(Fotó: Dudás Ágnes/Felvidék.ma)

Nagyszabású megemlékezés volt mindkét városban a csata 340. évfordulója alkalmából.

2008-tól eddig a párkányi emlékmű állítója a LIMES-ANAVUM Regionális Honismereti Társulás szervezte a megemlékezéseket a római katolikus templommal szemben lévő történelmi lengyel emlékparkban (hiszen valamennyi emlékművet a társulás állíttatta), idén a kerek évfordulót a két város közös szervezésében és az esztergomi lengyel kisebbségi önkormányzattal közösen tartották.

(Fotó: Dudás Ágnes/Felvidék.ma)

Október 9-én a csata emléknapján délelőtt a párkányi III. Sobieski János lengyel király szobránál gyülekeztek a helyi intézmények vezetői, a meghívottak, valamint az esztergomi vendégek, a lengyel hagyományőrző lovas, és gyalogos csapatok. Egy csodálatos látványban volt részük az érdeklődőknek.

A lengyel ősi himnusszal indult a program, majd Juhász Gyula, a múzeum vezetője röviden ismertette a csata jelentőségét.

Szabó Eugen, a város polgármestere szlovákul, magyarul és lengyelül köszöntötte a megjelenteket. Majd két nyelven méltatta az egykori események mának szóló üzenetét, melyből kiemelte, hogy ma is közös biztonságunk érdekében egységes fellépésre van szükség. Külön elismeréssel méltatta, hogy a város 15 évvel ezelőtt, egy ilyen impozáns emlékművet kapott. Tiszteletét és köszönetét fejezte ki a társulásnak és vezetőjének, hogy ezzel nagyban növelték a város rangját, és turisztikai jelentőségét.

Dániel Erzsébet, a LIMES-ANAVUM Regionális Honismereti Társulás elnöke, az emlékmű történetét ismertette, annak stációit, melyben voltak olyan hullámvölgyek, hogy reménytelennek tűnt civil szervezetnek a 4,5 millió korona összegyűjtése. Négyéves gyűjtés után, több száz levél kiküldése eredményeképpen végül is sikerült az év december végére a pénznek összejönnie. A legnagyobb támogatók: több száz ezer koronával Esztergom, Lengyelország, Magyar Külügyminisztérium, Dušan Čaplovič, Közép-európai Alapítvány, a SLOVNAFT, Veresegyház városa, a bélai kastély, és Párkány önkormányzata, és egy városban építő lengyel vállalkozó és a lakosság adományaiból jött össze. A beszámoló itt olvasható:

A párkányi csata 340. és az emlékmű felavatásának 15. évfordulójára emlékeznek

A megemlékezésen közreműködtek a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola tanárai Szilágyi Szilvia, és Tóth Marian, valamint a lengyel hagyományőrző csoport tagjai.
Majd befutottak a Bécsből érkezett „királyi posta futárok” is, akik szintén tisztelegtek a lengyel király emléke előtt. Szót kérve, az egykori győzelem üzenetét adták át a mai felvidéki és az anyaországi magyaroknak. Ez a béke és az összefogás üzenete volt.

Párkányban az ünnepi rész koszorúzással ért véget, valamennyi a városból megjelent intézmény, civil szervezet, a helyi városi hivatal és az esztergomi önkormányzat képviselete letette a tisztelet koszorúját. Aztán a lengyel lovas hagyományőrzőkkel, gyalogosokkal és ünneplőkkel együtt a városon vonulva, és a Mária-Valéria hídon át, érkeztek meg az esztergomi Erzsébet parkba, ahol a Sobieski emlékműnél folytatódott a megemlékezés hasonló módon. Hernádi Ádám a megyei jogú város polgármestere üdvözölte és méltatta a 340 éve zajlott csata jelentőségét, az akkori és a mai „szükségállapot” vagyis a közös összefogás fontosságát. Beszéde végén éltette a lengyel és magyar nemzetet, és a több mint ezer éves történelem folytán is létrejött, és azóta tartó barátságot.

Spisák Balázs, az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntőjében elhangoztak az alábbi gondolatok:

„Háború vagy béke? – Vetődött fel a kérdés 1683 végén, 1684 elején. A bécsi, esztergomi és párkányi diadal nehéz választás elé állította a bécsi katonai vezetést. Tudták, hogy a török korántsem szenvedett döntő vereséget, és hosszú, költséges háború előtt állnak. A keresztény Európa összefogása elkerülhetetlen volt.
1684. március 5-én jött létre XI. Ince pápa kezdeményezésére a Szent Liga. Ezen európai méretű, törökellenes szövetségbe tartozott a Habsburg Birodalom, Lengyelország, a Velencei Köztársaság és a pápa.
1686-ban csatlakozott hozzá Oroszország, Bajorország, a szász és a brandenburgi választófejedelemség, valamint Svédország. Ez a szövetség volt képes arra, hogy sikeres és hathatós eredményeket érjen el a későbbi években a török hadsereggel szemben.
Mi, akik most itt vagyunk, és hamarosan elhelyezzük koszorúinkat, virágainkat az emlékmű lábánál, gondoljunk arra ezekben a percekben, hogy a hit, a nemzetek közötti összefogás, a barátság, a partnerség a jó Isten segedelmével akkor is, most is csodákra volt képes!”

A megemlékezés itt is koszorúzással, himnuszok éneklésével zárult. Az esztergomi emlékműnél is koszorúztak Párkányból Szabó Eugen polgármester, Mészáros Éva, Dániel Erzsébet a Limes -Anavum képviseletében.

Az Erzsébet parkban a lengyel hagyományőrzők lovas bemutatója után, a vizivárosi Loyolai Szent Ignác templomban lengyel – magyar hálaadó szentmisére került sor.

(Dániel E./Felvidék.ma)