Böszörményi István előtt tisztelegtek Losoncon

„…bölcs szelídséggel…” (Jelenések Könyve 3:13) „teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam” (Apostolok cselekedetei 23:1) volt a Böszörményi István-emlékkonferencia mottója, mely  szeptember 22-én zajlott a losonci Kármán József Alapiskola Ráday-termében. A névadó II. Rákóczi Ferenc kancellárja volt.

A Serly Kamarakórus énekkar előadta a Kék nefelejcs, kék nefelejcs c. magyar nótát, melynek dallamát Serly Lajos (1855–1939) losonci születésű zeneszerző szerezte, aki tanulmányainak egy részét szülővárosában végezte, sőt katonai szolgálatát is ebben a városban töltötte. Róla Böszörményi István írt ismertetőt. Emléktáblája a losonci Serly-kápolnában található.

Szabó Anett, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) sajtófőnöke köszöntötte a szép számú közönséget. Száz éve került a magyarság kisebbségi sorsba – mondotta -, ami egy új embertípust hívott életre. Mindenki a maga helyén, lehetőségei szerint szolgálta sorstársait. Böszörményi is ilyen ember volt.

Nyitó beszédet tartott a losonci születésű Gyurcsík Iván, az NKE Kisebbségpolitikai Kutatóműhelye vezetője. Ma és itt emlékezni, tisztelegni gyűltünk össze – mondta Gyurcsík. Egykori barátai, munkatársai, tisztelői, intézmények, szervezetek képviselői gyűltek össze egy évvel halála után, hogy emlékezzenek. „Ha ő most a mennyek országából lenéz ránk a maga szelíd módján valószínűleg csóválja a fejét, jó esetben mosolyog a bajsza alatt és talán azt mondja: minek ez a felhajtás miatta, hiszen csak tette kötelességét, tette azt, amit hite, meggyőződése és közössége megkívánt.” Mégis sokan úgy gondolják, szükség van arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik ápolják a gyökereket, mert a fa arra támaszkodik a viharban.

„István ebben az iskolában kezdte meg tanulmányait, s református lelkész fiaként erősen kötődött a losonci »kakasos« templomhoz és az egykori losonci református líceum épületéhez, mint intézményéhez.”

„Az egyház szeme fénye az Oskola című, 2016-ban megjelent kiváló kötetében éppen a losonci református gimnázium történetét dolgozta fel…” Annak pecsétje Pallasz Athéné, a tudomány és művészet istennőjének alakjával bölcsen hirdeti: „Ami igaz és szép, azt ápolom” (1690).

„Az ember szűkebb hazájában (településén) fejti ki tevékenységét, itt van otthona, annak adottságai határozzák meg legközvetlenebbül életfeltételeit, lehetőségeit, itt érik azok a hatások, amelyek leginkább befolyásolják későbbi sorsát. Ezek feltárására leginkább a helytörténet alkalmas.

Másrészt nemcsak a hely határozza meg a lakók életét, hanem az ott lakók aktivitása és mindennapi munkája is alakítja azt. Tehát rajtunk is múlik a helyzetünk, sorsunk, azt mi is alakíthatjuk.”

Böszörményi Istvánt a füleki gimnáziumban ismerte meg, de közelebbi kapcsolatba 1982-ben került vele, amikor a nagyhírű losonci Korunk Ifjúsági Klubot vezette 1985-ig. Ebben a munkájában segítette. Együttműködésük sokkal mélyebb lett 1989 végén és 1990 után.

Csúsz Péter, a Kármán József Alapiskola igazgatója közölte, Böszörményi István a losonci magyarsággal rengeteget foglalkozott. Losonc virágkorát a 19. század végén és a 20. elején élte, amikor a városnak 12 ezer lakosa volt, ebből 1914-ben 8 ezer volt a magyar és 4 ezer volt szlovák. Négy évvel később, amikor Csehszlovákiához csatolták a várost, a 12 ezer lakosból 8 ezer volt szlovák és 4 ezer volt magyar. Húsz évvel később, 1938-ban, a 12 ezer lakosból 8 ezer volt magyar és 4 ezer volt szlovák. Azután jött a második világháború és 5 ezer magyar a várost „önként” elhagyta. És ma, 2023-ban a város lakosságának kb. 6%-a magyar.

