Szent István király a halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyar Királyságot, Regnum Marianum – Mária Királysága néven illetjük, mely a történelmi Magyarország régi latin nyelvű katolikus neve. Ehhez kapcsolódik az ünnep, mellyel a magyar nép, Magyarok Nagyasszonya, Oltalmazó Boldogasszony vagy Magyarország Védasszonya néven tiszteli a Szűzanyát.
A Szűzanya és a magyar nép közötti kapcsolatot az István király halálát követő belső villongások sem tudták elhomályosítani.
A Magyarok Nagyasszonya tisztelete Szent László király uralkodása idején új virágzásba borult.
Később a tatárokkal és a törökökkel szemben is Jézus és Mária nevét kiáltva harcoltak a magyarok.
Károly Róbert magyar király (1288–1342) is az Oltalmazó Boldogasszonyhoz fohászkodott:„Hozzád sóhajtunk kegyes Szűz / ha nem vezetsz, eltévedünk, / taníts hát, mit tegyünk! / Rajtam és enyéimen könyörülj!”
I. Lipót a török uralom alóli felszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország fölajánlását Máriának a 17. század végén.
Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tisztelet nemzeti jellegét:
XIII. Leó mintegy kilenc évszázados töretlen hagyományt szentesített, amikor 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára.
Ezt Szent X. Piusz helyezte október 8-ra. Így lett Magyarország hivatalosan és ismételten az Égi Édesanya oltalmára bízva. Szent II. János Pál pápa is figyelembe vette az ünnepet, mert 1980. október 2-án kápolnát szentelt a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a Szent Péter-bazilika altemplomában.
„Örvendezzél, Isten Anyja, szíved mélyén. Boldog vagy, Magyarország, hogy Szűz Mária szent napját ünnepled. Ujjongjon az ég, a föld s a tenger!” – szól az ünnep Magnificat-antifónája az I. Esti dicséretben.
Bálint Sándor az Ünnepi Kalendáriumban ugyancsak megjeleníti az ősi fohászkodást: „Országunk oltalma / Tündöklő aranyalma / Te vagy nekünk nagy kincsünk / Óh, Napnak fényessége / Csillagok ékessége.”
Ezen a napon, október 8-án, a zarándokok sokasága keresi fel a Mária-kegyhelyeket,
hogy kérje a Magyarok Nagyasszonya közbenjárását, az Oltalmazó Boldogasszony védelmét a magyar nemzetre.
Sík Sándor papköltő Az andocsi Máriához című versét így kezdi:
„Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem
Boldogságos Asszony!”
Majd az utolsó versszakban így esd a Magyarok Nagyasszonya közbenjárásáért:
„Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriásének.”
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
