(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az illegális migráció nem jelent közvetlen veszélyt Szlovákiára. A helyzetet ellenőrzés alatt tartjuk. Ezt Ódor Lajos kormányfő mondta a kormányülés után azt is hozzátéve, hogy nem regisztráltak semmilyen komoly incidenst. A Covid-19 miatt kihirdetett rendkívüli állapotot, amely korlátozza a rendőrség bizonyos intézkedéseit, szerinte jövő héten el lehetne törölni.

Martin Královič belügyminisztériumi államtitkár állítása szerint dolgoznak a nagykürtösi gyűjtőcsarnokban lévő migránsok számának jelentős csökkentésén. Kedden körülbelül 700-an tartózkodtak ott.

„A szerdai nap folyamán az emberek nagy részét sikerült elvinni és elosztani az idegenrendészeti osztályok között az ország egész területén” – mondta.

A Nagykürtösi járásban a Szlovák Vöröskereszttel együttműködve szerdától száraz ételt biztosítanak napi háromszor, illetve ivóvizet. „A körülményeket folyamatosan jobbítjuk” – jegyezte meg az államtitkár.

Kijelentette: az átutazó migránsok nem akarnak Szlovákiában maradni.

Královič szerint az lenne az ideális, ha törölnék a szlovákiai tartózkodásról szóló igazolást, amelyet a kormány is jóváhagyott. A változtatást még a parlamentnek is el kell fogadnia. A kormányfő ezért kapcsolatban van egyes parlamenti pártokkal.

„Ha csütörtökön megnyitnának egy parlamenti ülést, és valaki egyetértene a kormány javaslatával, akkor nem fogunk tiltakozni” – állapította meg.

„Addig, amíg ez sikerül, sokkal gyorsabban fogjuk kiadni a papírokat. Többek között a Szlovák Fegyveres Erőknek köszönhetően segíteni tudjuk az idegenrendészetet”

– jegyezte meg Královič.

A kormányfő azt mondta, hogy a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával (ZMOS) és a Szlovákiai Városok Uniójával (ÚMS) felvilágosító kampányt fognak folytatni az illegális migrációval kapcsolatban.

(TASR/Felvidék.ma)