Az épület, melynek történetét István feldolgozta, a régi idők dicsőségét hirdeti, nem a mostanit. 1966-67-ben 366 diákja volt az iskolának. Jelenleg 131 diákjuk van. A csökkenés, amit a város elszenvedett, meglátszik az iskolán is. Ők a város egyetlen magyar nyelvű intézménye. A szomszédban ott a magyar óvoda, melyet 37 gyermek látogat.

Foglalkozott ennek az iskolának a történetével is, melynek eredménye feldolgozva az iskola falait díszíti.

Spiegelné Böszörményi Katalin, István nővére következett, aki bevallotta, nagyon fáj neki az öcse elvesztése.

Édesapjuk megjelenésében is igaz magyar ember volt. Vadászgatott, színészkedett. Még Bajor Gizivel is játszott egy darabban. De szíve a lelkipásztori hivatás felé vonzotta. Úgy érezte, így tudja legjobban szolgálni nemzetét és egyházát. 29 évesen lett a losonci Teológiai Szeminárium hallgatója. Sörös Béla igazgató felfigyelt rá, s így Losoncon maradt élete végéig. A losonci Palkovics Ilonát vette el, aki hatévesen félárva maradt. Édesanyja ebben az épületben érettségizett 1936-ban.

Lakásukat – a parókiát – először a német, azután a Vörös Hadsereg dúlta fel, majd jöttek a hontalanság évei. Apja paptársát, Kövy Árpádot két óra leforgása alatt 50 kg-os csomaggal toloncolták ki Losoncról sok más ismerőssel együtt. A listán, mint megbízhatatlan személy, édesapja is szerepelt. Egy rendes szlováknak, édesanyja sógorának – aki iskolaügyi megbízott volt Pozsonyban – köszönhető, hogy maradhattak.

Losonc bombázása súlyosan megrongálta a templomot és a parókiát. Levéltárának nagy része elpusztult. Az egyház vagyonát elkobozták, az egyháztagok száma jelentősen csökkent. A református lelkészek fizetést nem kaptak. Évekig a jó szándékú emberek adományaiból éltek. Ebben a sanyarú helyzetben érte igazi örömként a családot Pisti érkezése.

A családhoz sok idősebb ember járt, akik sokat meséltek a régi szép időkről. Pisti érdeklődéssel hallgatta őket. Mégis nagyanyjuk, a 105 évet megélt Ómika gyakorolta rá a legnagyobb hatást, aki a nagy cserépkályha melletti fotelban ülve, sült krumplit falatozva naphosszat mesélt, vagy felolvasott neki a régi újságokból. Pisti így ismerte meg a Monarchia éveit és szerette meg a történelmet. Még iskoláskora előtt kezdett olvasni és mindent gyűjtögetni. Ötéves korában egy mandulagyulladás szövődményeként szívizomgyulladást kapott. Két hónapot a szliácsi szanatóriumban töltött. Ezután még féltőbb szeretettel övezték.

Kortárs barátai nemigen voltak, hiszen nem futhatott, nem focizhatott velük. Maradt az olvasás, a családi séták és a kirándulások. Mindez közrejátszhatott abban, hogy zárkózottabb volt társainál.

A közéleti események nagyon vonzották. Édesapjuk, aki a Csemadok alapító tagja volt, eljárt minden rendezvényre és a fiát is magával vitte.

Sámlira állva, a maga készítette magyar zászlót lobogtatva szavalta el a Nemzeti dalt. Nővérével ellentétben már magyar iskolában kezdhette meg tanulmányait. Mindvégig kiváló tanuló volt. Magánúton németül tanult és zeneiskolába járt. Klarinétozott. A hagyományos dzsessz vonzotta. Nagy élmény volt számára, hogy 1965-ben részt vehetett Louis Armstrong budapesti hangversenyén.

