban lévő, megoldást kereső, idősebb személy segítségre szorul és betelefonál a mentőszolgálathoz, ahol a vonal túlsó végén olyan személy ül, aki nem tud magyarul, s ez ebben a helyzetben komoly problémát okoz. Szakemberek véleménye szerint krízishelyzetben a segélykérőnek sokkal könnyebb elmondani az anyanyelvén, magyarul, hogy mi a problémája, még akkor is, ha kitűnően beszél szlovákul. Ezek is a mindennapi élet részei.

A szakemberek szerint a déli régiókból jelentős mennyiségű élelmiszer kerül a szlovákiai háztartások asztalaira. Ezt a témát is kiemelte.

Bár nem vagyok mezőgazdász, de ennek ellenére a mezőgazdasági téma is kiemelten fontos nekem. Az állam 4 milliárd eurót ad vissza az európai uniós forrásokból, közben komoly gondok vannak az ágazatban. Nyakunkon a klímaváltozás, öntözés hiányában elszáradnak termények, a Csallóközben most, szeptemberben mennek az öntözőgépek. Nyitott szemmel járva azt látom, hogy hiányzik a tervezett kezelése például az öntözési rendszereknek. Nézzenek körül, láthatják, hogy széthullik a öntözőrendszer, amit a Hidromeliorációs Állami Vállalat kezel. Ha nem lesz megjavítva, nem lesz mivel öntözni, ha nincs mivel öntözni, akkor nem lesz termény, még drágább lesz az élelmiszer.
Gyakorlott polgármesterként, gyakorlatias emberként, azt látom, hogy az országon belül a volt mezőgazdasági üzemek sok helyen romokban, az állattenyésztés padlóra került, ritka az a hely, ahol még működik. A behozatal közben nagyarányú.

Mit lát megoldásnak?

Véleményem szerint a megoldás a támogatáspolitika rendszerének átértelmezése, a valós gondok és azok megoldásaira való törekedés mentén. Az öntözőrendszerek esetében pedig a meglévő föld alatti, akár 50 éves vezetékeket uniós forrásból kellene kicserélni, míg a nyílt csatornákból (köznyelven kanálisokból), tavakból való szivattyúzás átemelőállomásait rendbe kellene tenni, erre pedig forrást kell biztosítani. Az állomások védelmét is biztosítani szükséges, különböző modern berendezésekkel – kamerával, riasztórendszerrel, riasztópulttal. Ezek mind gyakorlati, mindennapi kérdések.

Ezeket a pontokat mennyire lehet átültetni a pártprogramba?

Nézetem szerint fontos, hogy a gyakorlati példákból kiindulva fektessünk le programpontokat és az ehhez kapcsolódó megoldásokat. A pártprogram a mindennapi élet számos területére kiterjed, hiszen onnan meríti az gondokat. Ami fontos: nem szabad elengedni annak a lehetőségét, hogy csendes vagy valós kormánytámogatásnál a parlamentben ne legyenek a közösségünk sajátos gondjai és azok megoldási javaslatai igényként letéve az asztalra. Egyszerűbben:

egy esetleges bejutást követően is kőkeményen ki kell állni az érdekeink mellett.

2010 óta nem került be a magyar párt a parlamentbe. Mit tapasztal a választók részéről?

A társadalmi összkép azt mutatja, hogy óriási az elfordulás a közösségben a társadalmi alapértékektől, ami azért van, mert az emberek mindennapjai nehezebbek lettek. Gyakorlati, megélhetési problémák érintik a lakosság mindennapjait. Egy lakossági fórumon hallgattam meg egy édesanya gondját – kérdését, miszerint hogyan oldja meg egy egyedülálló anya a három gyerek eltartása mellett a jelzáloghitel kifizetését, melynek havi törlesztőrészletét a fix kamati időszak lejárta után drasztikusan megemelte a bank? Teljesen érthető, hogy ez az édesanya nem azon fog gondolkodni, hogyan javuljon a nyelvhasználat kérdése, mert a mindennapi családi lét az ő alapvető kérdése. Ebben az összefüggésben bizony a két kérdés teljesen független egymástól és messze lévő.

Melyek az önhöz érkező leggyakoribb kérdések?

