Igor Matovič, az OĽaNO elnöke pénteken feljelentést tett Robert Kaliňák, a Smer-SD volt belügyminisztere ellen a Smer-SD múlt heti sajtótájékoztatója alatt történt incidens miatt.

Matovič azt mondja, eredetileg nem akart feljelentést tenni, de ügyvédek keresték meg és ők biztatták erre a lépésre. Állítása szerint a feljelentés a közérdeket szolgálja.

Matovič szerint Kaliňák legalább három bűncselekményt követett el. „Lopás, más tulajdonának megrongálásában való részvétel bűntársként, és hivatalos személy elleni támadás szerepel a feljelentésben.

Mivel e bűncselekményeket személyes okokból követte el, ami súlyosbító körülmény, továbbá védett személy ellen, ami szintén súlyosbító körülmény, a büntetési tétel 7 és 12 év között van” – magyarázta az OĽaNO elnöke. Szerinte Kaliňákon kívül még legalább négy elkövető volt.

Matovič szeptember 13-án,  szerdán megzavarta a Smer-SD migrációról tartott sajtótájékoztatóját és összetűzésbe keveredett Kaliňákkal, aki az ügy kapcsán már korábban feljelentette őt. Kaliňák szerint Matovič törvénysértést követett el, mert a járdán parkolt.

Az incidensnek a városi rendőrség alkalmazottai vetettek véget, az esetet a testkameráik is rögzítették. A történteket számos politikus nyilatkozatban ítélte el.

(TASR/Felvidék.ma)