Sokat töltött a kis műhelyben, ahol fúrt, faragott, mindent javítgatott. Amit mások már rég kidobtak volna, abból ő létrehozott valamit!

Gimnáziumi tanulmányait Füleken kezdte, ott is érettségizett. Erről az időszakáról nővérének már kevés emléke maradt, mert Pozsonyban járt egyetemre, majd ott kezdett dolgozni Magyarországra való költözéséig.

Pisti nagyanyját naponta látogatta és segítette bevásárlásainál, sétáinál. Ki-kijárt rákászni, horgászni, zsiványpecsenyét sütni a Tugár-patakra. Ez volt a szórakozása.

A régészetre nem került be, raktárosként dolgozott. Nővére beszélte rá, ne várakozzon, végezze el a német-svéd szakot. Pozsonyból majd minden hétvégén hazajárt, mert apja betegeskedni kezdett. Gondoskodott a szüleiről és nagyanyjáról. Az egyetemet vörös diplomával végezte el (1972). A német tanszéken maradhatott volna, de azt nem fogadta el. Haza akart kerülni a család közelébe, mert ezer szállal kötődött szülővárosához. Amikor a város kitüntetését vette át, elmondta, egyetemi éveit kivéve hosszabb időre sohasem hagyta el.

A füleki gimnáziumban kezdett tanítani német nyelvet. Nyugdíjazásáig hű maradt munkahelyéhez. Közben járta a környéket és mindent lefotózott, gyűjtött. Az öregekkel folytatott beszélgetéseit lejegyezte, később magnóra vette. A család szidta, amiért hazahozza ezt a sok kacatot. De neki minden érték volt, mindenben talált valamit, amit azután fel tudott használni.

Vasárnaponként apját vitte Trabantjával, hogy istentiszteleteit meg tudja tartani.

Megviselte, amikor apja halála után el kellett hagyni a szülőházat, a parókiát. De végül sikerült megoldania helyzetét.

A szekrény tetejére és a pincébe kerültek az általa gyűjtött tárgyak. Most, a hagyaték felszámolásánál döbbentek rá, mennyi értéket halmozott fel. Élete végéig gondozta a sírokat. Halottak napján maga készítette kis csokrokat vitt rájuk.

Nővérével, miután Salgótarjánba költözött, szorosabb lett a kapcsolata. Annak gyermekei szinte minden szünidejüket Losoncon töltötték. Rajongtak egymásért és sokat kirándultak, bejárták a környék romos kastélyait és várait, az emlékhelyeket. Később nővére unokáit vitte magával. Mindenütt, mindenhol volt egy története, értékeket talált, melyeket munkásságában felhasznált. A legtöbbet adta nekik, ezért felejthetetlen maradt számukra. Csodálatos emlékezőtehetséggel volt megáldva. „Így maradt Pisti mindig közöttünk.”

A járvány időszakáig vállalt aktív szerepet, attól kezdve teljesen magába roskadt. Tudhatta, súlyos beteg, de erről nem beszélt. Nem akart gondot okozni szeretteinek. Unokaöccse feleségének halála gyógyíthatatlan sebet ejtett Pisti lelkén. Utolsó két hónapját a nővérénél töltötte, de végső napjait Losoncon akarta leélni. Szülővárosában tért meg mennyei atyjához. Végakaratának megfelelően anyja sírjába, nagyanyja mellé temették.

„Sok szép emlékkel távozom” – írta búcsúlevele végére. Soha, senkiről nem mondott rosszat. Aggodalmat csak a felvidéki magyarok sorsa iránt érzett. Szomorúan vette tudomásul a magyarok, s azon belül a reformátusok fogyását. Értetlenül állt a maroknyi magyarság megosztottsága előtt. A rendszerváltást követő reményei nem váltak valóra, de Istenbe vetett hite rendíthetetlen maradt.

