A nagykaposi Komócsa Néptáncegyüttes (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

Múlt szombaton már harmadik alkalommal rendezte meg a nagykaposi Magyar Közösségi Házat működtető Nagykapos és Vidéke Társulás és a Pro Cultura Imregh szervezet a bodrogközi és Ung-vidéki népdalkörök és népi zenekarok fesztiválját III. Bodrogközi és Ung-vidéki Folklór Számadás címmel. A rendezvényen felvonultak a két régió gyermek és felnőtt néptánccsoportjai, népdalkörei, népzenészei és hagyományőrző csoportjai.

A folklór számadás felváltva valósul meg Bodrogköz és Ung-vidék valamely településén. Idén az Ung-vidéki Csicser község adott otthont a nagyszabású eseménynek, mely korábban Borsiban és Nagyszelmencen zajlott.

Ádám Norbert (Pro Cultura Imregh) és Hajdók Vince, Csicser község polgármestere (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

Ádám Norbert, a Pro Cultura Imregh vezetője és a rendezvény egyik ötletgazdája elmondta, hogy 2019-ben valósították meg első ízben a rendezvényt, öt év alatt azonban sajnos ez csak a harmadik számadás, mivel a koronavírus-járvány felülírta az előzetes terveket. A számadás küldetése az, hogy találkozási és fellépési lehetőséget nyújtson a térségben működő csoportoknak, ahol megmutathatják repertoárjukat és tanulhatnak egymástól. Ez nem egy verseny, nincsenek minősítések, egy olyan hagyományőrző összpontosítás ez a rendezvény, amely elsősorban arról szól, hogy jól érezzék magukat a résztvevők, barátok között éltessék a hagyományos magyar népzenét és táncot.

Imregi Hagyományőrzők (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

Szombaton Csicserben a népzenéé, népdalé és néptáncé volt a főszerep. Az idei számadás központi témája a lakodalom és a menyasszony volt, a népdalkörök és csoportok számos lakodalmas dallal és tánccal készültek. A fellépők Ung-vidékről (kaposkelecsényi Kalotás Népdalkör, szirénfalvai Szirén Folklór Csoport, nagykaposi Komócsa Néptáncegyüttes és Zsenge Komócsa Gyermek Néptáncegyüttes), Bodrogközből (zétényi Bazsarózsa Asszonykórus, Bodrogközi Citerások, királyhelmeci Árvalányhaj Népdalkör, nagygéresi Levendula Énekcsoport, bélyi BEYLE Hagyományőrző Csoport, borsi Muskátli Folklór Csoport, Rákóczi Gyermek Néptáncegyüttes, ladmóci Tardika Népdalcsoport), Zemplénből (Imregi Hagyományőrzők és Bazsarózsák Ifjúsági Hagyományőrző Együttes), valamint Magyarországról (sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes, Flaska Banda) érkeztek.

Rákóczi Gyermek Néptáncegyüttes, Borsi (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

A helyi kultúrház telt házas közönsége örömmel fogadta a csoportokat. Hajdók Vince, Csicser község polgármestere megköszönte a szervezőknek, hogy településükre ilyen szép rendezvényt hoztak és elmondta, hogy a jövőben is nyitottak a hasonló jellegű rendezvények irányába.

A csoportok produkcióin túl a nagyközönséget közös éneklés, gálaest, táncház, kézműves foglalkozások és kiállítás is várta. Nagyanyáink öröksége címmel mutatta be a hagyományos menyasszonyi viseletet és kézi szőtteseket, hímzéseket a helyszínen felállított kiállítósarok.

Nagyanyáink öröksége kiállítósarok (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

A kézműves foglalkozásokon pedig makramé- és papírdíszeket készítettek, valamint mézeskalácsot díszítettek a gyerekek.

A Nagykapos és Vidéke Társulás – a rendezvény másik házigazdája – idén ünnepli a nagykaposi Magyar Közösségi Ház létrehozásának 20. évfordulóját.

A magyarországi Flaska Banda (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

A rendezvény az évfordulóra szervezett programsorozat első eseménye volt. Gabri Rudolf, a társulás elnöke a Számadás zárszavában köszönetét fejezte ki mindazoknak a csoportoknak, táncegyütteseknek, népdalköröknek, szervezőknek és támogatóknak, akik lehetővé tették, hogy a Folklór Számadás keretében együtt ünnepelhessenek a hagyományőrző csoportokkal a folklór jegyében.

A folklórműsor lelkes közönsége (Fotó: Vályi Edit/Felvidék.ma)

A rendezvény a Mol Új Európa Alapítvány és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

(Vályi Edit/Felvidék.ma)