Amikor a Brassói Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének meghívására leügyeskedtem magam a román légitársaság gépéről a bukaresti reptér betonjára, még nem is sejtettem, hogy háromnapos, zsúfolt előadói, igehirdetői szolgálatom milyen felemelő módon fejeződik be.
Ugyanis személyes meghívást kaptam Trif Olga igazgatónőtől a vasárnap a Bukarest II. gyülekezetben végzett igehirdetésem után a több, mint 200 éves neves Ady Endre Líceum évnyitóján köszöntő tartására. Örömmel fogadtam el a megtisztelő meghívást. A boldog érzés az ünnepélyes, gyermekzsivajos, s a csendpillanatokat is hozó évnyitón valóban beteljesült. Röviden leírom, miért, hiszen az élmény és tanulsága Kárpát-haza tágasságú. Hála Istennek, sok helyen vannak magyar oktatási intézmények a különféle nemzeti kultúrák határán. Szellemi őrhelyek ezek, minden esetben híd szerepet játszanak a népek közötti békés és hasznos kapcsolattartásban.
Nemzedékek
Ez a címe annak a kötetnek, amely a bukaresti magyar oktatás kétszáz évéről ad számot 250 oldalon három nyelven: magyarul, románul, angolul. Már a könyv szerkesztése is mutatja a szórványmagyarság létének, fennmaradásának, fejlődésének sajátosságait: a kulturális határjárás és híd szerep tömbmagyarsági helyezettől teljesen eltérő esélyeit, kihívásait, olykori nehézségeinek alarmírozó voltát. Az őrhelyen senki nem aludhat el. Ebből az éberségből, a zsigerekbe, s az éber tudatba programozott nyitott szemmel alvásban benne van a szellemi, lelki, fizikai, anyagi, alkotói, nevelési teljesítmények állandó minőségi követelménye.
Ahogy lapozgatom a dr. Lőrinczi Ádám fizikus, kutató által szerkesztett, s a kolozsvári Kriterion Kiadónál megjelent érdekes dokumentumkötetet, élvezettel merülök bele a bukaresti magyar oktatás történetébe. Abba a hatalmas látóhatárba, múltba és jelenbe, amely valóban bizonyítja ennek a híd szereppel megáldott, s azt tudatosan is vállaló intézménynek a gazdag élettörténetét. A „vén diákok” vallomásaiba, a találkozók köszöntőinek tűzijáték fényű sokszínűségébe, a múlt és a közelmúlt megmaradásra kötelező örökségbe. Ragaszkodásuk táguló körökben erősödött felnevelő szellemi otthonukhoz Erdélyben, Magyarhonban, Finnországban, s még az USA-ban is.
Örömmel fedezem fel, hogy a bukaresti reformátusok milyen tudatosan és felelősen hordozták a magyar iskolaügy minden terhét, kockázatát és örömét.
Már 1815-ben Sükei Imre református papjelölt lakásán kezdte tanítani a magyar gyermekeket. Négy év múlva gyűjtésből és közadakozásból felépítette az első bukaresti református templomot és mellé az iskolaházat. 1856-ban új, tágasabb iskola épült. Már ekkor érezve ösztönösen vagy tudatosan az iskola híd szerepét, román tanítót is alkalmaztak. Az iskola a felekezeti türelem szellemében működött, amit világszerte elsőként a tordai országgyűlés (1568) mondott ki, minden felekezethez tartozó gyermek előtt megnyitva az iskola kapuját.
Figyelemre méltó történelmi tény, hogy Elena Cuza fejedelemasszony védnökségével 1862-ben új református templom épült, hozzá újabb két tantermes, emeletes iskola. Az 1910-1911-es tanévben a református iskolákban már 468 magyar tanuló részesült magyar oktatásban. A hányattatások évei után 1926-ban visszaszerezték az iskolaépületeket és beindult az oktatás. 1948-ban a kommunisták bezáratták a felekezeti iskolát, ami a következő évben állami iskolaként megkapta a líceumi (gimnáziumi) rangot.
1985-ben megszüntették a magyar osztályokat a líceumban, ahol aztán 1990-ben ismét megindult a magyar nyelvű oktatás. 1991. szeptember 15-én vette fel az Ady Endre nevet. Ma az óvodától az érettségiig tanulnak itt gyermekek, diákok, 2018 óta Trif Olga Mária igazgatónő vezetésével.