Ha itt lenne, nem örülne annak, hogy negyedórát beszélt róla – mondta a nővére. – „Ilyen volt az öcsém, legyen áldott az emléke!”

Ezután Böszörményi István mutatta be Losoncot a „Szlovenszkói városképek” dokumentumfilmben, melyet Seregi Zoltán rendező készített. Lényegre törő, magvas bemutatót láttunk.

A város a két háború között magyar szellemi központ volt. Losoncról Darkó István írta 1938-ban, amit Pisti a filmben idézett: „Címerében a pelikánmadár envérével táplálja fiókáit. Az önfeláldozó madáranya valóban jelkép. Losonc maga erejére utalt magyarsága a pelikáncsalád szorongatott, hősi és szimbolikus életét éli.” Ez ma is, 2000-ben úgy érvényes, mint 1938-ban – szögezte le a filmben István, miközben bemutatta a város magyar múltját. Komlós Aladár író 1975-ben már elsodort városként említette. 30 ezer lakosából 17% vallja magát magyarnak. Mindössze 5 ezer losonci igényli a magyar kultúrát.

Filep Tamás Gusztáv történész elmondta, egy pályázat nyomán öt forgatókönyvet, vagy szinopszist írt azzal, hogy egyikből sem lesz semmi. Mégis, mind az öt megkapta a támogatást. Csak egy nem készült el. Sok adat van ezekben a filmekben. Ő történészként a tényeket írta meg, a rendező meg képben gondolkodik. A producer meg is jegyezte, biztos, hogy használ a magyar ügynek ez a film, mert a népszaporulat robbanásszerűen fel fog szökni, mivel a film olyan unalmas, hogy a fiatalok más elfoglaltságot fognak maguknak keresni a vetítés alatt.

Filep végezetül még elmondta, hogy Pisti vállalta, ha majd nyugdíjas lesz, le fogja fordítani Beniczky Lajos ezredes német nyelven megjelent emlékiratait. Az 1848/49-es forradalom kivételes személyisége volt. Kétszer ítélték halálra, majd 1868-ban meggyilkolták. Máig rejtély, kik voltak. Filep aziránt érdeklődött, vajon nekifogott-e ennek a munkának.

Az előadások egy része az általa kutatott témákkal foglalkozott. Draskóczy István, az ELTE professzora a losonci peregrinusokkal foglalkozott Európa egyetemein a középkorban és a kora újkorban. Nógrád megyében Losonc vezetett ezen a téren a középkorban. Az újkori Losoncon, melyet a Felvidék Debrecenjének is neveztek, pezsgő élet zajlott. Csikány Tamás, az NKE rektorhelyettese Losonc a hadak útján 1848/49-ben címmel tartott előadást. Ez a város szenvedte meg leginkább ezt a korszakot. Az oroszok felgyújtották és a földdel tették egyenlővé. Praznovszky Mihály irodalomtörténész és muzeológus arról értekezett, hogyan járt Böszörményivel Madách Imre nyomában.

Tyekvicska Árpád levéltáros és történész az 1918-19-es politikai, társadalmi és katonai változásokkal kapcsolatos Böszörményi-kutatásokat egészítette ki.

Somogyi Alfréd dékán a losonci református teológia tudományműveléséről értekezett. Említette, Böszörményi több írásában foglalkozott vele. A legutolsóban egy cikkből idézett, mely a Prágai Magyar Hírlapban 1934. február 25-én jelent meg: „Losoncon, a Nagybég uccában szerénykedik egy kis öreg, sárga ház. A házban két szoba, a két szobában négy-öt sor iskolapad és alacsony fenyőfakatedra. Emeljük meg a kalapunkat ez előtt az öt-ablakos ház előtt, mert két kis szobájában szorong Csehszlovákia egyetlen magyar főiskolája.” (Kerecsényi Antal írása)

A követelményrendszer és a tanrend abból indult ki, hogy milyen eredményt akartak elérni. A kor legfrissebb teológiai irodalmát is beépítették az oktatásba. Sörös Béla igazgatót az Ige és a Szentlélek teológusának lehetett nevezni. Büszkék lehetünk a losonci Teológiai Akadémiára s az ott folyó oktatási teológiai tudományos munkára is. A révkomáromi Selye János Egyetem is Losoncig vezeti vissza gyökereit, a jogutódjának tekinti magát.

Németh Bozó Andrea művészettörténész Petőfi Sándor losonci vonatkozásait vette górcső alá Böszörményi munkásságában. A Nógrádi Könyvtárban kiállítás nyílt Petőfi Sándor születése alkalmából, amely Böszörményi kutatásait is kiaknázta. Alapos és minden forrásra kiterjedő munkát végzett.

Bóna László budapesti történész Losonc etnikai változásait mutatta be a 19. és a 20. század fordulóján.

Pulen Csilla magyar-történelem szakos tanár Mocsáry Lajos korát megelőző toleráns nemzetiségpolitikai elképzeléseit méltatta. Emiatt kortársai „Fehér Holló”-nak hívták. Böszörményi két tanulmányt is szentelt neki. Első nemzetiségi ombudsmannak nevezte szellemesen. Pulen sajnálatát fejezte ki, hogy Mocsáry munkásságát ma sem méltatják a neki kijáró elismeréssel.

Duray Éva leszögezte, Pisti négy évtizeden át szolgálta a Csemadok berkein belül a magyarságot. Előadásaival értékeket adott át és teremtett. Gyakorta idézte édesapját, akinek a kulturális szervezet neve azt jelentette: CSEhszlovákiában MAgyar maraDOK. A „kakasos” templom tornyából körülnézve a számára fontos épületeket és a bennük zajló eseményeket látta, melyek történetét a rá jellemző alapossággal örökítette meg.

Szabó Kinga a Szabó Gyula Kör és Böszörményi kapcsolatát ismertette. Méltatta nyitottságát a képzőművészeti alkotások iránt.

Hermel Éva édesapja, a száz éve született Hermel Ödön életútját mutatta be, akit úgy ismertek, hogy a fényképezőgép mindig a nyakában lógott. A város képes krónikása volt.

Szvorák Zsuzsa tanár összegyűjtötte kollégáinak Böszörményivel kapcsolatos visszaemlékezéseit. Ebből kaptunk bőséges ízelítőt. Sógornője, Szvorák Katalin népdalénekes énekével gyönyörködtette a közönséget.

Gyurcsík Iván zárszavában elmondta, az emlékkonferenciával munkásságának gazdagságára, sokrétűségére kívánták felhívni a figyelmet. „A szülőföld, Losonc, Fülek, Nógrád és az egész Palócföld szeretetére és hagyományainak ápolására.” A helytörténeti munka fontosságára, a néprajzi, közéleti tevékenységre, a legjobb értelemben vett népnevelésre, az értékek megőrzésére és fejlesztésére is rá akartak mutatni, és egyúttal ösztönözni szeretnék annak folytatását.

Ezt követően sor került Böszörményi kopjafájának leleplezésére az iskola udvarán, melyet Hrubik Béla faragott. A Szózat eléneklésével ért véget az ünnepség.

Jövőre a konferencián elhangzott előadásokból, valamint Böszörményi munkásságát bemutató egyéb írásokból jelenik meg a „Böszörményi István Emlékkötet”. Azt Gyurcsík Iván és Somogyi Alfréd, a konferencia két főszervezője szerkeszti.

Remélem, ez a kivonatos ismertető sokak érdeklődését váltotta ki, s így a Csemadok Nógrádi Területi Választmányának erre a célra megnyitott számláján keresztül támogatni fogják e kötet megjelenését (SK41 7500 0000 0040 3194 8644).

(Balassa Zoltán)