A legtöbben olyan jellegű kérdésekkel keresnek meg, mint a magyar nyelv használata, a megmaradás, a jövő, a háború és a migráció. A háború esetében tisztában vannak azzal, hogy nem az ukrán és orosz fél közötti ellentét és igazságtétel számukra a kérdés, hanem az, hogy hogyan érinti ez a mindennapi életüket. Hiszen emelkedtek az árak, húsz éve nem tapasztalt inflációs hullám érte el az országot, megfordult a létbiztonság kérdése. Pl. a nyugdíjasok létbiztonságának kérdése, hogy a pénz kevesebbet ér. Bemennek a patikába és érzik az emelkedést, egy nagyobb bevásárlás végösszege akár 40-50 euróval többe kerül, ezek újra a mindennapok kérdései. Nézzék meg, 2-3 éve egy liter tej egy euró alatt volt, most a „friss” tej 1,40-1,80 között mozog. Az hány százalékos emelkedés? Egyszerűen tudatosítani kell, hogy 400 -500 eurós nyugdíjból vagy fizetésből elég nehéz a megélhetés biztosítása.

Az úgymond országos „nagypolitika” könnyen ígérget. De ne hagyjuk félrevezetni magunkat! Nem lesz varázsütésre megoldás, és a gondok nem fognak egy másodperc alatt eltűnni. A politikai kultúra újragondolása mellett a valós felelősség az, aminek előtérbe kell kerülnie.

Felelősségteljes gondolkodás és tudás az, amire szükség van, és amit a magyar párt képviselőjelöltjeként kínálni kell a választónak.

Ha megenged egy észrevételt, a jelöltek általában a parlamenti választásokról beszélnek a kampány során, de óriási különbség van abban, ha pl. törvényhozásról kezdünk beszélni és nem a parlamentről. A kettő ugyanazt az épületet jelenti, de mégis mintha más tartalmi megközelítést jelentene. Mit értek ezen? A parlamentben tapasztaltuk az elmúlt években, hogy sokan a cirkuszt keresik, az önmutogatást, a megélhetés egy formáját.
A törvényhozás pedig arról szól, hogy a már említett mindennapi gondokra és kihívásokra keressük a szakmai megoldásokat, pl. arra, hogy mekkora a kamatláb, hogyan oldható meg az emberek napi problémája. Az igény tolódjon arra, hogy megfelelő szakmai felkészültség mellett olyan törvényeket alkossunk, melyek a probléma megoldását keresik. Ezt nevezem én törvényhozásnak, szerintem a parlamenti kaotikus cirkuszokkal megtelt a „padlás”.

Ebben a megközelítésben tehát talán pontosabb kifejezés a törvényhozás, ez a fogalom, mely a megfelelő irányt is megmutatja: mi pedig a törvényhozásba igyekszünk, nem a parlamentbe. Azaz emberek érdekében kívánunk tevékenykedni.

A szlovák pártok nem képviselik a déli régió érdekeit. Ha mégis valaki szlovák pártja adja a szavazatát, miben bízhat?

A magyar szavazópolgár szemszögéből gondolkodva, ha valaki úgy gondolja, hogy mégis szlovák pártra szavazna, akkor arra kérem, gondolkodjon el azon, hogy mi történt az elmúlt években. Nagyon sok magyar választó sodródott át abba az irányba, hogy a maffia- és korrupcióellenes harc politikusait választották, mert azt gondolták, hogy ez fog társadalmi jobbulást hozni. Azonban nem jött ez a jobbulás, sőt kaotikusabb lett a helyzet, részben azért, mert a parlamentben voltak és nem a törvényhozásban, részben pedig – és ezt is ki kell mondani— az alkalmatlanságuk miatt. Az okokat keresve ide sorolnám a gyakorlati tapasztalat és a szaktudás hiányát.