Az Ady Endre Elméleti Líceum gazdag és sokakat gazdagító életéről a Brassói Lapok 2015. júniusi számának Bukaresti Magyar Élet című mellékletében lehetett részletesen olvasni. Érdekességként jegyzem meg, hogy e lapnak a felelős vezetője Ambrus Attila újságíró, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, Kató Béla püspök elnöktársa. Vele, mint egyik meghívómmal, jóízű beszélgetéseim voltak fehér asztal mellett éppúgy, mint a brassói templomi előadásom (Református hitünk fontos hangsúlyai a digitális korban címmel) előtt és után. Másik hivatalos meghívóm, dr. Nagy Éva, a Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa, a Brassó Megyei Presbiteri Szövetség alelnöke, a Nemzedékek kötetben remek írásával is motiválta e cikkemet: „A nyelvek kultúrák hordozói… a nyelv nemcsak a beszéd eszköze, hanem a lét kifejeződése”.
Telitalálat! A magyar lét, s mindenfajta nemzeti lét kifejezője a nyelv.
A bukaresti és a Kárpát-medencei magyarság minden kisebbségi iskolájában egyszerre a kulturális léthatárok kijelölője, egyben a kultúrák közötti átjárás, megbékélés, tisztelet összekötő hídja is. Legyen és maradjon ez mindenütt így, ahol egy- vagy többnyelvű magyar iskola létezik, működik.
Református köszöntő a Növekedés Jézusi Programjával
Ebben a hírneves líceumban megtisztelő és egyben szép feladat volt a jó kétszáz tanuló, pedagógus, szülő, vendég karéjában ünnepi üzeneteket megfogalmazni. Az egyetlen iskolalelkésszel, a római katolikus kollégával, Christinel Tampuval közösen tettük meg ezt. Ő románul, kötött imaszöveggel, az iskolakezdésre, diákokra, tanárokra, szülőkre kérve áldást. Magyarul nekem volt módom köszönteni a jelenlévőket a 12 éves Jézusról szóló történet Igéjével: „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2,52).
Az iskola az Ige szerint is a növekedés, a szellemi gyarapodás helye. Ez az evangéliumi pedagógiai program is: tudásban, bölcsességben, testi fejlődésben, kedvességben, helyénvaló viselkedésben folyamatos növekedés.
Amennyiben sikerül ebből minél többet megvalósítani, akkor Budapest és Bukarest közös szép eredménye lesz, hogy az iskola a templommal együtt a jövő veteményeskertje, a jövő élet előiskolája lesz. A mai kockázatos világban nagy szükség van erre. A határhelyzetekben is toleránsan viselkedő, békességre nyitott, a másikban Isten gyermekét meglátó viselkedéskultúrára lehet a líceumi évek alatt felkészíteni a tanulókat. Akik a digitális kütyük korszakában tudnak élni az én-idővel, tudnak egymás szemébe nézni, nemcsak a mobil vagy laptop képernyőjére szegezni tekintetüket. S tudják meghallgatni, megölelni, megérteni egymást.
Magyar és román gyermekek együtt, okosan, jézusi lelkülettel. Az evangéliumi nevelési programban történő növekedéshez kívántam gyermekeknek, szülőknek, tanároknak áldást a 2023-2024. tanévre.
Örültem, hogy az ünnepi köszöntések sorában hallhattam Budai Richárd bukaresti alispán úr szavait is, hasonlóképpen a magyar és román gyermekek együttélésének, együtt fejlődésének, kulturálódásának a lehetőségeiről.
Ma már itthonról, Budapestről visszatekintve, imádságban kívánom, hogy az anyaország kormánya kitüntető és gyarapodást elősegítő támogatása kísérje a Líceum értékteremtő, kultúrákat összekapcsoló programját a Magyar Nagykövetségen keresztül is. Azért is imádkozom, hogy a római katolikus iskolalelkész mellett az eredetileg református indítású iskolában legyen a református gyermekeknek is hitoktató lelkészük. Így lélekben, szellemben, vallásilag és kulturálisan még nagyobb eséllyel, hatékonysággal tudják majd jövőépítő, egymást becsülő diákjaikat nevelni. A kultúrák és a különféle népek határán, hogy a határok és határhelyzetek ne szétválasszanak, hanem összekössenek egymással.
(Dr. Békefy Lajos)
