Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a közmédia hagyományos filmszemléjének ünnepélyes díjátadó gáláján Palicsfürdőn (MTI/Molnár Edvárd)

Közös történelmünk, magyarságtudatunk, anyanyelvünk és kultúránk összeköt bennünket, ezért is fontos, hogy a Kárpát-medencei tudósítói hálózat tagjai tapasztalatot cseréljenek, és megismerjék egymást – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Palicson, ahol részt vett a közmédia Kós Károly Televíziós Filmszemléjének eredményhirdetésén.

Beszédében emlékeztetett arra, hogy „Kós Károly személyes sorsa, élete is azt szimbolizálja, hogy a magyarság nem elsősorban származás, sokkal inkább vállalás és helytállás kérdése, élete és munkássága egyben jó példa arra is, hogy nem tudunk magyar kultúráról és magyar történelemről beszélni a határon túli magyarság nélkül”.

Rámutatott, hogy a tudósítók nemcsak egymást kell, hogy megismerjék, hanem fontos az is, hogy munkáikon keresztül „a külhoni lét mindennapi kihívásait és szépségeit az anyaországban élő honfitársaink is megtapasztalhassák, hogy a külhon ne csak egy elvont fogalom legyen számukra, hanem mindennapi valóság, amellyel élő kapcsolatban állnak”.

A tudósítók munkáját dicsérve Potápi Árpád János aláhúzta: a külhoni magyar tudósítók mindennapi munkájukkal nagyban hozzájárulnak ahhoz, „hogy a külhoni magyar nemzettársaink anyanyelvükön juthassanak hozzá a közösségüket és a közösségünket érintő legfontosabb hírekhez”.

Az államtitkár arra is rámutatott: a nemzetpolitika célja, „hogy a nemzeti, nemzethatárok feletti összetartozásnak az érzése kézzelfogható valósággá váljon”. Hozzátette: „az elmúlt tizenhárom évben Kárpát-medence-szerte számos területen sikerült megvalósítanunk a nemzet egységét, az oktatástól a kultúrán át a gazdaságig, közjogilag újraegyesítettük a magyar nemzetet, megtízszereztük a nemzetpolitikai támogatásokat, mintegy 5400 beruházást valósítottunk meg a határon túl”.

Az államtitkár végül leszögezte, hogy „egységes nemzetben, egységes Kárpát-medencei térben gondolkodunk, s mindez a média területére is igaz (.) a Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről a jövőben is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt az egységet tovább tudjuk erősíteni”.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója beszédet mond a közmédia hagyományos filmszemléjének ünnepélyes díjátadó gáláján Palicsfürdőn (MTI/Molnár Edvárd)

A díjátadón Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kiemelte: a magyar közmédia az utóbbi tíz évben arra törekedett, hogy „minél több lehetőséget adjon a Kárpát-medencei tudósítói hálózatnak”. Rámutatott, hogy a közmédia tematikus csatornáinak megindulását követően a lehetőségek tovább bővültek, így a külhoniak munkái itt is meg tudnak jelenni.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a filmtörténet során számos kiemelkedő magyar dokumentum- és ismeretterjesztő film, illetve televíziós műsor született. Rámutatott, hogy a mai filmek már más filmes eszközökkel készülnek, máshogy szólítják meg a nézőket, de ugyanúgy a nézők megszólítása a céljuk.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a közmédia hagyományos filmszemléjének ünnepélyes díjátadó gáláján Palicsfürdőn (MTI/Molnár Edvárd)

Kiemelte: elismerésre méltó az az erőfeszítés és sok-sok munka, amellyel színvonalas filmeket alkottak a tudósítók. Egyben köszönetet mondott a külhoni újságíróknak azért, mert hitelesek tudtak maradni „egy olyan világban, amelyben a talmi csillogás, a párpercnyi hírnév lassan már mindennél többet ér”. “Köszönet azért, hogy megmaradtatok hitelesnek egy olyan térben, amelyet nagyon sokszor behálóz az érdek és a megtévesztés” – hangsúlyozta.

„Gazdag az örökségünk és gazdag a jelenünk is” – húzta alá, majd úgy folytatta: ezt gyarapítják a most bemutatott filmek is.

Bodzsoni István, a házigazda szabadkai Pannon RTV igazgatója beszédében rámutatott: a szemlén bemutatott filmek arra döbbentették rá a nézőket, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok összetartoznak, és ugyanolyan gondokkal és örömökkel találkoznak.

A Duna Médiaszolgáltató Kós Károly Testülete által kiírt televíziós versenyen a közmédia számára dolgozó külhoni médiaműhelyek több mint ötven alkotással, ismeretterjesztő- és dokumentumfilmekkel, portréfilmekkel, riportokkal és tudósításokkal pályáztak.

(MTI/Felvidék.ma)