Vegyük például azt, amikor a parlamenti képviselők, miniszterek és a miniszterelnök egymás diplomahamisítási ügyeivel szórakoztak, egymást támadták. A végére kiderült, hogy a kormány felének valóban gond van a diplomamunkájával, van, aki simán tagadta, van, akinek a diplomája eltűnt, van, aki helyett mások írták, van, aki simán összemásolgatta. Ez egy olyan mélységű etikai kérdés, mely egy fejlett demokratikus társadalomban automatikusan az adott egyén azonnali politikai megsemmisülését jelenti. Egyszerűen vissza kellene lépnie, mert hamisított, vagy van egy jogosulatlan egyetemi címe. A másik részről ott a szakmai tudás kérdése, pl. önmagát úgy sorolja be, hogy egyetemet végzett közgazdász, közben necces a diplomamunkája, ergo megkérdőjelezhető a szakmai tudása, de ő akarja irányítani az ország gazdaságát, amihez nem ért.

Teljesen abszurd helyzeteknek lehetünk tanúi a szlovákiai politikában.

Ezek is szempontok kell legyenek, melyeket meg kellene nézniük a választóknak, amikor egy ilyen emberre és a pártjára szándékoznak szavazni.

Szétesett pártkoalíció, bizalmatlansági indítványok, szakértői kormány, letartóztatott titkosszolgálati vezetők, hivatali visszaélések, a nyomozás szándékos hátráltatása. Sorolhatnám azokat a tényeket, amelyek jelen pillanatban is a szlovák belpolitika jellemzői…

Meggyőződésem, hogy ennek az országnak akkor volt stabil kormánya, amikor választott magyar szakértők is ültek a kormányban. Ahhoz viszont az kell, hogy visszakapjuk a magyar választók bizalmán keresztül a testületi magyar képviselet lehetőségét. Ezért is szeretném kérni a bizonytalan szavazásra jogosult személyeket, hogy ne maradjanak otthon, illetve azt is, hogy aki azt fontolgatja, hogy szlovák pártra szavaz, vizsgálja felül a döntését, mert a szlovák pártok képviselői nem látják a mi közösségünk szemszögén keresztül a problémáinkat, nem kínálnak megoldásokat a mi ügyeinkre.

A minap az egyik volt kormánypárt szlovák kampányújságában láttam (a postaládából vettem ki) egy üzenetet magyarul, ami így szólt: „Magyar szívek”. Ezzel a két szóval akarják elhitetni, hogy törődnek velünk.

De az, hogy a szlovák pártok négyévente magyarul szólítanak meg minket a választás előtt, azért lássuk be, édeskevés. Azért vegyük észre, hogy a töredékszavazataink megszerzése érdekében mit meg nem tesznek ezek a pártok, ám utána elfelejtenek bennünket. De nemcsak az elfelejtés, hanem a megértés hiánya is gyenge pontjuk. Nem értik pl., hogy miért akarunk kollektív jogokat a média területén, miért gondoljuk, hogy jobb lenne a magunk ügyeit irányítani, miért tartjuk fontosnak az egyenjogú, egyenértékű és egyenrangú elvi alapot. Miért is szeretnénk közösségileg is megmaradni.

A ladinok példáját sok rendezvényen el szoktam mondani. Ők egy mikroközösség, népcsoport Dél-Olaszország északi részén, akik az 1960-as években Dél-Tirolban 9500-en voltak, míg mára nemhogy eltűntek, hanem jelenleg is gyarapodó közösségként már 20 ezren vannak. Volt egy olyan politikai akarat, amely a megmaradásukat és fejlődésüket tette lehetővé: saját identitásuk van, saját nyelvet beszélnek, saját önszervezésben, gazdaságban, oktatásban élnek. Az ő megmaradásuk az egyenrangúság, egyenjogúság, egyenértékűség alapelveinek a betartásával született. Pontosan ezért kell, hogy ezen elvek mentén gondolkodjunk, mert európai példák vannak arra, hogyan tudja egy ország más népcsoportok életét gazdagítani, nem elnyomni, bűnösnek tartani, a földjét kisajátítani, az anyanyelvének használatát korlátozni, az iskoláit ellehetetleníteni.

Összességében, úgy gondolom, mind a 17 pontnak, amit a Facebook-oldalamon megtalálnak, alapja az, amiből kiindulok: a már említett egyenrangú, egyenjogú, egyenértékű ember, közösség és település az oktatásügy, a nyelvhasználat, a mezőgazdaság területén, illetve mindazon területeken, amiről ma itt nem szóltam.

Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma