Még 2013 októberében, vagyis tíz évvel ezelőtt, római tanulmányaim idején tettem közzé az alábbi írást „Élet-mozaikaink” címmel:

„Napraforgóköteggel érkezve, amit a zarándokház kápolnájába szántam, örömmel csengettem be kedves római szerzetesnővér ismerőseimhez. Bár a késő délutáni forgalmi torlódás okozta késéssel, de a reggeltől tartó lelkesedéssel megérkeztem, hogy szentmisét celebráljak. Magyar nyelven, hiszen a házban Magyarországról, illetve a mai Szlovákia, Románia és Ukrajna területéről érkezett magyar nemzetiségű és anyanyelvű kedvesnővérek élnek. Így akartuk megünnepelni az október 8-i liturgikus ünnepet, Magyarok Nagyasszonya főünnepét, ami azért is kedves számomra, mert ez az ünnep egyben szülőfalum templomának búcsúja is.

A zarándokház kápolnájának oltára előtt virágok közt, a gyertya lobogó fénye mellett a Márianosztra-i Magyarok Nagyasszonya képe volt kiállítva. Diákkoromban több időt töltöttem ott. S nem egész két héttel ezelőtt, mikor egy Rómában velem tanuló mexikói osztálytársamnak mutattam be környékünket, éppen e kegykép előtt misézhettünk. Mint ahogyan előtte való nap a Szent Jobb-kápolnában. Ez a kéz ajánlotta a magyar koronát Máriának.

A dolgok összefüggnek, összefonódnak. Nap mint nap. Nem csak Rómában. Csak nyitott szemmel, nyitott szívvel rá kell döbbennünk Isten állandó gondoskodására, mindennapi csodáira, amelyekkel megajándékoz minket. Sőt, még a nem éppen kellemes dolgok is megszépülnek ezen az életmozaikon. Lehet, kicsinek tűnő vagy mindennapinak látszó dolgok, apró mozaikrészek, de ha Isten ajándékaként fogadjuk azokat, boldoggá tesznek. Mint például ez az Örök Város magyar darabkájában lelkesen átélt Magyarok Nagyasszonya-ünnep…”

Kívánom, hogy október 8-a idén is legyen mindannyiunk számára igazi ünnep. Köszöntsük Magyarok Nagyasszonyát és imádkozzunk közbenjárását kérve Istenhez a Máriára bízott népért: magunkért és mieinkért...

A Magyarok Nagyasszonya-búcsú Máriavölgyben idén október 7-én (szombaton) délelőtt lesz megtartva. A bényi plébániatemplomban a búcsúi szentmise vasárnap 11 órakor kezdődik.

Pozsonyban vasárnap délelőtt 9 órakor a ferences templomban, este 18 órakor pedig a Virágvölgyi templomban celebrálok magyar szentmisét az ünnep alkalmából.

Imádkozzunk minél többen együtt!

(Molnár Tamás/Felvidék.ma)