A korábbi, a képzőművészetet kedvelő zeneszerzőket számba vevő rész után megfordítottam az alkotók sorrendjét, s a zeneszerető képzőművészeket, festőket tanulmányoztam. A témát feldolgozó alkotások sora itt is végtelen, de megpróbálom közelebb hozni az Olvasóhoz, s két részletben taglalom: a dalnok-zenészekre és hangszerekre bontva.

A mitológia témakörében Marszüász, a szatír és Apollón zenei párharca a legnevezetesebb. A szatír aulosz-tudása (kettős síp) birtokában és felfuvalkodottságában versenyre hívja a művészetek istenét, a líra (görög pengetős hangszer) mesterét.

A vetélkedő végkimenetele nem lehetett kétséges: a szatír életével fizet túlzott önbizalmáért. A történetet számos szobrász és festő örökítette meg.

Ugyancsak a líra elevenedik meg az Orfeusz-ábrázolásokon. A szerencsétlen ifjú, miután egy kígyó megmarta kedvesét, az alvilágba megy Euridiké után. Játékával meglágyítja az alvilág fejedelmének, Hadésznak a szívét, aki egy feltétellel visszaengedi Euridikét a földi életbe. A szerelmesek nem állják ki a próbát, így örökre elszakadnak egymástól. A líra mellett más hangszert is adhatnak a festők Orfeusz kezébe, itt említhetem a lantot, sőt a hegedűt is.

A középkorban az angyalok veszik át a múzsák helyét. „Angyali hang”, utalhatunk az alkotásokon megjelenő, az Úr dicsőségét hirdető angyalok kórusára. Máskor hangszert ragadnak, furulyáznak a Kisded felvidítására, de az Utolsó Ítélet harsonás angyalai is megjelennek, hirdetve a végítéletet, s a feltámadást.

Talán a legtöbb ábrázolás Szent Cecília szűz és vértanú alakjához kötődik, a mártír alakja a festők kedves témájává vált. A III. században élt szentet a XV. századtól kezdve a zene védőszentjeként tisztelték, tiszteljük. Ez egy kis félreértésen, fordítási hibán alapszik ugyan, miszerint az esküvőjén maga játszott orgonán, de Cecília kultusza, s a zenével való összekapcsolása azóta is töretlen. Szakkifejezés is született Cecílianizmus néven, ami az egyházzenei reformnak lett szinonimája. Hazánkban az Országos Magyar Cecília Egyesület 1897-ben alakult.

A zenélő Dávid király története az Ószövetségben gyökerezik. Saul, a zsidók királya, akit az Úr Lelke elhagyott, sokat gyötrődött, mire azt tanácsolták neki, hívja udvarába Dávidot, aki felvidítja őt.

Ez meg is történt, s mikor Saul ismét emésztette magát, Dávid lantjátékával nyugtatgatta az uralkodót. A képzőművészek is „felkapták” a témát, legtöbbször hárfával ábrázolják a későbbi uralkodót, de más hangszerek is felbukkannak kezében, mint a középkori vonós hangszer, a fidula és a rebek.
(Folytatjuk)

(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)